A járványhelyzetben is körültekintő vásárlásra figyelmeztet a versenyhatóság

A járványhelyzetben is körültekintő vásárlásra figyelmeztet a versenyhatóság

Fokozott körültekintést javasol a fogyasztóknak a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert az utóbbi időszakban számos, a világjárványt kihasználó, kifogásolható kereskedelmi gyakorlatra utaló panaszt kaptak.

A GVH csütörtöki, MTI-nek küldött közleményében emlékeztet: már a járvány kezdetekor felhívták a vállalkozások figyelmét a felelős kommunikáció kialakítására vonatkozó fokozott elvárásokra. Többek között arra, hogy ne tulajdonítsanak megalapozatlanul védő-, megelőző- vagy gyógyhatást termékeiknek. A potenciális vásárlók ugyanis sérülékenyek, kiszolgáltatottak lehetnek, fogyasztói döntésük során pedig a várt gyógyhatás minden egyéb tényezőt megelőzhet – akár anyagi lehetőségeiket is.

Az elmúlt időszakban több olyan jelzés érkezett a hatósághoz, amelyek alapján a fogyasztókat továbbra is kifogásolható reklámhatások érhetik. A GVH ezért továbbra is fokozott odafigyelést és a termék tulajdonságainak alapos tanulmányozását javasolja mindenkinek, elsősorban étrend-kiegészítők megvásárlása előtt. A versenyhatóság egyúttal ismételten felhívja a gyártók és forgalmazók figyelmét arra, hogy élelmiszernek minősülő termékeknek tilos gyógyhatást tulajdonítani.

A boltzárások miatt emellett ismételten fókuszba kerültek az online rendelések is. A versenyhatóság felhívja a fogyasztók figyelmét a vállalkozások általános szerződési feltételeinek (ÁSZF) alapos átolvasására. Ezek ugyanis lényeges rendelkezéseket tartalmazhatnak például a minimális rendelési összeggel, a szállítási határidővel, a fizetéssel, panaszkezeléssel, illetve a vállalkozás elérhetőségével kapcsolatban. Ezekkel az információkkal érdemes tisztában lenni rendelés előtt, a későbbi kellemetlenség elkerülése érdekében – közölték.

Mobilszolgáltatókat vizsgál a Gazdasági Versenyhivatal

Mobilszolgáltatókat vizsgál a Gazdasági Versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Vodafone és a Magyar Telekom ellen is versenyfelügyeleti eljárást indított, mert valószínűleg mindketten megtévesztően hirdették mobilnet-csomagjaikat egyes közösségi alkalmazások korlátlan használatának lehetőségével.

A GVH csütörtöki közleménye szerint a reklámok azt a benyomást kelthetik a fogyasztókban, hogy a mobilinternet-csomagban foglalt adatmennyiségen felül használhatnak meghatározott, mobileszközre (is) telepíthető közösségi alkalmazásokat. Valószínűsíthető azonban, hogy bizonyos adatforgalmak ilyen esetekben is csökkentik a fogyasztók rendelkezésére álló keretet, ezért azok használata valójában nem korlátlan.

   A versenyhivatal felhívta a figyelmet, hogy a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul.

Az eljárás lefolytatására biztosított idő három hónap, ez indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható – jelezte a GVH.

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com