Emmi: a diákok kreativitásának fejlődését szolgáló okostantermeket alakítanak ki

Emmi: a diákok kreativitásának fejlődését szolgáló okostantermeket alakítanak ki

Korszerű, az élményalapú és kollaboratív tanítást-tanulást támogató okostantermek kialakításáról döntött a kormány – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn az MTI-vel.

A tárca közleménye szerint az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban összesen 7 milliárd forintra lehet pályázni.

A program éves fejlesztési keretének módosításáról szóló, a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat értelmében jelentős számú, állami fenntartású köznevelési intézményben jön létre olyan, a digitális tanulást segítő tér, ahol a tanulók a legmodernebb digitális infrastruktúrát használva, a kreativitást különösen fejlesztő technológiák (például mesterséges intelligencia alapú robotikai eszközök) segítségével tanulhatnak majd – írták.

Az Okostanterem, az állami fenntartású köznevelési intézmények digitális tanulást segítő tereinek fejlesztése című felhívásra a Klebelsberg Központ nyújthat be támogatási kérelmet.
Az előzetes tervek szerint legalább 180 helyszínen hajtanak végre fejlesztést és alakítanak ki a digitális pedagógia alkalmazásához ideális körülményeket biztosító okostantermet a következő időszakban – olvasható a közleményben.

Újabb visszaélési kísérletre figyelmeztet az OTP

Újabb visszaélési kísérletre figyelmeztet az OTP

Az elmúlt napokban az OTP Bank ügyfélszolgálatára számos bejelentés érkezett, miszerint ismeretlenek telefonon új módszerrel próbálják megszerezni az ügyfelek megtakarításait, az ügyben OTP Bank feljelentést tett – közölte a pénzintézet szerdán az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a csalók az OTP Bank vezető tisztségviselője, Bucsek Gábor Csaba ügyvezető igazgató nevében azzal a hamis indokkal hívják fel az embereket, hogy számlájukat feltörték, vagy arról nagy összegű vásárlást kezdeményeztek. A sokszor hosszúra nyúló beszélgetések során azt kérik, hogy a probléma megoldása érdekében telepítsenek egy programot az online bankolásra használt készülékükre. Ez az alkalmazás legtöbbször az AnyDesk. Az elkövetők még arra is figyelnek, hogy a telefonkészülékek a bank ügyfélszolgálatának telefonszámához hasonló számot jelezzenek ki – írták. Ennek ellenére minden bank ügyfele érintett lehet, ugyanis az elkövetők nem tudják, hogy ki melyik banknál vezeti a számláját.

Kérik azokat, akik ilyen hívást kapnak, hogy a telefonáló kérése ellenére se telepítsenek alkalmazásokat készülékükre, mert azokon keresztül az elkövetők jogosulatlan tranzakciókat hajthatnak végre.

Az OTP Bank ismét hangsúlyozza: a bank soha nem kér telefonon az ügyfelektől bankkártya adatokat, illetve az online bankoláshoz szükséges azonosító adatokat sem. Ha ilyen hívást kap valaki, azonnal szakítsa meg a beszélgetést, és hívja fel bankja ügyfélszolgálatát, hogy rákérdezzen a vitatott tranzakcióra.

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com