Tervek szerint hagyományos lesz az érettségi

Tervek szerint hagyományos lesz az érettségi

Egyelőre nem tervezik az érettségizők beoltását – mondta Gulyás Gergely a csütörtöki sajtótájékoztatón az érettségivel kapcsolatban feltett kérdésre. 

Hozzátette, a forgalomban lévő vakcinák közül a 18 év alattiakat csak a Pfizer vakcinával lehet beoltani. Egyelőre úgy tervezik, hogy hagyományos módon rendezik meg az érettségit, a tavalyival ellentétben idén már az szóbeliket is szeretnék megszervezni. Erre látnak is esélyt, hiszen bíznak abban, hogy június elejéig a társadalom nagy része be lesz oltva, így nem lesz veszélyes az érettségi megszervezése.

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com