1 millió 747 ezer a beoltottak száma, 9637 az új fertőzött és elhunyt 272 beteg

1 millió 747 ezer a beoltottak száma, 9637 az új fertőzött és elhunyt 272 beteg

A járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, a brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed, jelentősen nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, ezért a korlátozások továbbra is érvényben vannak – olvasható a koronavirus.gov.hu-n.

A kormány kéri, hogy mindenki tartsa be az óvintézkedéseket!  Az oltási program rendben, ütemezetten zajlik, Magyarország a második az uniós oltási ranglistán. A magyar lakosság átoltottsága elérte a 17,4%-ot szemben a 9,6%-os uniós átlaggal. A veszélyeztetettségük miatt továbbra is a regisztrált idősek oltása van elől a sorban. Az eddig regisztrált 65 év felettiek 69%-a már megkapta az oltást, a többiek is hamarosan sorra kerülnek. A kórházi oltópontokon Pfizerrel, a háziorvosoknál Sinopharmmal, AstraZenecával, és Modernával folytatódik az oltás. A kormány szerdai ülésének döntéseiről a mai Kormányinfón adnak tájékoztatást.

Az elmúlt 1 nap friss adatai:

  • 1 747 519 fő a beoltottak száma, ebből 524 604 fő már a második oltását is megkapta
  • 9637 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 603 347 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma
  • elhunyt 272 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 19 224 főre emelkedett
  • gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 387 570 fő, de
  • az aktív fertőzöttek száma is már 196 553 főre emelkedett
  • 11 760 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1467-en vannak lélegeztetőgépen

A koronavírus-járvány harmadik hulláma Európa-szerte erősebbnek bizonyul az eddigieknél. A drasztikusan emelkedő betegszám miatt a kormány március 22-től újabb egy hétre meghosszabbította a védelmi intézkedéseket. Hatályban lévő védelmi intézkedések:

  • A maszkviselés a lakott területen belül valamennyi utcán, közterületen kötelező.
  • A másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter védőtávolságot kell tartani.
  • A munkavégzés lehetséges, de ahol lehet, otthoni munkavégzést javaslunk. Az államigazgatásban otthoni munkavégzés rendelhető el, kivéve a védekezésben közreműködők esetében.
  • Az esti kijárási tilalom továbbra is érvényben van este 8 óra és reggel 5 óra között. A kijárási tilalom alóli mentesülés egyik esete a munkavégzés, amelyet azonban igazolni szükséges.
  • Az üzleteket be kell zárni. Kivétel: az élelmiszerüzletek, a patikák, a benzinkutak, a drogériák, a dohányboltok, gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenységhez nélkülözhetetlen anyagokat és eszközöket árusító üzletek, valamint az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletek, a piac és a termelői piac.
  • Minden szolgáltatás szünetel, kivéve a magánegészségügyi-, szociális-, pénzügyi-, postai, járműszervíz-szolgáltatásokat.
  • Az éttermekben továbbra is van lehetőség elviteles vásárlásra.
  • Az óvodák és az általános iskolák a tavaszi szünet végéig nem nyithatnak ki, a digitális oktatás tartalmi feltételeit az érintett miniszterek határozzák meg. Az önkormányzatok kérésére az óvodákban és az iskolákban biztosítani kell a gyermekfelügyeletet. A középiskolákban és a felsőoktatásban a digitális oktatás továbbra is fennmarad. Az alacsony fertőzési számokra tekintettel a bölcsődék nem zárnak be.
  • A szabadtéri sporttevékenység lehetséges, ahol tartható a másfél méteres távolság. Megengedettek az igazolt sportolók edzései, a meccsek kizárólag zárt kapuk mögött lehetségesek.
  • Szigorodtak a határátlépés feltételei, de a tranzit- és teherforgalom nem került korlátozásra.
  • Kiterjesztésre került a bértámogatás és az adókedvezmények azokra a szektorokra, amelyeknek be kellett zárniuk.
  • A parkok, arborétumok és erdők nyitva maradnak.

A rendőrség szigorúan ellenőrzi a szabályok betartását, pénzbírságot szabhat ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be az előírásokat, bezárja. A katonák az ország több városában támogatják a rendőrök munkáját és a kórházban tehermentesítik az egészségügyi dolgozókat.

“Az újraindítást akkor tudjuk megkezdeni, ha 2,5 millió ember be lesz oltva” – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádióban. Az újraindításról szóló nemzeti konzultáció lezárult, a válaszadók 88 százaléka szerint a járványügyi korlátozásokat fokozatosan, lépésről lépésre kell feloldani, és csak 12 százalék mondta azt, hogy egy lépésben, a járvány végén.

A járványból egyedül a védőoltás jelenti a kivezető utat. A harmadik hullám kezdete óta újabb egymillióval nőtt a regisztráltak száma, de még így is sokan vannak, akik nem jelentkeztek. Az időseket különösen kérjük, hogy aki még nem tette meg, az regisztráljon a védőoltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon! A védőoltás életet ment.

Ma újabb vakcinaszállítmány érkezett 167 310 adag Pfizer, amelyet ki is szállították a kórházi oltópontokra, ahol folytatódik a regisztrált idősek oltása. Még ma este újabb 180 ezer adag Szputnyik (2. dózis) is várható. Az orosz vakcinából vasárnap is érkezett 250 ezer adag első oltásra alkalmazható dózis, amellyel a szükséges hatósági vizsgálatok után kezdődhet meg az oltás.

Megkezdődött a kritikus infrastruktúrában dolgozók oltása. Például az ország áramellátását biztosító paksi atomerőmű, a tömegközlekedési vállalatok (MÁV, BKK, GYSEV) érintett dolgozóinak oltása.

1 millió 747 ezer a beoltottak száma, 9637 az új fertőzött és elhunyt 272 beteg

Koronavírus: Meghalt 252 beteg, 5481-gyel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Napokon belül eléri az 1 650 000 főt a koronavírus ellen beoltottak száma, de az elhunytaké is drasztikusan növekszik.

A járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, a brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed, jelentősen nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, ezért a korlátozások továbbra is érvényben vannak. Az oltási program rendben, ütemezetten zajlik, Magyarország már a második az uniós átoltottsági ranglistán. A magyar lakosság átoltottsága elérte a 16,4 %-ot szemben a 9,2 %-os uniós átlaggal. A következő egy hét oltásaihoz megkezdődött a vakcinák kiszállítása a kórházi oltópontokra és a kormányhivatalokon keresztül a háziorvosokhoz. A következő egy hét oltási tervéről az Operatív törzs mai sajtótájékoztatóján számol be – olvasható a koronavirus.gov.hu-n.

Lássuk az elmúlt 1 nap adatait:

  • Már 1 636 436 fő a beoltottak száma, ebből 481 820 fő már a második oltását is megkapta.
  • 5481 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 586 123 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 252 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 18 703 főre emelkedett.
  • A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 378 176 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 189 244 főre emelkedett.
  • 11 873 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1389-en vannak lélegeztetőgépen.

A koronavírus-járvány harmadik hulláma Európa-szerte erősebbnek bizonyul az eddigieknél. A drasztikusan emelkedő betegszám miatt a kormány március 22-től újabb egy hétre meghosszabbította a védelmi intézkedéseket.

Hatályban lévő védelmi intézkedések:

  • A maszkviselés a lakott területen belül valamennyi utcán, közterületen kötelező.
  • A másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter védőtávolságot kell tartani.
  • A munkavégzés lehetséges, de ahol lehet, otthoni munkavégzést javaslunk. Az államigazgatásban otthoni munkavégzés rendelhető el, kivéve a védekezésben közreműködők esetében.
  • Az esti kijárási tilalom továbbra is érvényben van este 8 óra és reggel 5 óra között. A kijárási tilalom alóli mentesülés egyik esete a munkavégzés, amelyet azonban igazolni szükséges.
  • Az üzleteket be kell zárni. Kivétel: az élelmiszerüzletek, a patikák, a benzinkutak, a drogériák, a dohányboltok, gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenységhez nélkülözhetetlen anyagokat és eszközöket árusító üzletek, valamint az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletek, a piac és a termelői piac.
  • Minden szolgáltatás szünetel, kivéve a magánegészségügyi-, szociális-, pénzügyi-, postai, járműszervíz-szolgáltatásokat.
  • Az éttermekben továbbra is van lehetőség elviteles vásárlásra.
  • Az óvodák és az általános iskolák a tavaszi szünet végéig nem nyithatnak ki, a digitális oktatás tartalmi feltételeit az érintett miniszterek határozzák meg. Az önkormányzatok kérésére az óvodákban és az iskolákban biztosítani kell a gyermekfelügyeletet. A középiskolákban és a felsőoktatásban a digitális oktatás továbbra is fennmarad. Az alacsony fertőzési számokra tekintettel a bölcsődék nem zárnak be.
  • A szabadtéri sporttevékenység lehetséges, ahol tartható a másfél méteres távolság. Megengedettek az igazolt sportolók edzései, a meccsek kizárólag zárt kapuk mögött lehetségesek.
  • A kormány szigorította a határátlépést, de a tranzit- és teherforgalmat nem korlátozzuk.
  • A kormány kiterjeszti a bértámogatást és az adókedvezményeket azokra a szektorokra, amelyeknek be kell zárniuk.
  • A parkok, arborétumok és erdők nyitva maradnak.

A rendőrség szigorúan ellenőrzi a szabályok betartását, pénzbírságot szabhat ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be az előírásokat, bezárja. A katonák az ország több városában támogatják a rendőrök munkáját és a kórházban tehermentesítik az egészségügyi dolgozókat.

Az újraindítást akkor lehet megkezdeni, ha 2,5 millió ember be lesz oltva – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádióban. Az újraindítástól szóló nemzeti konzultáció lezárult, a válaszadók 88 százaléka szerint a járványügyi korlátozásokat fokozatosan, lépésről lépésre kell feloldani, és csak 12 százalék mondta azt, hogy egy lépésben, a járvány végén.

1 millió 747 ezer a beoltottak száma, 9637 az új fertőzött és elhunyt 272 beteg

5 000 fő alatt az új fertőzöttek száma Magyarországon

4926 az új fertőzöttek száma és elhunyt 143 többségében idős, krónikus beteg, a beoltottak száma lassan eléri a 1,4 milliót  és közel 400 ezren megkapták már a második oltásukat is – olvasható a koronavírus.gov.hu-n.

Folyamatosan zajlik az oltás, már 1 347 073 fő a beoltottak száma, ebből 399 505 fő már a második oltását is megkapta. A járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, a brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed, jelentősen nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, a kormány ezért is döntött a korlátozások szigorításáról. Kérjük, hogy tartsák be az óvintézkedéseket! 4926 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 529 122 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 143 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 17 226 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 356 679 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 155 217 főre emelkedett. 9844 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1067-en vannak lélegeztetőgépen. Az oltási program rendben, ütemezetten zajlik, Magyarország már a második az uniós átoltottsági ranglistán. A veszélyeztetettségük miatt továbbra is a regisztrált idősek oltása van elől a sorban.

A harmadik hullám kezdete óta újabb egymillióval nőtt a regisztráltak száma, de még így is sokan vannak, akik nem jelentkeztek. Az időseket különösen kérjük, hogy aki még nem tette meg, az regisztráljon a védőoltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon!

A koronavírus-járvány harmadik hulláma Európa-szerte erősebbnek bizonyul az eddigieknél. A drasztikusan emelkedő betegszám miatt a kormány a korlátozások szigorításáról döntött. Most azért kell zárni, hogy minél hamarabb újra nyithasson az ország. A március 8-tól március 22-ig tartó két hétben életbe lépett újabb védelmi intézkedések a következők:

  • A maszkviselés a lakott területen belül valamennyi utcán, közterületen kötelező.
  • A másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter védőtávolságot kell tartani.
  • A munkavégzés lehetséges, de ahol lehet, otthoni munkavégzést javaslunk. Az államigazgatásban otthoni munkavégzés rendelhető el, kivéve a védekezésben közreműködők esetében.
  • Az esti kijárási tilalom továbbra is érvényben van este 8 óra és reggel 5 óra között. A kijárási tilalom alóli mentesülés egyik esete a munkavégzés, amelyet azonban igazolni szükséges. Igazolásminta: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/kijarasi-tilalom-alatti-munkavegzesrol-szolo-igazolas-letoltheto-igazolas-mint
  • Az üzleteket be kell zárni. Kivétel: az élelmiszerüzletek, a patikák, a benzinkutak, a drogériák, a dohányboltok, gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenységhez nélkülözhetetlen anyagokat és eszközöket árusító üzletek, valamint az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletek, a piac és a termelői piac.
  • Minden szolgáltatás szünetel, kivéve a magánegészségügyi-, szociális-, pénzügyi-, postai, járműszervíz-szolgáltatásokat.
  • Az éttermekben továbbra is van lehetőség elviteles vásárlásra.
  • Az óvodák és az általános iskolák a tavaszi szünet végéig nem nyithatnak ki, a digitális oktatás tartalmi feltételeit az érintett miniszterek határozzák meg. Az önkormányzatok kérésére az óvodákban és az iskolákban biztosítani kell a gyermekfelügyeletet. A középiskolákban és a felsőoktatásban a digitális oktatás továbbra is fennmarad. Az alacsony fertőzési számokra tekintettel a bölcsődék nem zárnak be.
  • A szabadtéri sporttevékenység lehetséges, ahol tartható a másfél méteres távolság. Megengedettek az igazolt sportolók edzései, a meccsek kizárólag zárt kapuk mögött lehetségesek.
  • Szigorítjuk a határátlépést, de a tranzit- és teherforgalmat nem korlátozzuk.
  • Kiterjesztjük a bértámogatást és az adókedvezményeket azokra a szektorokra, amelyeknek be kell zárniuk.
  • A parkok, arborétumok és erdők nyitva maradnak.

A rendőrség szigorúan ellenőrzi a szabályok betartását, pénzbírságot szabhat ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be az előírásokat, bezárja. A katonák az ország több városában támogatják a rendőrök munkáját és a kórházban tehermentesítik az egészségügyi dolgozókat.

1 millió 747 ezer a beoltottak száma, 9637 az új fertőzött és elhunyt 272 beteg

Meghalt 111 beteg, 1513-mal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Meghalt 111, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1513 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.

A kormányzati portálon azt írták: 349 149-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 11 177-re emelkedett. A gyógyultak száma 225 021, az aktív fertőzötteké 112 951. Kórházban 4600 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 337-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 25 678-an vannak, a mintavételek száma 2 918 096-ra nőtt.

Kiemelték: a koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszához érkezett azzal, hogy megérkezett a vakcina Magyarországra, és december 26. óta tart az egészségügyi dolgozók oltása. Magyarország eddig 19,7 millió anyag nyugati vakcinát kötött le különböző gyártóknál – Pfizer-BioNTech, Moderna, AstraZeneca, Janssen, Curevac) több tízmilliárd forint értékben. Ezekből még csak a Pfizer- és a Moderna-vakcinák rendelkeznek az Európai Gyógyszerügynökség engedélyével.

Eddig 129 860 ember beoltásához elegendő oltóanyag érkezett az országba, amelynek nagy részét már felhasználták. A kormány azonban lassúnak tartja az uniós vakcinabeszerzést és szállítást, és úgy véli, hogy a magyar emberek egészségének és életének megóvásáért az EU-s vakcinabeszerzésen túl is szükséges oltóanyagok beszerzése. Ehhez a kormány kész további pénzügyi fedezetet biztosítani, az ezzel kapcsolatos feladatokkal pedig Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert bízta meg. Az erről szóló kormányhatározat csütörtökön jelent meg – írták.

Közölték: csütörtök estig 105 728-an kaptak oltást, többségében egészségügyi dolgozók, de mintegy hétezer idősotthonban lakó és dolgozó is szerepel közöttük. Hétvégén folytatódik a nagyobb létszámú idősotthonok lakóinak és dolgozóinak az oltása, a helyszínre érkező oltócsapatok mintegy háromezer embert terveznek beoltani a Moderna-vakcinával.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a következő hetekben újabb szállítmányok érkeznek, és annak ütemében folytatódhat az oltás az egészségügyben, az idősotthonokban, majd az oltási tervben megjelölt további csoportoknál, azt követően pedig megkezdődhet a lakosság tömeges oltása.

A védőoltás ingyenes és önkéntes lesz. A védőoltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon és postai úton eddig több mint egymillióan regisztráltak – tették hozzá.

A tájékoztatás szerint péntek 14 óráig regisztrálhatnak a hétvégi tesztelésre a szociális alapszolgáltatásban, a gyermekjóléti alapellátásban, valamint a gyermekvédelmi szakellátásban, javítóintézeti ellátásban dolgozók, többi között falugondnokok, házi segítségnyújtást végző szociális dolgozók, családsegítők, utcai és közösségi szociális munkát végzők, hajléktalanellátásban és gyermekvédelemben dolgozók.
A tesztelést a kormányhivatalok szervezik január 16-17-én, országszerte több mint 120 mintavételi ponton.
Jelentkezni a www.szocszures.kh.gov.hu honlapon lehet. A teszteléshez ki kell tölteni egy adatlapot is, amely az Szociális Ágazati Portálról tölthető le. A kormányhivatalok azt kérik, hogy aki teheti, az adatlapot két példányban, immár kitöltve vigye magával a megjelölt mintavételi pontra, ezzel is elősegítve a tesztelés minél gyorsabb lebonyolítását.

Kiemelten fontosnak nevezték az idősek és a krónikus betegek védelmét. Az időseket is arra kérik, hogy fokozottan figyeljenek magukra és az általános óvintézkedések betartására.

Érvényben lévő óvintézkedések:

  • Magán- és családi – például születésnapi – rendezvények maximum 10 ember részvételével tarthatók, de a létszámba a 14 év alattiak nem számítanak bele.
  • Este 8 és reggel 5 óra között kijárási tilalom van érvényben.
  • Az egészségügyi dolgozók mellett a védekezésben igazoltan részt vevő szociális dolgozók, a rendőrök, katonák és közszolgálati tisztviselők is díjmentesen használhatják a közösségi közlekedést.
  • Az üzletek – a gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével – este 7 óráig maradhatnak nyitva. A rendeletben nem említett szolgáltatók és szolgáltatások (például fodrász, masszőr, személyi edző) a szokott rendben működhetnek a kijárási tilalom szabályai mellett.
  • A maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatban eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek. Minden gyülekezés tilos. Az éttermek vendéget nem fogadhatnak, vendég ott csak az étel elvitele céljából tartózkodhat. A szállodák turistákat nem, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkező vendégeket fogadhatnak.
  • Minden rendezvény – köztük a kulturális események – megtartása tilos. A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött kell megtartani. A szabadidős létesítmények használata tilos, beleértve különösen a fitnesztermeket, fedett uszodákat, múzeumokat, könyvtárakat, mozikat, állatkerteket, korcsolyapályákat. Temetésen legfeljebb 50-en lehetnek, esküvők pedig csak lakodalom nélkül tarthatók meg.
  • A közterületi parkolás ingyenes. A kereskedelmi célú P+R, parkolóház, parkológarázs, zárt felszíni parkoló és nem zárt felszíni parkoló díjfizetés nélkül vehető igénybe este 7-től reggel 7 óráig. A létesítmény üzemeltetője köteles ebben az idősávban az ingyenes parkolást lehetővé tenni.

“Magyarországon mindenkinek jut kórházi ágy, ellátás, lélegeztetőgép, és a védelmi intézkedésekkel az a cél, hogy ez így is maradjon” – írták. Ahhoz, hogy a koronavírusos betegek kórházi ellátása továbbra is biztosított legyen, a halasztható műtéteket felfüggesztették, az ellátásba bevont kórházak és koronavírusos betegek számára fenntartott kórházi ágyak számát bővítették.

Az oldal térképe szerint eddig Budapesten (65 375) és Pest megyében (43 434) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Hajdú-Bihar (19 870), Győr-Moson-Sopron (19 806) és Borsod-Abaúj-Zemplén megye (19 515). A fertőzésben legkevésbé érintett megye Tolna (7383).

1 millió 747 ezer a beoltottak száma, 9637 az új fertőzött és elhunyt 272 beteg

Száz alatt az elhunytak száma

1358 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 345 710 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma – tette közzé a koronavirus.gov.hu

Elhunyt 95 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 10 948 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 215 453 fő, az aktív fertőzöttek száma 119 309 főre csökkent. 4870 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 339-en vannak lélegeztetőgépen. Kedd estig összesen már 86 929 fő kapott oltást, többségében egészségügyi dolgozók, valamint idősotthonban lakók és dolgozók.

A koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszához érkezett azzal, hogy megérkezett a vakcina Magyarországra és december 26-tól zajlik az egészségügyi dolgozók oltása. A Pfizer-vakcinából kedden a negyedik szállítmány, összesen 81 tálca oltóanyag érkezett, amely újabb 47 385 személy oltását teszi lehetővé. Továbbá megérkezett az első Moderna-vakcina szállítmány is, ebből 7200 adag érkezett, amely 3600 ember oltását teszi lehetővé. A megérkezett vakcinákkal folytatódik az egészségügyi dolgozók és idősotthonok lakóinak, dolgozóinak oltása. Ezt követően a köbvetkező hetekben érkező vakcinaszállítmányok mennyiségétől függően folytatódik az oltási tervben meghatározott csoportok oltása is. A védőoltás ingyenes és önkéntes lesz, így mindenképpen érdemes rá regisztrálni.

A vakcinákat 25 kórházi oltópontra szállítják ki: több budapesti kórház mellett Győrbe, Kecskemétre, Szolnokra, Tatabányára, Kaposvárra, Pécsre, Miskolcra, Szegedre, Székesfehérvárra, Debrecenbe, Balassagyarmatra, Szombathelyre, Veszprémbe, Nyíregyházára, Egerre, Békéscsabára, Szekszárdra, és Zalaegerszegre.

Az egészségügyi dolgozók jelentkezhetnek az oltópontokon időpontért.

Kiemelten fontos az idősek és krónikus betegek védelme. Az időseket is kérjük, hogy fokozottan figyeljenek magukra és az általános óvintézkedések betartására. Felhívjuk a figyelmet, hogy a kórházakban és az idősotthonokban változatlanul látogatási tilalom van érvényben.

Védelmi intézkedések közt az alábbiak maradnak 2021 február 1-ig érvényben:

  • Magán és családi rendezvények (például: születésnap) 10 főig megtarthatóak, amelybe a 14 év alattiak nem számítanak bele.
  • Este 8 óra és reggel 5 óra között is kijárási tilalom van érvényben. A kijárási tilalom alóli mentesülés egyik esete a munkavégzés, amelyet azonban igazolni szükséges.
  • Az egészségügyi dolgozók mellett a védekezésben résztvevő szociális dolgozók, a rendőrök, katonák és közszolgálati tisztviselők is díjmentesen használhatják a közösségi közlekedési eszközöket.
  • Az üzletek – a gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével – este 7 óráig maradhatnak nyitva és utána a kijárási tilalom lejártával, tehát leghamarabb reggel 5 órakor nyithatnak ki. A rendeletben nem említett szolgáltatók és szolgáltatások (például fodrász, masszőr, személyi edző) a szokott rendben működhetnek a kijárási tilalom szabályai mellett.
  • A maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek, azzal, hogy a 10 000 főnél nagyobb település egyes közterületein a maszkviselés kötelező. A területek kijelölése a polgármester feladata. Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken a maszk viselése továbbra sem kötelező.
  • Minden gyülekezés tilos. Az éttermek vendéget nem fogadhatnak, vendégnek ott csak az étel elvitele céljából lehet tartózkodni. A szállodák turistákat nem fogadhatnak, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkezett vendégeket. Mindennemű rendezvény megtartása tilos, ide értve a kulturális eseményeket valamint a karácsonyi vásárokat. A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött kell megtartani. A szabadidős létesítmények használata tilos, beleértve különösen a fitnesztermeket, fedett uszodákat, múzeumokat, könyvtárakat, mozikat és állatkerteket, korcsolyapályákat.
  • Temetés legfeljebb 50 fővel tartható meg. Esküvők lakodalom nélkül tarthatóak meg, azonban az eseményen csak meghatározott személyek vehetnek részt.
  • A közterületi parkolás ingyenes.

A rendőrség szigorúan ellenőrzi a szabályok betartását, pénzbírságot szabhat ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be az előírásokat, bezárja. A katonák az ország több városában támogatják a rendőrök munkáját és a kórházban tehermentesítik az egészségügyi dolgozókat.

Magyarországon mindenkinek jut kórházi ágy, ellátás, lélegeztetőgép, és a védelmi intézkedésekkel az a cél, hogy ez így is maradjon. Annak érdekében, hogy a növekvő betegszámmal a koronavírusos betegek kórházi ellátása továbbra is biztosított legyen, a halasztható műtéteket felfüggesztették, bővült az ellátásba bevont kórházak és koronavírusos betegek számára fenntartott kórházi ágyak száma.

A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet. Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be. Bárki, akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát.

Az egészségügyi védekezés részeként már zajlik az ingyenes influenza elleni oltások beadása. Folyamatos a háziorvosi praxisok ellátása az influenza elleni védőoltással.

A kormány az egészségügyi védekezés fenntartása mellett, további gazdaságvédelmi és családvédelmi intézkedéseken is dolgozik.

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com