181 napot tanulnak majd a diákok a 2021/2022-es tanévben

181 napot tanulnak majd a diákok a 2021/2022-es tanévben

Összesen 181 tanítási nap lesz jövőre. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője kijelölte a jövő évi, 2021/2022-es tanév rendjét.

A rendelet szerint az első tanítási nap 2021. szeptember 1. (szerda), az utolsó tanítási nap pedig 2022. június 15. (szerda) lesz. Ez alól kivételt jelent, hogy az alapfokú művészeti iskolákban és a felnőttoktatásban a tanítási év első és utolsó napját – a tanítási év első és utolsó hetének keretében – az igazgató határozza meg.

Az iskolák utolsó, befejező évfolyamán vagy befejező szakképzési évfolyamán az utolsó tanítási nap a középfokú iskolákban 2022. április 29, a két évfolyamos rész-szakképesítésekre való felkészítést folytató szakiskolákban pedig 2022. május 31. lesz.

Összesen száznyolcvanegy tanítási nap lesz jövőre. Ez alól kivételt jelent, hogy a szakgimnáziumokban csak százhetvenkilenc, gimnáziumban és szakiskolában pedig száznyolcvan nap lesz.

A tanév első féléve 2022. január 21-ig tart majd. Az iskoláknak 2022. január 28-ig kell majd értesítenünk a tanulókat és a szülőket az első félévben elért tanulmányi eredményekről.

Iskolai szünetek
  • Az őszi szünet 2021. október 23. és 2021. november 1. közt,
  • A téli szünet 2021. december 22 és 2022. január 3. közt,
  • A tavaszi szünet pedig 2022. április 14. és 2022. április 19 közt lesz majd.

Az iskolák – a tanítási év kezdő és befejező napjának változatlanul hagyásával – más időpontban is adhatnak a tanulóknak szünetet, valamint a szünetek kezdő és befejező napját módosíthatják, ha a vonatkozó jogszabály szerint valamely pihenőnapon tartott tanítási nappal az ehhez a szükséges feltételeket megteremti.

A nemzetiségi oktatásban részt vevő iskolák a szünetek időpontjától eltérhetnek, továbbá a tanulók részére extra szünetet adhatnak, ha azt a nemzetiségi hagyományok vagy az anyanemzet hagyományai indokolják.

A szünetek napjain, ha azok munkanapra esnek, az iskolának – szükség esetén – gondoskodnia kell a tanulók felügyeletéről. A felügyelet megszervezéséről több iskola közösen is gondoskodhat.

Régóta vágyott középiskolai fejlesztés indul Biatorbágyon

Régóta vágyott középiskolai fejlesztés indul Biatorbágyon

Elindul a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium fejlesztése a település nyugati lakóterületével határos, az önkormányzat által oktatási célra, „Tudáspark”-nak vásárolt egykori mezőgazdasági területen, jelentette be Tarjáni István polgármester a Völgyhíd TV-ben. Az első lépés az érintettek tájékoztatása, ezért 2021. június 9-én szerdán 16.00 órakor és 18.00 órakor lakossági tájékoztatóra kerül sor az érintett utcák figyelembevételével. További információk a www.bit-edu.hu, valamint a https://www.facebook.com/biteduhu oldalakon.

 

Biatorbágy lakossága régóta szeretett volna a térségben egy minőségi középfokú intézményt, hogy a fiataloknak ne kelljen ingázniuk egy másik településre. Budapest logisztikai kapujaként pedig a környék vállalkozásainak nagy a munkaerő igénye, szívesen alkalmaznának helyi szakképzett munkavállalókat. 2021. májusával egy olyan középiskolai fejlesztés veszi kezdetét Biatorbágyon, amely választ ad az itt élő szülők, diákok és a környező cégek igényeire.

Az intézmény 2022. szeptemberében nyitja meg kapuit Biatorbágyon, 500 diák számára kínál majd piacképes gazdasági szaktudást a logisztika, a pénzügy-számvitel és az informatika területén, valamint egy gimnáziumi osztályt is indul. Az iskolába felvételt nyerő diákok a legmodernebb digitális technológiákat használó, 21. századi innovatív nevelési környezetben kaphatnak támogatást készségeik, személyiségük és ismereteik fejlesztéséhez. A technikum mind az oktatási környezet kialakításában mind az oktatási módszertanban épít a legkorszerűbb nemzetközi és hazai modellekre és tapasztalatokra. Hazánkban egyedülálló módon be kívánja építeni a világszerte elismert dán szakképzési rendszer jó gyakorlatait és innovációit, és mindezt szoros együttműködésben teszi elismert dániai intézményekkel.

„A biatorbágyi fiatalok ezentúl itt helyben tudnak olyan modern és piacképes tudást szerezni, amellyel eredményesen tudnak továbbtanulni vagy beléphetnek a munkaerőpiacra” – mondta el a videóban Tarjáni István polgármester. „Első lépésünk az érintett helyiek tájékoztatása, ezért 2021. június 9-én szerdán 18 órakor egy lakossági tájékoztató keretében személyesen is szeretnénk tájékoztatást és konzultációs lehetőséget biztosítani a fejlesztés közvetlen érintettjeinek, a környéken lakóknak. Létrehoztunk egy Facebook oldalt, ahol a fejlesztéssel kapcsolatos híreket megosztjuk, és igyekszünk a felmerülő kérdésekre válaszolni. A Facebook oldal elérhetősége: https://www.facebook.com/biteduhu, az intézmény honlap címe: www.bit-edu.hu.”

A fejlesztés teljes egészében kormányzati támogatásból valósul meg. A kivitelező a Fejér-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt. Az intézmény épületének tervezési és kivitelezési munkája 11,6 milliárd forintot tesz ki. A fejlesztés keretösszege 15 milliárd forint, amely az épület megvalósításán túl a környező infrastrukturális beruházásokat (út, közművek) is magában foglalja.

Az 1-es típusú diabéteszessel is biztonságban lesznek a gyerekek az óvodában, iskolában

Az 1-es típusú diabéteszessel is biztonságban lesznek a gyerekek az óvodában, iskolában

Megszavazta az Országgyűlés azt a törvényjavaslatot, amely szeptember elsejétől minden 1-es típusú diabéteszes gyermeknek garantálja, hogy biztonságosan vehessen részt a többi gyerekkel együtt az óvodában, iskolában – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Facebook-oldalán.

Novák Katalin a videóban azt mondta: minden intézményben, ahol van diabéteszes gyermek, nevelő, pedagógus vagy a vezető által erre kijelölt felnőtt garantálja majd, hogy a gyermek a szükséges ellátásokat minden esetben megkapja.
Aki vállalja az ezzel járó pluszfeladatokat, ezért anyagi juttatást kap – tette hozzá a miniszter, aki előre megköszönte azoknak a szolgálatát, akik hajlandóan részt venni a feladat ellátásában.

Novák Katalin szerint a javaslat elfogadása könnyebbé teszi az 1-es típusú diabéteszes gyermeket nevelő szülők életét, és – mint mondta – bízik benne, a családok érzik majd, hogy “megint egy lépéssel közelebb vagyunk ahhoz, hogy az ő gyermekeik minden szempontból teljes életet élhessenek.”

Április 19-től a ViaBusz is visszaáll a iskolai menetrendre

Április 19-től a ViaBusz is visszaáll a iskolai menetrendre

A ViaBusz is visszaállítja az iskolai – normál – menetrend szerinti közlekedését 2021. április 19-től, ami egybeesik az iskolák és óvodák újranyitásának időpontjával – tette közzé a ViaBusz Facebook oldalán.

“Tájékoztatjuk kedves Utasainkat, hogy 2021. április 19. hétfőtől újra normál iskolai menetrend szerint közlekedik a ViaBusz!

  • A buszon továbbra is kötelező a maszk viselése.
  • A sofőrök védelme érdekében a fel- és leszállás csak a hátsó ajtón lehetséges.”

 

 

Nyílnak a teraszok és megmarad a bértámogatás is a vendéglátóhelyek számára

Nyílnak a teraszok és megmarad a bértámogatás is a vendéglátóhelyek számára

Az óvatosság és a fokozatosság miatt döntött úgy a kormány, hogy a felsősöknek marad a távoktatás – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában – olvasható a hirado.hu-n.

A kormányfő elmondta, hogy az iskolák újraindítása mindig nehéz, mert a közvélemény megosztott, de a kormány figyelembe vette, hogy az utóbbi tíz napban nagyon megnőtt a gyermekeiket bölcsődébe vivők száma és azt is, hogy a honvédség fertőtlenítette az intézményeket. Azért húzták meg az alsó tagozatnál a határt, mert ott még nem bontják az osztályokat és a szülőknek megmarad az a lehetősége, hogy az igazgatótól felmentést kérjenek az iskolalátogatás alól.
A miniszterelnök hozzátette, hogy a tanárok közül kevesebben jelentkeztek oltásra, mint amire ő számított, de akik kérték, azok be lettek oltva.

A kormányfő szerint pillanatokon belül át fogjuk lépni azt a küszöböt, amikor már többen lesznek védettek, mint akik nem azok. Ez nyolcmillió oltható emberrel számolva mintegy négymillió beoltottat jelent.

Fontos a megfelelő oltási logisztika
A magyar oltási ütem jól halad. A következő hat hét döntő lesz, ebben a hat hétben meg fogjuk duplázni a beoltottak számát. A Janssen vakcinákat is vizsgálják.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy nem fog megszűnni a regisztráció az oltásra, mert a vakcina önkéntes, így fel kell mérni az igényeket, hogy hányan szeretnék beoltatni magukat.
Öt vakcina érhető el Magyarországon, mindenki választhat, mely vakcinát fogadja el, így ez óriási logisztikát igényel, hogy mely rendelőkbe, mely vakcinákból küldjenek. A kormány nem adatszerzésre használja a regisztrációt. Csupán az oltás megszervezéshez van szükség a regisztrációra – hangsúlyozta a miniszterelnök.

A védettséget csak vakcinával lehet megszerezni
Tévhit terjed a lakosság körében azzal kapcsolatban, hogy ha már kialakul a tömeges immunitás, akkor már nem kell felvenni az oltást: ez hibás nézet, hiszen a vakcina beadása mindenkinek egyéni döntés, de a védettséget csak a vakcinával tudja megszerezni. A háziorvosok számára is nagy feladat, hogy részt vesznek az oltásban, de mégis úgy gondolta a kormány, hogy a terepismeret, személyes elköteleződés miatt nem lehet őket kihagyni. Ha bárkinek bármilyen kérdése van az oltással kapcsolatban, forduljanak bizalommal a háziorvosukhoz, mivel ők szint mindenben tudnak segíteni.

Az életek megmentése a fontos
Úgy gondolja a miniszterelnök, most csak az életek megmentése a fontos, nem a politika.
Hozzátette, ha hat héten belül ténylegesen sikerül megduplázni a beoltottak számát, akkor Magyarország az európai országok közül az elsőként lábalhat ki a vírusból. Magyarország mindent megtesz, hogy bátorítsa az emberek a vakcinák beadására, bebizonyítsa az emberek számára, hogy a vakcinák biztonságosak, és csak így kaphatjuk vissza a régi életünket, így lehetünk biztonságban.

Már Varga Mihály pénzügyminiszter már készíti a jövő évi költségvetést, amelyben több mint ötezer milliárd forintot fordítanak az újraindításra, ahhoz, hogy mindenki ismét talpra tudjon állni.

Első lépés arra hogy visszanyerjük a régi életünket, a teraszok megnyitása
A teraszok megnyitása az első lépés ahhoz, hogy visszanyerjük a régi életünket. A teraszdíj központilag el lett törölve, hogy a tavaly tavasszal tapasztalt rossz példák most elkerülésre kerüljenek. A vendéglátóhelyek továbbra is számíthatnak a bértámogatásra április és május hónapokban. Ezt automatikusan fogja a kormány folyósítani.

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com