Mégsem tiltják be az avarégetést 2021-től az egész országban

Mégsem tiltják be az avarégetést 2021-től az egész országban

Amíg a veszélyhelyzet fennáll, addig továbbra is az önkormányzatokra lesz bízva, engedélyezik-e az avar- és zöldhulladék-égetést, és ha igen, milyen feltételekkel – ez derül ki a Magyar Közlönyben megjelent rendeletből.

December 2-án azonban megjelent egy kormányrendelet a Magyar Közlönyben, ami teljesen felülírja a fél éve elfogadott módosítást és az azzal járó országos tilalmat – írja a hellovidek.hu. A rendelet a koronavírus-járvány miatt bevezetett veszélyhelyzet idején alkalmazandó, levegőminőséggel összefüggő szabályokról szól, tartalma alapján veszélyhelyzet megszűnéséig (vagyis jelen állás szerint február 8-ig) továbbra is a települési önkormányzatok hatáskörében marad „a háztartási tevékenységgel okozott légszennyezésre vonatkozó egyes sajátos, az avar és kerti hulladék égetésére vonatkozó szabályok rendelettel történő megállapítása”.

Tehát amíg a veszélyhelyzet fennáll, addig továbbra is az önkormányzatokra lesz bízva, engedélyezik-e az avar- és zöldhulladék-égetést, és ha igen, milyen feltételekkel.

Kiemelt kép: MTI/Vajda János

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)