Így segítek én! – Rajzpályázat óvodásoknak és általános iskolásoknak

Így segítek én! – Rajzpályázat óvodásoknak és általános iskolásoknak

A Három Királyfi Három Királylány Mozgalom több mint tíz éve dolgozik a családbarát szemlélet elterjesztéséért, ennek része az is, hogy megbecsüljük azokat a tevékenységeket, amelyek „láthatatlanok” – olvasható a haromkiralyfi.hu-n.

Minden olyan munka amit a családok maguk, saját erejükből végeznek el, hogy a otthonuk s környezete harmonikus, kiegyensúlyozott és higiénikus tudjuk maradni az ugyan úgy értéket képeznek, csak épp pénzbeli fizetés nem jár érte. Ha ezeket mások végeznék el, akkor azért már fizetni kellene, ezért is nevezzük láthatatlan munkának. Ezen tevékenységek is erőt, energiát igényelnek és a gyerekek is részt tudnak venni benne.
A pályázatkiíró Három Királyfi Három Királylány Mozgalom kíváncsi arra, hogy a gyerekek miben segítenek otthon és gyerekszemmel hogyan is néz ki ez a családokban.

A rajz témája
Rajzpályázatunk témája ez a láthatatlan munka. A rajz szólhat a szülők, a gyerekek vagy a család által a lakásban, a házban, a ház körül közösen végzett „láthatatlan munkáról”.

Méret és felirat
A képek A4-es méretben, szabadkézi technikával készült – ceruza, zsír vagy pasztellkrétával, festékkel, vagy vegyes technika – alkotásokat várják. A képre, a rajz alá szükséges ráírni az alkotó nevét, települést, kategóriát/életkort.

A rajzpályázatra hat kategóriában várják a műveket:

  • kiscsoportos óvodás
  • középsős óvodás
  • nagycsoportos óvodás
  • 1–2. osztály
  • 3–4. osztály
  • 5–8. osztály

Képek leadása
A képek több módon adhatók le online vagy kézzel kitöltött jelentkezési lappal:

  1. Online
  2. E-mailben a lathatatlanmunka@gmail.com címre küldve a pályázat és ebben az esetben válaszlevélben megkapja az online kitölthető jelentkezési lap címét.
  3. Személyesen – a résztvevő könyvtárakban az aktuális nyitvatartási időpontokban, melyhez mellékelni szükséges a  jelentkezési lapot.

A képek leadásának határideje: 2021. március 31.

Online kiállítás és közönségszavazás
A pályázott képeket facebook oldalon lehet megtekinteni 2021. április 6-tól. A közönségszavazás a facebookon 2021. április 6–16. 12:00-ig.

A személyesen leadott pályázatokból kiállítás fog készülni, amit ezt a járványhelyzet megengedi, valamint a kiállítást követően időseknek lesznek ajándékozva, mint generációk közötti kapcsolatépítés.

Elismerés – Díjazás
Minden résztvevő e-mailben kapja meg az oklevelet. A képek közül sorsolással választják ki a díjazottokat kategóriánként. Egy-egy közönségdíjas is jutalomban részesül szintén kategóriánként.

Az ajándékok között könyvutalvány, családi belépők és további értékes nyeremények szerepelnek.

Az eredményeket 2021. április 6-án, a Láthatatlan munka napján tesszik közzé, a nyerteseket a megadott e-mail címen értesítjük. A közönségszavazás után tesszük közzé a közönségdíjasokat.

Szervezők
A versenyt a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom Három Királyfi Három Királylány Alapítványa szervezi. A rajzpályázathoz csatlakozott a Csongrád-Csanád megyei Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár. Várják további könyvtárak csatlakozását is!

További információ a palyazat@haromkiralyfi.hu címen kérhető vagy részletes játékszabályzat itt olvasható el.

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com