Isten és a világ kapcsolatáról tartottak ökumenikus konferenciát Pannonhalmán

Isten és a világ kapcsolatáról tartottak ökumenikus konferenciát Pannonhalmán

Isten, az egyház és a világ kapcsolatáról tartottak ökumenikus konferenciát a Pannonhalmi Főapátságban a magyar római katolikus, református és evangélikus egyház vezetőinek, illetve a Keresztény Egység Előmozdítása Pápai Tanácsának elnökének részvételével.

Az Isten és a világ – vendégségben az ige asztalánál című konferencia célja – a főapátság szerint – többi között annak megvitatása, hogy “milyen kapcsolatot ápoljon kereszténység az állammal és a szélesebb társadalommal, illetve hogyan hirdetheti üzenetét a már nem egyöntetűen nyugati keresztény társadalmakban”.

Kurt Koch bíboros, a római székhelyű pápai tanács elnöke Isten és a világ katolikus megközelítéséről beszélt. A keresztények alapvetően pozitívan viszonyulnak a világhoz, ugyanakkor a kereszténység jelenkori helyzete azt mutatja, hogy a szentség, a szakramentális valóság és az erről történő gondolkodás kihívást jelent a teológiának – mondta.
Hozzátette: napjainkban nagy szükség van arra, hogy új élettel töltsük meg a szentségi életet és gondolkodást, mivel egyedül ebben vethetünk számot a transzcendencia és az immanencia kettősségével.

A bíboros arról is beszélt: Jézus elvárta a tanítványaitól, hogy a föld sója és a világ világossága legyenek. Az előbbivel azt fejezte ki, hogy keresztényként szolidárisan viszonyulunk a világhoz, az utóbbival kontrasztot állított a keresztények és a világ közé. Úgy fogalmazott: “tőlünk, keresztényektől elvárható, hogy színt valljunk, és a mai divatos korszellemmel szemben is merjünk prófétai hangon állást foglalni.”
“Az egyházat és a világot nem szabad sem a fundamentalizmus jegyében szétválasztanunk, sem a szekularizmus jegyében összekevernünk, hanem úgy kell formálnunk a kettő kapcsolatát, hogy szétválaszthatatlanul alkossanak egységet” – mondta.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek előadásában a saeculum szó történetét ismertette. Mint mondta, a kifejezés eredeti értelme és jelenlegi használata között ugyan elég nagy a különbség, de már az Újszövetségben dokumentálható a szó “e világi” jelentése.
A legkorábbi keresztény szövegekben a latin saeculum szó görög megfelelője, az aión szerepel. Leggyakoribb jelentései: hosszú korszak, örökkévalóság.
Az ókor és a középkor fordulójára a latin Nyugaton a saecularis és a saeculum kifejezés már gyakran az egyházi szervezeten kívüli profán, civil világot jelöli, melynek ellentétpárja a klerikusokból és szerzetesekből álló “egyházi világ”.

A felvilágosodás korában, a francia enciklopédiában a szekularizáció szakkifejezésként jelenik meg. Konkrét jelentése, hogy “politikailag megalapozott jogi intézkedéssel az egyház tulajdonát és úgynevezett világi javait részben vagy egészben elvették, és az így szerzett hasznot más célra fordították”. Ebben az értelemben a szekularizáció olyan folyamatot is jelöl, melynek során az egyházi hatóságot kiszorították azokról a területekről, amelyekre a világi hatalom tartott igényt. Nemcsak az egyházi javak elvétele, hanem a “korábban az egyház által befolyásolt életviszonyokból való kiszorítás is ennek a fogalomnak a körébe tartozott” – tette hozzá.

Az utóbbi két évszázadban a szekularizáció fogalmát a haladás, a felszabadítás és a forradalom fogalmával is gyakran összekapcsolták.
A XIX. századtól kezdve a szekularizmus olyan ideológiaként is megjelent, amely tagadta Isten és a világ, a földi és az isteni, a profán és a szent kettősségét.
A szekularizációnak a XX. században öt fő társadalomelméleti jelentése kristályosodott ki: szekularizáció mint a vallás hanyatlása; szekularizáció mint igazodás a világhoz, az egyházi struktúra világiasodása; a világ deszakralizálása; a társadalom megszabadítása a vallástól; és a szekularizáció mint a hit formáinak átvitele a vallásos szférából a világi szférába – ismertette Erdő Péter.

Fekete Károly tiszántúli református püspök egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a Soli deo gloria – Egyedül istené a dicsőség – református hittétel minden hamis tekintélytisztelet elutasítását jelenti.
A református tanítás nem húz szigorú határt az egyház és a világ között, mert közösen állnak Isten színe előtt – mondta.
Az 1934-es barmeni református nyilatkozatra utalva kiemelte, hogy az egyháznak távolságot kell tartania a világtól. Helytelen, ha az állam át akarja venni az egyház szerepét, és ez fordítva is igaz. Az egyház nem válhat állammá az államban – tette hozzá.

Azt mondta: a keresztyén ember “papi tisztet gyakorol”, amikor (…) a  híd szerepét vállalja fel társadalmi rétegek között, és “királyi tisztet”, amikor (…) “a hajléktalanságot kriminalizáló légkör dacára segítjük az otthonteremtést a közösséghiányban szenvedő honfitársainknak, nem gyakoroljuk a kollektív megbélyegzést, a gyűlölködést (…)”.

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke előadásában többi között arról beszélt, hogy az egyháznak nemcsak történetileg és szociológiailag, hanem teológiailag is fel kell dolgoznia a szekularizáció folyamatát, amelyet a koronavírus-járvány drámaian felgyorsított. “Őszintén szembesültünk az egyház helyével a világban, (…) a kereszténység perifériára szorult, az emberek túlnyomó részének gondolkodását nem a kereszténység határozza meg” – mondta.

A hagyományaiba menekülő egyház hajlamos elzárkózni a társadalmi és kulturális hatásoktól, a másokért élő egyház szükségszerűen nyitott és ökumenikus – tette hozzá.
Elmondta, hogy az evangélikus egyház a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz időzítve idén tartja az úrvacsora évét. Megjegyezte azt is, hogy a katolikus egyház a II. vatikáni zsinat óta nem kívánja kötelezővé tenni a formák merev egységét a liturgiában, ami azt jelenti, hogy evangélikusok és katolikusok megismerik és használják egymás liturgiai hagyományait.

“Boldogok, akik nem látnak és hisznek!”

“Boldogok, akik nem látnak és hisznek!”

János evangéliuma 20:29. Jézus így szólt hozzá: „Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek.”

1 A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől.
2 Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették!”
3 Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz.
4 Együtt futott a kettő, de a másik tanítvány előrefutott, gyorsabban, mint Péter, és elsőnek ért a sírhoz.
5 Előrehajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de mégsem ment be.
6 Nyomában megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek,
7 és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen.
8 Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt.
9 Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül.
10 A tanítványok ezután hazamentek.
11 Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba,
12 és látta, hogy két angyal ül ott fehérben, ahol előbb Jézus teste feküdt; az egyik fejtől, a másik meg lábtól.
13 Azok így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?” Ő ezt felelte nekik: „Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették.”
14 Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az.
15 Jézus így szólt hozzá: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: „Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elhozom.”
16 Jézus nevén szólította: „Mária!” Az megfordult, és így szólt hozzá héberül: „Rabbuni!” – ami azt jelenti: Mester. 17 Jézus ezt mondta neki: „Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz, és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.”
18 Elment a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak: „Láttam az Urat!”, és hogy ezeket mondta neki.
19 Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: „Békesség néktek!”
20 És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat.
21 Jézus erre ismét ezt mondta nekik: „Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket.”
22 Ezt mondván, rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyetek Szentlelket!
23 Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak.”
24 Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, éppen nem volt velük, amikor megjelent Jézus.
25 A többi tanítvány így szólt hozzá: „Láttuk az Urat.” Ő azonban ezt mondta nekik: „Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem.”
26 Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: „Békesség néktek!”
27 Azután így szólt Tamáshoz: „Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő.”
28 Tamás pedig így felelt: „Én Uram, és én Istenem!”
29 Jézus így szólt hozzá: „Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek.”
30 Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben.
31 Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.

A járvány idején kezdjük érzékelni, hogy nem a látható dolgok, eredmények adnak tartós örömöt. Sokkal többet ér szeretteinkkel együtt töltött minőségi idő, mint az ajándékok! Vagy az elmélyült beszélgetés, osztatlan figyelem, és érdeklődés egymás dolgai, érzései, krízisei felé sokkal többet jelentenek, mint egy filmnézés. Igen így már közeledünk afelé az igazság felé, hogy boldogság forrása más, mint eddig gondoltuk!

Érdemes elolvasni Jézus Hegyi Beszédét, amelyet Gandhi is zsebében hordott mindig, mert örök igazságokat mond ki Jézus, amelyek az örök emberre, vallástól, nemtől, bőrszíntől függetlenül igaz. Ekkor Húsvét után, amikor megjelenik a tanítványoknak Jézus, eloszlatja minden félelmüket, bizonytalanságukat, kételkedésüket. Megáll középen:

“Békesség néktek!”

Megtelik szívük örömmel, pedig még ugyanúgy veszélyben az életük, leselkedhetnek rájuk, azok, akik Jézust is elfogták.. Úgyanúgy nem tudják mit hoz a jövő, életük látszólag bizonytalanságban, de lelkük már békét lelt. Mi a titok? Hogy maradhat az ember nyugodt, amikor külső körülmények semmit se változtak? Hogyan változhattak meg ennyire a tanítványok? Miben, vagyis Kiben van titkuk? Jelen van Jézus Krisztus! Akire életüket rábízták! Igen. A hit, bizalom boldoggá tesz! Jézus már akkor boldognak tartotta azokat, akik Őt ugyan nem fogják látni, de elég lesz SZAVA, hogy higgyenek Neki! Bízzanak Benne!

Vannak ma is kételkedő Tamások, akik látható bizonyságokat keresik, de boldogabbak Jánosok, Péterek, akiknek erőt ad Jézus ígérete, szava. Belekapaszkodnak hittel, ráállva Uruk szavára, életüket ehhez igazítják. Ámen.

“Boldogok, akik nem látnak és hisznek!”

“Le a bálványokkal, az Urat, Istenedet imádd és ne kerüljön semmi elé az életedben”

MÓZES MÁSODIK KÖNYVE: 32. fejezet 1-14-ig- Áron aranyborjút készít

“1 Amikor azt látta a nép, hogy Mózes késlekedik, és nem jön le a hegyről, Áron köré sereglett a nép, és azt mondták neki: Jöjj, és készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon! Mert nem tudjuk, hogy mi történt ezzel a Mózessel, aki felhozott bennünket Egyiptomból.
2 Áron ezt mondta nekik: Szedjétek ki az arany fülbevalókat feleségeitek, fiaitok és leányaitok füléből, és hozzátok ide hozzám!
3 Kiszedte hát az egész nép az arany fülbevalókat a füléből, és odavitte Áronhoz.
4 Ő átvette tőlük, vésővel mintát készített, és borjúszobrot öntött. Ekkor azt mondták: Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból.
5 Amikor Áron látta ezt, oltárt épített elé, majd kihirdette Áron: Holnap az Úr ünnepe lesz!
6 Másnap tehát korán fölkeltek, égőáldozatokat áldoztak, és békeáldozatokat mutattak be. Azután leült a nép enni és inni, majd mulatozni kezdtek.
7 Ekkor így beszélt Mózeshez az Úr: Menj, eredj le, mert megromlott a néped, amelyet fölhoztál Egyiptomból.
8 Hamar letértek arról az útról, amelyet megparancsoltam nekik. Borjúszobrot készítettek maguknak, az előtt borulnak le, annak áldoznak, és ezt mondják: Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból.
9 Majd ezt mondta Mózesnek az Úr: Látom, hogy ez a nép keménynyakú nép.
10 Most azért hagyd, hogy fellángoljon ellenük haragom, és végezzek velük! Téged azonban nagy néppé teszlek.
11 Mózes azonban így esedezett Istenéhez, az Úrhoz: Miért lángolt fel a haragod, Uram, a te néped ellen, amelyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál ki Egyiptomból?
12 Ne mondhassák az egyiptomiak: Vesztükre vitte ki őket az Isten, megölte őket a hegyek között, és eltörölte őket a föld színéről. Fékezd meg izzó haragodat, szánd meg népedet, és ne hozd rá ezt a bajt!
13 Emlékezz szolgáidra, Ábrahámra, Izsákra és Izráelre, akiknek önmagadra esküdtél, amikor megígérted: Úgy megsokasítom utódaitokat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag, és az az egész föld, amelyről azt mondtam, hogy utódaitoknak adom, örökké az ő birtokukban lesz.
14 Ekkor szánalomra indult az Úr, és nem hozta rá népére azt a bajt, amelyről beszélt.”

 

Az ima világnapja

Az ima világnapja

Az ima vagy imádság olyan vallásos cselekedet, amely szóbeli vagy elmebeli kommunikáció útján egy felsőbbrendű lénnyel vagy az imádat tárgyával való kapcsolatot akarja létrehozni. Szűkebb értelemben a kifejezés Isten vagy egy istenség, istenített ős vagy szent stb. felé irányuló könyörgési, közbenjárási vagy hálaadási cselekvésre utal – olvasható a wikipedia.org-on.

Legáltalánosabb érvénnyel az egyénnek vagy közösségnek a transzcendenssel való kommunikációja. E meghatározásban a transzcendens – az adott vallás hitvilágától függően számos jelentéssel bírhat. Vonatkozhat az Istenre vagy istenekre, halottakra, személyes vagy személytelen szellemi létezőkre, a közelebbről meg nem határozott numinózumra vagy a világ rendezőelvére. A kommunikáció ebben az értelemben a kapcsolattartás bármely formáját jelentheti, a legváltozatosabb megnyilvánulásokkal. Ilyenformán az imádkozás történhet gondolatban vagy fennhangon; szavakkal, énekkel vagy szavak nélkül; tánccal vagy bármely más mozdulattal, gesztussal – vagy ezek bármely kombinációjával. A cselekedeten túlmenően az ima szó a verbális imádkozás szövegét is jelenti.

Az ima fajtái
Az emberiség vallási sokszínűségének egyenes következménye, hogy az imának mind belső lényegét, mind megnyilvánulásait tekintve számtalan fajtája különböztethető meg. A felosztás szempontjai is nagyon változatosak lehetnek.
A formai jegyek különösen jellemzőek az egyes hitvilágok és vallások híveinek imádkozási gyakorlatára, de e jellemzők egyrészt felbukkanhatnak más vallásokban is, másrészt az adott rendszeren belül sem kizárólagosak.
Egyes természeti népek tánccal kísérik a felső hatalmakhoz intézett könyörgésüket – de a tánc megjelenik a judaizmusban, a kereszténységben és az iszlámban is.
Az imádságnak az elemei részben önálló formát öltöttek (a kérés például közbenjáró imádság is lehet), és az ember más-más módon is állhat Isten (vagy a transzcendens) előtt, ezért az imádság kifejezésének vallásonként eltérő tartalma lehet.

Egyéni és közösségi ima
Az ima eredetileg az ember autonóm cselekedete, az önkifejezés egy fajtája. Az ember közösségi létéből adódóan azonban csaknem minden kultúrában felmerül az igény a közösen megélt transzcendens-tapasztalat együttes kifejezésére. A vallásokban általában egymás mellett él az egyéni és közösségi ima gyakorlata, többnyire kölcsönhatásban egymással.

Spontán és szervezett ima
A vallásfenomenológia megfigyelései szerint az imádkozás sui generis emberi cselekedet, s mint ilyen, eredendően spontán megnyilvánulás. A szervezett társadalom kialakulása azonban az emberi élet minden területét érintette, így a transzcendenssel való spontán kapcsolat mellett megjelent a szervezett vallás jelensége. A legtöbb vallásban létező gyakorlat, hogy előírások rögzítik mind a közösségi, mind az egyéni imádkozás kereteit. A vallási előírások strukturálják a teret és az időt, más-más imákat írva elő az év különböző szakaszaira, ill. a egyes napszakokra, valamint a szakrális, illetve profán térben végzett imádságra. A szervezett vallás ugyanakkor nem szünteti meg az egyéni, spontán imaéletet: a kettő többnyire párhuzamosan létezik.
A konkrét előírások mellett számos vallás ad javaslatokat az imára vonatkozóan. Ezek nem kötelező érvénnyel mondják meg, miképp kell imádkozni, hanem – főleg korábban élt emberek tapasztalatai alapján – tanácsokat adnak arra nézve, miképp érdemes imádkozni. Ez a megközelítés (gyakran éppen hogy konfrontálódva az adott vallás kötelező előírásaival) átvezet a misztika témájához.

Szóbeli és szótlan ima
Az imádkozás jelenthet szóbeli megnyilvánulást, ezen belül az ima lehet kötött szövegű vagy szabadon mondott. Egyéni helyzetben akár a kötött, akár a szabad ima történhet fennhangon vagy csak gondolatban.
De az imának vannak olyan fajtái, amelyekben az (akár hangos, akár néma) verbalitás semmilyen szerepet nem kap. Az elmélkedés során az imádkozó nem szólítja meg a transzcendenciát, hanem belső képek és gondolatok segítségével próbál közelebb jutni hozzá. A keresztény elmélkedésnek egyik ismert módja, amikor a hívő maga elé képzel egy bibliai jelenetet, és elképzeli, hogy ő maga is jelen van a szituációban, akár külső szemlélőként, akár valamelyik szereplővel azonosulva.
A szemlélődés (latinul: kontempláció) során az imádkozó nemcsak szavakat, de fogalmakat sem használ: egyszerűen csak jelen van. Nem végez megfigyelést, nem hoz ítéleteket, nem von le következtetéseket, csupán van. Paradox módon a szemlélődő ima kísérője lehet sok esetben valamely kötött szövegű ima mechanikus ismétlése. Ebből az is következik, hogy pusztán az ima külső megfigyeléséből nem lehet következtetni annak belső valóságára: ha azt látjuk, hogy valaki félhangosan mormolja a rózsafüzért, nem lehet eldönteni, hogy az illető vallásos előírásnak engedelmeskedve ismételgeti az Üdvözlégyet, vagy a szemlélődés és az Istennel való kapcsolat legmélyebb, legintimebb régióiban jár éppen.

Az ima tartalma
Elsősorban a szóbeli (akár kötött, akár szabadon mondott) imánál értelmezhető az a kérdés, hogy az imádkozót milyen szándék vezeti, mi a mondanivalója. A keresztény vallásgyakorlatban mindmáig kimutatható a pogány hitvilágból örökölt számos fordulat. Hagyományos keresztény felosztás szerint az ima lehet dicsőítés, hálaadás, kérés vagy engesztelés. Ténylegesen azonban az imák végtelen gazdagságáról beszélhetünk.

Kötött szövegű imák
A szervezett vallások egyik jellegzetessége, hogy bizonyos szertartásokat időről időre azonos módon ismétel meg. Ez logikusan vezet a kötött szövegű imák kialakulásához. A zsidó-keresztény kultúrában ennek egyik eklatáns példáját alkotják a zsoltárok, amelyek a liturgiának máig nélkülözhetetlen részei. Az istentiszteletnek csaknem minden vallásban vannak kötött elemei: ez jelenthet néhány jellemző mondatot, de szélsőséges esetben jelentheti az egész szertartás rögzített szövegűségét. A katolikus kereszténységben az ismertebb imák a Miatyánk és az Üdvözlégy.

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com