48,6 milliárd forint a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására

48,6 milliárd forint a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására

>>>Ossza meg ismerőseivel ezt a hírt<<<

Soha nem látott mértékben, 48,6 milliárd forinttal támogatja a kormány az idén a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását – jelentette ki a szociális ügyekért felelős államtitkár szombaton Budapesten.

Ez az összeg, mintegy 3 milliárd forinttal több, mint az elmúlt évben – közölte Fülöp Attila, a csökkent munkaképességűeket foglalkoztató XII. kerületi Bake My Day pékségnél megtartott sajtótájékoztatón.

Hozzátette: amíg 2010-ben a megváltozott munkaképességűek csupán 18 százaléka dolgozott, ma ez az arány 44 százalék.
Emlékeztetett, hogy január elsejétől megszűnt a megváltozott munkaképességűek úgynevezett jövedelmi korlátja.
Ez azt jelenti, hogy a megváltozott munkaképességűek bármilyen mértékű munkabér mellett jogosultak a rehabilitációs, illetve rokkantsági ellátásra – fűzte hozzá.

Mint elmondta: jelenleg 150 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik, döntő többségük piaci körülmények között, illetve 394 társaság veheti igénybe a támogatást szerződés alapján.

Hangsúlyozta, hogy a kormány számára fontos a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása. Ugyanis számukra a munka nem csupán megélhetést jelent, hanem az önbecsülés, a közösséghez való tartozás érzését is.

Takács Zoltán, a pékség társtulajdonosa közölte, hogy a pékség mellett takarító üzletágat és call centert is működtet a cégük, és mindhárom üzletágban legalább 50 százalékban, de van ahol 100 százalékban megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatnak.

Nem csupán háttérmunkákat bíznak rájuk, hanem komoly feladatokat kapnak, a többi között pékek és szakácsok – sorolta.

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)