','

' ); } ?> '; echo '.category-1perces { background-image: url(' . esc_url($featured_image_url) . '); }'; echo ''; } ?>

Idősek napja – (Völgyhíd TV)

Biatorbágy Város Önkormányzata és a Juhász Ferenc Művelődési Központ évtizedek óta köszönti az időseket az Idősek világnapja alkalmából.
Idén az ünnepség fellépője Molnár György nemzetközi Lyra-díjas harmonikaművész volt.

Már nem csak az idősek betegsége az Alzheimer-kór!

Már nem csak az idősek betegsége az Alzheimer-kór!

Szeptember 21. az Alzheimer világnapja, de nem csak ezen a napon érdemes róla beszélnünk, mert sajnos napról napra nő az érintettek száma. Kezdeti stádiumában memóriazavar hívhatja fel rá a figyelmet, amelyet egykor az idősek betegségének hívták, a legújabb vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy egyre több fiatal küzd hasonló problémákkal. 10 órától “Nem vagy egyedül” szimpátiasétát tartanak a demenciával élőkért. A Memória Café önkéntesei a Juhász Ferenc Művelődési Központtól a Viaduktig invitálják az érdeklődőket.

Milyen betegség az Alzheimer-kór?

Az Alzheimer-kór egy visszafordíthatatlan, időben egyre súlyosbodó agyi megbetegedés, amely során egyre romlik a beteg memóriája és gondolkodási képessége egészen addig, míg a mindennapi élet egyszerű feladatait sem képes már elvégezni. Az Alzheimer-kór az időskori elbutulás (demencia) leggyakoribb oka. Egy olyan betegség, amely a központi idegrendszert támadja meg, idegsejt-pusztulást, az idegsejtek közötti kapcsolatok megszűnését valamint jellegzetes klinikai és patológiai elváltozásokat okoz.

Az Alzheimer-kór tünetei

Az Alzheimer-kór első tünete a feledékenység, a rövidtávú emlékezés romlása. Enyhe stádiumában az olyan jelek hívhatják fel rá a figyelmet, mint hogy az érintettnek nem jutnak eszébe az ismerősök nevei, vagy egy egyszerű matematikai feladat megoldása is nehézséget jelent. A betegség előrehaladtával a feledékenység egyre súlyosabbá válik, mígnem már a mindennapi életet is ellehetetleníti. A közepesen súlyos állapotban a beteg elfelejtkezhet elvégezni olyan alaptevékenységeket, mint a fogmosás, fésülködés. Nem gondolkodik tisztán, problémája lesz a beszéddel, a megértéssel, az írással és/vagy az olvasással. Később a beteg idegessé, ingerlékennyé, vagy akár agresszívvé is válhat, nem talál haza, és otthonától távolra is elbolyonghat. Végső stádiumban teljes felügyelet szükséges.

Az Alzheimer előszobája: a memóriazavar

Míg az Alzheimer-kór a tudomány mai állása szerint nem gyógyítható, a memóriazavar ellen azonban már fiatal korban is sokat tehetünk. Teljesen természetes folyamat, hogy az öregedéssel együtt a memória is romlik kis mértékben. Ennek oka, hogy 40 éves kor felett az agy – egy bizonyos területének, a hippokampusz zsugorodásának következtében-évről évre veszít a tömegéből. Ha ez a tömegvesztés évente kevesebb, mint 3%, akkor megfelelő étrenddel, kiegyensúlyozott életmóddal karbantartható a folyamat. Ne aggódjon, ha régi iskolatársai neve nem jut eszébe azonnal vagy ha többször vissza kell mennie a konyhába, mert útközben elfelejtette, miért is indult oda, csak alkalmazza alábbi tippjeinket, amelyek segítenek, hogy memóriája fitt maradjon.

4 tipp a memóriazavar megelőzésére

A rendszeres szellemi tevékenység és az agytorna segíti a memória karbantartását. Amerikában a 70-89 év közöttiek életmódját vizsgálva a kutatók azt tapasztalták, hogy akik idősebb korukban olyan hobbikat űztek, mint az olvasás, a kártyajátékok, a kézművesség, az idegen nyelv-, vagy a zenetanulás, 30-50 százalékkal kisebb arányban szenvedtek memóriaproblémáktól.

A kaliforniai Berkley Egyetem kutatói az öregedő agy, az alvás minősége és a memória között találtak összefüggéseket. Vizsgálataikkal arra mutattak rá, hogy a megfelelő minőségű, mély alvás segíti az agy regenerálódását és az emlékek elraktározódását, így a memória működését is.

A Kalifornia Egyetem kutatói fedezték fel, hogy a D-vitamin, a kurkuma nevű fűszer hatóanyagával, a kurkuminnal együtt képes annyira stimulálni az immunrendszert, hogy az kitakarítsa az agyból a béta-amiloid fehérjéket, amelyek az Alzheimer-kórra jellemző lerakódásokat hozzák létre.

A gingko biloba igazi jolly-joker a memóriazavarok elleni küzdelemben. Számos jótékony hatása klinikailag bizonyított: javítja az agy vér- és oxigénellátását, így idős korban az agyi érelmeszesedés kockázatát csökkenti;- fogyasztásával megelőzhetők vagy csökkenthetők az Alzheimer kór, az emlékezetvesztés, a szorongás, a fejfájás tünetei; hatására a szem és idegsejtekben gazdag területeinek vérellátása javul, ezért csökkenti a szembetegségek kialakulásának kockázatát

Ha azonban az alábbi memóriazavarra utaló jeleket észleli, forduljon szakemberhez, mivel ezek a tünetek már alapos kivizsgálást és kezelést igényelnek!

Memóriazavarra utaló jelek

1, Hétköznapi szavak

Ha nap mint nap előfordul, hogy egyszerű szavak nem jutnak eszébe, elfelejti, mit is jelentenek, ezért hosszas körülírásokkal próbálkozik.

2, Tájékozódási bizonytalanság

Ha elfelejti, hogyan tud hazajutni, melyik környéken lakik, mi az utcája neve, az problémára utal, de ne essen kétségbe, ha olykor rossz helyen fordul be.

3, Elfelejtett tárgyak

Ha rendszeresen tesz oda nem illő helyre bizonyos használati tárgyakat pl. fésűt a fagyasztóba, WC papírt a sütőbe és ha elfeledkezik róla, hogy van háziállata.

4, Gyors felejtés

Ha mindennapos jelenség, hogy elfelejti a találkozóit, fontos eseményeket, hozzátartozói nevét.

5, Nehézségek a mindennapi tevékenységekben

Ha a mindennapi rutin tevékenységek is nehézséget okoznak, mert nem tudja, hogyan kell kezdeni, a folytatásról nem is beszélve. Az összetettebb feladatoknál pánikba esik, mert nem tudja, milyen lépésekben hajtható végre.

6, Személyiségváltozás

Ha félelemmel tölti el, hogy idegen, szokatlan helyre kell mennie vagy semmi kedve kimozdulni, társaságba menni, holott eddig Ön volt a fő szervező. Ha felhagy mindennel, ami érdekelte. A hirtelen és drasztikus személyiségváltozás, a hangulatingadozások mind problémára utalhatnak.

Forrás

 

Közvélemény-kutatás az idősek körében

Közvélemény-kutatás az idősek körében

Városunk önkormányzata közvélemény-kutatást végez az idősek körében, hogy felmérje az itt élő szépkorúak és hozzátartozóik élethelyzetét, igényeit és problémáit.

Az Idősügyi Tanács megbízásából a polgármesteri hivatal júniusban és júliusban végzi a felmérést a 65 év feletti lakosok körében. A kutatás során az egészségi állapotra, a jövedelmi- és életkörülményekre, a szabadidős- és sporttevékenységekre, illetve a helyi idősügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos elégedettségre kíváncsiak. Ezek közé tartoznak a közösségi foglalkozások és az önkéntesség is.

Fontos, hogy a reprezentatív felmérés név nélkül zajlik. A célcsoportnak a meglévő címlista alapján küldik ki a hivatali bélyegzővel ellátott igényfelmérő kérdőíveket. A kitöltött nyomtatványokat a polgármesteri hivatali ügyfélszolgálatán és a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatnál, illetve a Juhász Ferenc Művelődési Központban lehet leadni.

A felmérés egy újabb lépés afelé, hogy a jövőben a város vezetése egy minden biatorbágyi idős számára megfelelő idősügyi koncepciót és intézkedési tervet dolgozhasson ki.

Idősek juniálisa 2023 (23.06.01.) – Völgyhíd TV

10 éve szervezi a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat szépkorúakat megszólító tavaszi ünnepségét, a juniálist. A festői Iharosban ilyenkor előkerülnek a finomságok, felcsendül pár régi dal, és a régi, közös emlékek is megelevenednek.

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a WEBOLDAL.NET

Hide picture //