Tudtad, hogy….?

Tudtad, hogy….?

Érdekelnek a nem mindennapi dolgok, kíváncsi vagy mit miért hívnak úgy, ahogy, nyitott vagy a nagyvilág érdekességeire? Szombaton reggel, a kávé mellé egy rövid „Tudtad, hogy…?” hírmorzsa, amivel könnyebben indulhat a nap.

 

Tudtad, hogy Anna Marie Javis, aki nemzeti ünnepé nyilváníttatta az Anyák napját, élete végéig bánta tettét?

Van egy napja az évnek, amit akkor tudunk csak megérteni, amikor anyává válunk. Már az oviban tanuljuk a szebbnél szebb verseket, amelyet büszkén szavalunk anyukánknak, aki könnyeit törölgetve hallgatja. Akkor, ott nem értjük, hogy miért sír, hiszen mi csak elszavaltunk egy verset, átadtunk egy általunk készített ajándékot. Aztán eljön az idő, amikor már anyaként ott állunk a másik oldalon.
Szerencsések vagyunk, mert az ovinkban, még ebben a helyzetben is megtalálták a lehetőséget, hogy átélhessük ezt az élményt. A kapun kívül várva néztük, ahogyan a másik anyuka könnyeit nyeli, miközben kislánya vagy kisfia mondja a verset, nyújtja a csomagot. Mi már értjük, de a gyerek kérdő tekintete még mindig ugyanaz.

Az anyák megünneplésének története egészen az ókorig nyúlik vissza.  Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére. A történelem során később is voltak olyan ünnepek, amikor az anyákat is felköszöntötték.
Az 1600-as évektől, az Egyesült Királyságban, keresztény vallási ünnep a húsvéti időszakhoz kötődött, amelyet akkoriban a húsvétot követő negyedik vasárnapján tartottak. Minden évben a nagyböjt közepén a legtöbb szolgáló meglátogatta az „anya” gyülekezetét, ahol megkeresztelték. A családjuktól távol dolgozó szolgálók ilyenkor szabadnapot kaptak, hogy hazamehessenek, és a napot édesanyjukkal tölthessék. A látogatás előtt külön erre a napra ajándékként elkészítették az anyák süteményét a marcipánnal töltött Simnel-tortát vagy Simnel-kenyeret. A hagyománnyá vált süteményt együtt fogyasztották el a különböző helyekről egybegyűlt családtagok.

Az Egyesült Államokban először 1872-ben ünnepelték meg Bostonban az anyák napját Julia Ward Howe Anyák Napi Kiáltványa segítségével. Howe az ünnepséget a háború felszámolására szentelte, és évekig Bostonban ünnepeket szervezett.

Eredetileg a béke napjának tekintették az Anyák napját, hogy tiszteljék és támogassák azokat az anyákat, akik a polgárháború folyamán vesztették el fiaikat, férjüket.

1907-ben a philadelphiai Anna M. Jarvis próbálta az anyák napját nemzeti ünneppé nyilváníttatni. Az ünnepet május második vasárnapjára tűzte ki, elhunyt édesanyja emlékére. Jelképnek a fehér szegfűt javasolta, mivel szerinte a fehér virág szimbolizálja az anyaság erényeit, a fehér szín a tisztaságot és hitet jelképezi, az illata a szeretetet, a formája pedig a szépség lényegét. Rengeteg időt és energiát szánt arra, hogy az ünnepet előbb állami, majd nemzetközi ismertségűvé tegye. Az ügyben Elmer Burkett nebraskai szenátor terjesztette elő az elsõ törvényjavaslatot 1908-ban az Egyesült Államok szenátusában, amely az anyák ünnepnapjának hivatalos létrehozását javasolta. Jarvis a célját akkor érte el, amikor Woodrow Wilson amerikai elnök 1914. május 9-i proklamációjával hazájában minden év május második vasárnapját az anyák hivatalos ünnepévé nyilvánította.
Sajnos azonban Anna Jarvis a népszerűsítésre fordított ideje miatt nem vette észre, hogy hamarosan az ünnepet „felkarolták” a virágkereskedők, üdvözlőlapgyártók, cukorka- és ajándékkereskedők, akik Európában is propagálni kezdték az Amerikában elterjedt ünnepet, amelynek hatására az gyorsan népszerűvé vált a kontinensen is.
Az eredeti elképzeléshez képest – az élő és elhunyt anyák tisztelete – az ünnep eltolódott az ajándékozás, Jarvis véleménye szerint pedig főképp a virágkereskedők hasznának növelése irányába. További élete során oly hevesen tiltakozott az ünnep üzletiesedése ellen, hogy még a törvénnyel is szembekerült egy vehemens tüntetése során. Élete végére megbánta tettét, és nem akarta nevét anyák napjával kapcsolatba hozni.

Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az anyák napját. Magyarországra az ünnep ötletét Petri Pálné, egy államtitkár felesége hozta Amerikából.

Magyarországon a legelső anyák napi ünnepséget 1925. március 8-án a MÁV gépgyár foglalkoztatójában munkásgyerekeknek tartották.

A gondolatot a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt vezetői karolták fel, és megtették az előkészületeket az anyák napja országos bevezetésére. A szervezet lapjában így írtak a napról: „Felkérjük a mélyen tisztelt Tanárelnököket, hogy május első vasárnapján tartandó «anyák napját», ezt a gyönyörű ünnepet, szeretettel alakítsák ki növendékeik lelkében, amelynek pedagógiai, jellemképző ereje messze túlhaladja egy-egy család körét és a nemzetnevelés erkölcsnemesítő munkájába kapcsolódik.”

Érdekességek

Az Egyesült Államokban manapság anyák napján 120 millió telefonhívást bonyolítanak le. Illetve a legtöbb virágcsokrot ezen a napon adják el, az éves virágforgalom negyedét az anyák napi virágcsokrok adják.

A legnépszerűbb anyák napi virágcsokrok illatos tavaszi virágokból és fehér rózsából állnak. Az anyák napi csokroknak orvosilag bizonyítottan jótékony hatása van a szervezetre és lelkivilágra is.

Kínában az anyák napja nem hivatalos ünnep, csupán a nyugati szokások elterjedésének eredménye. Ettől függetlenül a gyerekek itt is virágcsokorral köszöntik édesanyjukat.

Svédországban az anyukáknak igazán kényelmesen indul a reggel: a reggelit ágyba kapják, illetve szabadnapot vehetnek ki a munkában és az egészet pihenéssel tölthetik.

Indonéziában a korábbiaktól eltérően december 22-én emlékeznek meg az anyukákról. Itt fontos megemlíteni, hogy az ünneplés célja is más volt eredetileg: régen nem az anyák iránt érzett szeretet, hanem az indonéz nők bátorságának ünnepe volt.

Az anyák napja, bár nemzetközi ünnep, nem mindenhol ugyanakkor tartják. A legtöbb országban május második vasárnapjára esik, de több helyen is május első vasárnapján ünneplik. Norvégiában viszont február második vasárnapja, míg Argentínában október harmadik vasárnapja az anyák ünnepe.

Nadányi Zoltán: Anyu

Tudok egy varázsszót,
ha én azt kimondom,
egyszerre elmúlik
minden bajom, gondom.

Ha kávé keserű,
ha mártás savanyú,
csak egy szót kiáltok,
csak annyit, hogy: anyu!

Mindjárt porcukor hull
kávéba, mártásba,
csak egy szóba került,
csak egy kiáltásba.

Keserűből édes,
rosszból csuda jó lesz,
sírásból mosolygás,
olyan csuda-szó ez.

Anyu, anyu! Anyu! –
hangzik este-reggel,
jaj de sok baj is van
ilyen kis gyerekkel.

“Anyu, anyu, anyu!”
most is kiabálom,
most semmi baj nincsen,
mégis meg nem állom.

Csak látni akarlak,
Anyu, fényes csillag,
látni, ahogy jössz, jössz,
mindig jössz, ha hívlak.

Látni sietséged,
angyal szelídséged,
odabújni hozzád,
megölelni téged.

Nyári tábor – Fejlesztőpont Fejlesztőház

Nyári tábor – Fejlesztőpont Fejlesztőház

Idei nyáron is szeretettel várja a 4 és 10 éves kor közötti gyermekeket a Fejlesztőpont Fejlesztősház. 

Turnusok dátumai: 

2021. július 5-9.
2021. július 12-16.
2021. július 19-23.

A fejlesztések csoportbontással történnek, 4-5 gyermekenként 1 gyógypedagógussak egész nap.
A táborok 10 fő jelentkezésétől indulnak. (Amennyiben nincs elég jelentkező az előleget visszafizetjük/visszautaljuk.)

Fő fejlesztési területek:
  • mozgásfejlesztés (DSZIT,TSMT,Alapozó)
  • részképesség fejlesztés, iskola előkészítő foglalkozás
  • finommotorika, szem-kéz koordináció fejlesztése

 

A táborban komoly hangsúlyt kap a fejlesztések mellett az önfeledt szabad játék és a szociális kapcsolatok erősítése.​


Amit feltétlenül hozni kell: kulacs, váltóruha 2db, fürdőruha, napkrém, napvédő sapka

Ár: 49.000 Ft (testvéreknek, ismétlőknek 10% kedvezmény a második tábor árából; a kedvezmények nem összevonhatóak)
​Az előleg 30.000 forint, mely fizethető személyesen kollégáinknál vagy a megadott számlaszámra átutalva. A jelentkezők száma limitált, a helyeket az előleg befizetésének sorrendjében töltjük fel.

Jelentkezni ITT lehetséges az előleg fizetésével/utalásával egyidőben. Az utalás előtt minden esetben szükséges a telefonos egyeztetés, hogy van-e még szabad hely az adott hétre!

​​Legkésőbb a tábor első napján megérkezéskor kérjük a fennmaradó összeget kifizetni.

További részletek ITT olvashatók.

Ezért fontos a játék a szabad levegőn

Ezért fontos a játék a szabad levegőn

A koronavírus miatt most nem tanácsos a közösségi játszóterek látogatása, az óvodák, iskolák, állatkertek zárvatartása miatt pedig alig marad lehetőség a szülők előtt arra, hogy a szabad levegőn kössék le a gyermekeiket. Pedig a kinti játék jótékony hatással van a család minden tagjának fizikai és érzelmi egészségére. Talán ezért is világszerte egyre népszerűbbek az otthoni kerti játszóterek – ezek kialakításához adunk néhány ötletet a téma szakértőjének segítségével.

A digitális távoktatás bevezetése, és ezzel a gyerekek kényszerű lakásfogsága csökkenti a koronavírus terjedésének sebességét, de újfajta kihívásokat ró szülők százezreire. Zárva tartanak az állatkertek, a múzeumok, a játszóházak is, a közösségi játszótereket pedig a kontaktusok számának csökkentése érdekében jó elkerülni.

Pozitív hatás a fizikai és érzelmi egészségére

Ebben az új kihívásokkal teli időszakban érdemes hangsúlyozni, hogy a gyerekekkel akkor tesszük a legjobbat, ha a szabadban játszhatnak. A szabad levegőn történő játék nemcsak nagyszerű móka, de a család minden tagjának fizikai és érzelmi egészségére is kiváló hatással van: az izomzat, az idegrendszer, a keringési rendszer is jelentősen profitál ebből a fajta mozgásból. A szabadban történő játék kiemelt előnye, hogy a motorikus képességeket is fejleszti. Ezen belül alakulnak ki aztán a kis izmokat használó finom motoros, ügyességi mozgások. A finom motorika fejlődése ráadásul voltaképpen a szellemi fejlődés, tanulás záloga.

Egyre többen jönnek rá, hogy a kinti játékra tökéletes helyszín lehet a saját telkünk is: világszerte megemelkedett az otthoni kerti játszóterek iránti érdeklődés.

„A világjárvány miatt a korábbiaknál is fontosabb, hogy a gyerekek biztonságos helyen játszhassanak. Ha valaki játszóteret épít a saját kertjében, vírusveszély nélkül tudhatja biztonságban a gyermekeit” – tanácsolta a Wickey nevű kerti játszótereket gyártó német cég szakértője.

Hogyan alakítsunk ki kerti játszóteret?

Ha valaki kerti játszótér létesítésében gondolkodik, számtalan lehetősége van izgalmas és inspiráló tér kialakítására. Az elsődleges szempont, hogy a világ felfedezését csak most kezdő totyogók, az óvodások és a kisiskolások mind a saját életkoruknak megfelelő játékokat kapják.

„Homokozókat életkor és magasságkorlát nélkül szerezhetünk be. A hinták tekintetében a tartószerkezet szintén univerzális, csak a hintaülések megválasztásánál kell ügyelnünk a méretekre. Ma már számos variáció elérhető a bébihintától a hagyományos és testvérüléseken át a fészekhintákig. Az ajánlott életkorokról és méretekről minden esetben a gyártónak kell pontos tájékoztatást adnia” – kezdte a szakértő.

Ma már sokféle komplex kerti játszótér megoldás is elérhető: mászófallal, csúszdával, kis házzal, mászókával kombinált építményeket is választhatunk. Sőt, akár saját teraszos játszóházat vagy mászóvárat is beszerezhetünk.

„A játszótér együtteseknél általánosságban elmondható, hogy a legkisebbeknek 90 vagy 120 cm-es magasságú elemeket, míg a nagyobbaknak 150 és 210 cm-es játékokat érdemes választani ahhoz, hogy biztonságos és hosszútávú játékélményt nyújtsanak” – tanácsolta a Wickey munkatársa.

Érdemes odafigyelni a kerti játékok anyagára is. Leginkább a fából készült eszközök telepítése ajánlott, ezen belül is a fenyő és a lucfa híres leginkább a kültéri tartósságáról.

A szakértő hozzátette: a kerti játszóterek telepítésénél fontos szempont, hogy olyan egyenletes felületet válasszunk az udvarban, amely minden irányban legalább 2 méteres távolságban van a nagy tereptárgyaktól, mint például fa vagy kerítés. Kemény talaj esetén érdemes biztonsági szőnyegeket elhelyezni, valamint minden esetben javasolt megfelelően földbe rögzíteni a játékokat.

Mászás, edzés és kis házak

A Wickey szakértője arról is beszélt, hogy cégüknél a tavalyi év legkedveltebb termékei a komplett mászóvázak voltak. Az egy vagy több mászófallal ellátott szerkezetek többnyire hintákkal és homokozókkal is rendelkeznek, így még több kalandban lehet részük a játszótéren a gyerekeknek.

A 2021/2022-es szezon slágerei pedig azok a termékek, amelyek fitnesz opciókkal is el vannak látva. A vásárlók többsége úgy tűnik, egyre inkább előtérben részesíti az otthoni, saját kertben történő edzést.

Szintén a szezon érdekessége, hogy jelentősen megnőtt az érdeklődés a kis kerti játszóházak iránt. Így a gyermekeknek egy kis privát tere lehet a kertben, ami fontos szempont a pandémia ideje alatt nekik és a teljes családnak egyaránt.

Már 12 év alatti gyerekeken is teszteli vakcináját a Pfizer és a BioNTech

Már 12 év alatti gyerekeken is teszteli vakcináját a Pfizer és a BioNTech

A Pfizer amerikai és a BioNTech német gyógyszeripari vállalatok már a 12 év alatti gyerekeken is tesztelik a koronavírus elleni, közös fejlesztésű vakcinájukat – jelentette be Sharon Castillo, a Pfizer szóvivője.

Castillo elmondta: a kísérleteket szerdán kezdték meg az észak-karolinai Duke Egyetemen, ahol az orvosok egy 9 éves ikerpárt oltottak be először a vakcinával. A szóvivő szerint az év második felében várhatóak az első eredmények, és azt remélik, hogy 2022 elején a 12 éven aluliak is megkaphatják az oltásukat.
A Pfizer képviselői korábban azt mondták, hogy az idősebb gyerekek adatainak elemzése után kezdik a vakcinakísérleteket a 12 éven aluliaknál. “A 12 és 15 év közötti korosztály adatai bátorítottak minket” – mondta Castillo, aki azonban részleteket nem árult el az eddigi eredményekről.

A kísérlet részleteiről szólva a szóvivő elmondta, hogy a tudósok a vakcina három különböző adagját tesztelik majd 144 gyereken. Mindegyik adagot először az 5 és 11 év közötti, majd a 2 és 4 év közötti, végül a 6 hónapos és 2 év közötti gyerekek kapják meg. A leghatékonyabb dózis meghatározása után a vállalat 4500 gyermeken teszteli az oltást.

Az amerikai hatóságok december végén engedélyezték a Pfizer/BioNTech oltások beadását a 16 éves és idősebb emberek számára. Az Egyesült Államok Betegségmegelőzési és Járványügyi Központjának adatai szerint szerda reggelig csaknem 66 millió adag vakcinát adtak be az országban.

A Moderna amerikai vállalat a múlt héten jelentette be, hogy az első gyermekek megkapták az oltásukat abban a kísérletben, amelynek során a vállalat koronavírus elleni vakcináját tesztelik a 6 hónapos és 12 éves kor közötti kiskorúakon. A Johnson & Johnson szintén benyújtotta kérelmét az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóságához, miszerint oltóanyagukat egyaránt tesztelnék a 12 és 18 év közötti gyermekek, illetve a 0 és 18 év közötti fiatalok esetében is. Az AstraZeneca brit vállalat és az Oxfordi Egyetem a múlt hónapban indított el egy kísérletet Nagy-Britanniában, melynek keretein belül vakcinájukat 6 éves korú gyermekeken tesztelik.

A gyermekek immunizálása elősegíti az iskolák újbóli megnyitását, valamint hozzájárul a járvány megszüntetéséhez – mondta a The New York Times című amerikai napilapnak Emily Erbelding, az Országos Egészségügyi Központ (NIH) orvosa, aki a Covid-19 elleni vakcinák különböző korosztályokban történő tesztelését felügyeli. Becslések szerint ahhoz, hogy elérjék a nyájimmunitást az országban, a lakosság 80 százalékának beoltására van szükség. A 18 év alatti gyermekek az Egyesült Államok lakosságának körülbelül 23 százalékát teszik ki, így ha a felnőttek túlnyomó többségét be is oltanák, “a nyájimmunitást nehéz lenne elérni a gyermekek beoltása nélkül” – mondta Emily Erbelding.

Fejlesztési kisokos – TSMT

Fejlesztési kisokos – TSMT

Egyre inkább növekszik azon gyermekek száma, akik sajátos nevelésű igényekkel kerülnek az iskolába. Ez a szám csökkenthető lenne, amennyiben minél hamarabb felismerjük, hogy gyermekünknek szüksége lenne bármiféle fejlesztésre. Már kutatások bizonyítják, hogy minél korábban kezdődik el a fejlesztés, annál hatékonyabban segítheti elő a képességek fejlődését, és csökkenthető a lemaradás.

A Tervezett Szenzomotoros Tréning (TSMT) módszerek kidolgozója Lakatos Katalin Ph.D., aki kutatása során a sikeres iskolai beválást gátló, a motoros, a pszichés-kognitív és a szociális területeken jelentkező tünetek és az organikus érettség-éretlenség szintje közötti összefüggéseket kutatta. Az általa kidolgozott TSMT módszerek a szenzomotoros terápiák családjába sorolhatók, s mint ilyenek fő célja az idegrendszer érlelése.

A TSMT-módszer alkalmazásával az idegrendszer organikus éretlensége hamarabb elmulasztható, és az elért fejlődési eredmények tartósabban megszilárdulnak. A terápiás módszer akár 1 éves kortól kezdhető és 9-12 éves korig ajánlott.

Idegrendszeri éretlenség tünetei*:

    • Jó intelligencia ellenére kognitívan, szociálisan, fizikailag alul teljesít
    • Későn tanul meg beszélni
    • Ágyba pisil 5 éves kora után is
    • Ujját szopja 5 éves kora fölött is
    • Felfordul a gyomra autóban, repülőn, hajón
    • Tériszonya, egyensúlyi problémái vannak
    • Nem képes nyugton ülni, maradni
    • Nehezen tanul meg biciklizni, úszni
    • Nehezen tud számlapos órát leolvasni
    • Ügyetlen a testnevelésben (bukfenc, kézenállás, cigánykerék, kötélmászás, torna nem megy)
    • Rossz a kézügyessége, szem-kéz koordináció
    • Rossz a koordinációja
    • Nehezen tanul meg egyedül öltözni, gombolkozni, cipőfűzőt kötni, stb
    • Beszéd- és artikulációs problémák
    • Egy vagy mindkét lábát maga alá húzva ül
    • Zavarja, ha koszos a keze

FONTOS! A látszólag ártalmatlan, „majd kinövi” tünetekre azért nem lenne szabad legyinteni, mert azok tanulási (olvasás, írás, számolás) és beilleszkedési zavarokhoz vezethetnek.

Fejlesztés módja:
A foglalkozás menete kötött, feladatsorokba rendezett, a gyermek fejlődésének megfelelően fokozatosan nehezedik. A mozgásos feladatok segítik az érzékelés, észlelés fejlődését, a testvázlat, a térbeli tájékozódás, a laterialitás, a dominancia beérését. A feladatsorok javítják a gyermek koncentrációs képességeit, megalapozzák, segítik a figyelem jobb irányíthatóságát, a szerialitás, a ritmusérzék és a motoros kreativitás fejlődését. A mondókákkal, énekekkel kísért feladatvégzés során fejlődik kommunikációjuk és anyanyelvi készségeik.

Minden TSMT torna megkezdése előtt feltétlenül szükség van egy megfelelő állapotfelmérésre, hiszen minden gyermek életútja egyéni, emiatt egészen elképesztő különbségek is felléphetnek még azonos életkor esetén is, így érthető módon a TSMT torna akkor fog a legjobb hatásfokon működni, ha az egyénre van szabva. Az állapotfelmérés keretén belül lehetőség van kiszűrni, hogy miből eredhetnek a hiányosságok. Megfelelő állapotfelmérés nélkül, szinte képtelenség célirányos terveket, illetve objektíven véleményt kialakítani.

Állapot- és mozgásvizsgálat 5 területe: 

  • Idegrendszer érettsége
  • Mozgásvizsgálat
  • Testvázlat, térbeli tájékozódás, lateralitás
  • Taktilis terület
  • Ritmusvizsgálat
TSMT-terápia két nagy gyakorlatcsoportja

 

„A XXI. században az oktatásban, illetve később a munkaerőpiacon az állja meg a helyét, aki könnyen és gyorsan tanul, s jól tud alkalmazkodni. Statisztikák szerint az iskolai tanulási-beilleszkedési problémák a magyar gyermekek 20-40 %-át érintik.”  (Lakatos Katalin)

*lista teljesség igénye nélkül került közlésre

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com