Fotókiállításokkal és családi nappal is várja a látogatókat májusban a Műcsarnok

Fotókiállításokkal és családi nappal is várja a látogatókat májusban a Műcsarnok

Fotókiállításokkal és családi nappal is várja a látogatókat májusban a budapesti Műcsarnok.

Szeptember 25-ig látogatható A fény képei – II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon című kiállítás, amely 208 fotográfus egy-egy munkáját mutatja be.

A Fotóművészeti Nemzeti Szalont két tematikus kiállítás is kíséri. A Képekben gondolkodnak – Filmesek fotói című tárlat a fotó és film határterületét vizsgálja, és a legkülönfélébb korszakokban, filmtípusokban és stílusokban dolgozó filmesek fotóit mutatja be.

A Kik vagyunk – Fotográfiák képzőművészekről című kiállítás fő vonulatát néhány fontos fényképész portfóliója képezi a kezdetektől, Székely Aladártól a jelenig. Emellett látható néhány kiemelkedő festmény is – portré és műterembelső -, amelyek arra mutatnak rá, hogyan látják a képzőművészek önmagukat, munkakörnyezetüket, és ezáltal a festmények, grafikák és a fényképészek portréi vizuális párbeszédet folytatnak egymással.

A Budapest Fotó Fesztivál részeként nyílt meg idén a Fotóikonok – Archívumból történelem – Howard Greenberg Gallery, New York című fotókiállítás, amely a világhírű galéria archívumából a 20. századi fotográfia legjelentősebb alkotóinak képeit vonultatja fel.

Május 29-én Zalka Imre és Laczkó Péter vándorfotográfusok részvételével családi napot szervez az intézmény Képek átváltoztató fényvarázslattal címmel.

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com