Vethetünk, metszhetünk

Vethetünk, metszhetünk

Márciusban az éjszakák még gyakran fagyosak, de az egyre hosszabb nappalok erősödő fénye reménykeltően melengeti a csírázó magvakat, a krókuszok, árvácskák, nefelejcsek, százszorszépek, primulák leveleit-virágjait, a fák rügyeit. A napkeltétől napnyugtáig eltelt idő március végén már közel tizennégy óra, így egyre szívesebben tartózkodunk a kertben.

Március elején még lehet metszeni a fákat, az őszibarack metszésének is most van itt az ideje. Ha már kezdenek a rügyek pattanni, azaz a barnás rügypikkelyek megszakadnak, és alattuk látszik a leendő levelek, virágok zöldje, fehérje, még óvatosan lehet metszeni, azonban a lemosó permetezéssel már elkéstünk, hiszen az olajos készítmények (még ha biotermékek is) károsítják a leveleket, virágokat. A virágoskertben szétoszthatjuk az évelő virágok töveit (például sásliliomok, margaréták, kasvirágok, őszirózsák); a fűszerkertben a gyorsan szaporodó citromfűtövektől ilyenkor még könnyen meg tudunk szabadulni.

Március elején elvethetjük a metélő- és a gyökérpetrezselyem magját. A petrezselyem csírázása négy-öt hétig is elhúzódhat, ha nincs a talajban elegendő nedvesség, ezért a vetőbarázdát öntözzük be. Az is segít, ha a vetés előtt egy-két nappal nedves homokkal összekeverjük a magokat, így hamarabb megindul a csírázás. Ha száraz a tavasz, hetente öntözzük meg az ágyást. Elvethetjük a sárgarépa, a spenót, a madársaláta, fejes- és tépősaláták, karalábé, fejes káposzta, ázsiai káposzták, hónapos retek, rukkola, zöldborsó magját. Ültethetünk dughagymákat. Érdemes a vöröshagyma- és a sárgarépasorokat egymás mellé tenni vagy akár egy soron belül is váltakozva szakaszosan vetni a sárgarépát és ültetni a dughagymát, mert kölcsönösen riasztják egymás légykártevőit.

Március közepén-végén kiültethetjük a lakásban nevelt saláta- és káposztapalántáinkat. Érdemes műanyag csövekből vagy gallyakból kis íveket hajlítani és félméterenként leszúrni az ágyásba a palánták fölé. Borítsuk be fóliával úgy, hogy az ágyás egyik hosszanti oldalán a fólia szélét ássuk be a talajba, a másik hosszanti oldalán kövekkel, téglákkal rögzítsük. Ezzel a kis fóliaalagúttal meg tudjuk védeni palántáinkat az éjszakai fagyoktól, viszont nappal szükséges szellőztetni a túlmelegedés, a kiégés elkerülésének érdekében. Amint elmúlik az éjszakai fagyveszély, távolítsuk el a fóliát, de a vázrendszer maradhat, mert jó szolgálatot tehet nyáron például árnyékolóháló vagy fátyolfólia, rovarháló felhelyezéséhez.
A paradicsom, paprika, padlizsán, uborka, tökfélék magjait is elvethetjük már palántaneveléshez a lakásban. Ezeknek a magoknak a kertbe, helyrevetésével várjunk még április közepéig.

UJVÁRI GABRIELLA
kertészmérnök

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com