Egészségesen a járvány alatt

Egészségesen a járvány alatt

Az NNK és a WHO összeállatott egy javaslatot, hogy hogyan érdemes a bevásárlást és az étkezést a korlátozások alatt is egészségen megoldani. 

Müller Cecília országos tisztiorvos számtalanszor javasolta, hogy érdemes otthon átgondolni, hogy mire van szüksége a háztartásnak, családnak és ennek megfelelően bevásárlólistát készíteni, hogy a boltban minél hatékonyabb és gyorsabb legyen a beszerzés.

Módszertani ajánlást készített a pulmonológiai intézet a betegek utógondozására

Módszertani ajánlást készített a pulmonológiai intézet a betegek utógondozására

Módszertani ajánlást készített az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet a koronavírus-fertőzésen átesett emberek utógondozására – közölte Bogos Krisztina, az intézet főigazgatója az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Azt mondta: intézetük elsőként ismerte fel, hogy a koronavírusból felgyógyultak rehabilitációjára ki kell dolgozni a protokollt. Kiemelte: a koronavírus elsősorban a tüdőben okozhat károsodást, de szív-, érrendszeri és idegrendszeri szövődményeket is okozhat.

Ezért az intézet ajánlást készített, amelyben a szakembereknek, háziorvosoknak leírja, mely tünetekre kell odafigyelni, és azokkal hová kell irányítani a betegeket. A főigazgató szerint meg kell nézni, mi állhat a hátterében annak, ha valakinél a koronavírus-fertőzésből történt felgyógyulása után még 4-12 héttel is fennáll a krónikus fáradtság, a nehézlégzés vagy valamilyen idegrendszeri tünet (memóriazavar, alvászavar).

Bogos Krisztina felhívta a figyelmet arra, hogy nem függ össze a betegség súlyossága a hosszan tartó szövődmények kialakulásával. Enyhe lefolyású fertőzést követően is lehetnek maradandó tünetei a betegeknek – mondta.

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com