Országos tisztifőorvos: a várandósok is megkaphatják a második oltást

Országos tisztifőorvos: a várandósok is megkaphatják a második oltást

A terhesség 36. hete előtti időszakig a második védőoltást is megkaphatják a várandós kismamák az újabb nemzetközi és hazai szakmai tapasztalatok és vélemények alapján – közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília azt mondta, az újabb eredmények és publikációk alapján, a Heim Pál Gyermekkórház kezdeményezésére, az infektológiai, valamint a szülészeti szakmai kollégium véleménye alapján módosították a várandósok és a szoptató kismamák koronavírus elleni védőoltásának ajánlását. Továbbra is érvényes, hogy az mRNS-alapú vakcinákat, vagyis a Pfizer és a Moderna oltóanyagát kaphatják meg a kismamák.

A terhesség 12. hete után, vagyis a második trimeszter alatt kapják meg ezután is az első védőoltást, a változás az, hogy az oltóorvos és a szülész-nőgyógyász mérlegelése alapján a másodikat a várandósság 36. hetéig, vagyis a szülés előtti negyedik hétig szintén be lehet adni. Annak, aki a terhessége alatt csak az első adagot kapta meg, a szülést követő második héttől javasolt a második adag beadása – ismertette Müller Cecília.

Müller Cecília közölte: már 4,9 millióan regisztráltak a koronavírus elleni védőoltásra. A regisztráltak 80 százaléka, 4 391 794 ember megkapta legalább az első oltást, 2 559 041 embernek pedig már az oltás második adagját is beadták Magyarországon. A Janssen oltóanyagból egy adag is elegendő a kellő fokú immunitás kialakulásához.

Az oltóanyagok továbbra is folyamatosan érkeznek: szerdán 64 800 adag Moderna-, csütörtökön 67 200 AstraZeneca-vakcina várható. Az oltópontokon, a háziorvosi rendelőkben és az oltóbuszokon is “szaporán folyik a munka”, hogy a regisztráltak minél előbb megkapják oltásukat.

A Magyar Honvédség oltóbuszai jelenleg borsodi kistelepüléseken végeznek szolgálatot. Mostanáig 9 megyében 81 településen, 18 ezer embert oltottak be. Müller Cecília megjegyezte, mivel a Janssen-vakcinából egy adag is elég, ezért a “praktikusság okán” ezzel oltanak a honvédségi oltóbuszokon.

A tisztifőorvos kiemelte: rendkívül fontos, hogy a lakosság továbbra is ütemezetten, minden lehetőséget megragadva, a lehető legszélesebb körben vegye fel a védőoltást. Előzetes regisztráció után továbbra is lehet időpontot foglalni, jelenleg Szputnyik, Sinopharm-, vagy AstraZeneca-vakcinára.
Kérdésre válaszolva közölte: aki valamiért nem tud megjelenni második oltásának időpontjában az oltóponton, hívja fel az oltópontot és jelezze. Így meg is tud beszélni egy másik időpontot, az ő időpontjára pedig behívhat mást az oltópont.

Müller Cecília elmondta: a regisztrált 16-18 évesek 90 százaléka már foglalt időpontot. Felhívta a figyelmet, hogy akik nem foglalnak időpontot szerdán, azok a fiatalkorúak nem tudják felvenni védőoltásukat a csütörtöktől jövő keddig tartó kampány során.

Az oltásra érkező fiataloktól azt kérte: vigyék magukkal kinyomtatott igazolásukat az időpontfoglalásról; továbbá a kitöltött, általuk és valamelyik szülőjük által is aláírt hozzájáruló nyilatkozatukat, valamint taj-kártyájukat és személyiigazolványukat.

Kitért arra is, hogy azok, akik május 18-ig nem töltik be 16. életévüket most nem tudják felvenni az oltást, de regisztrációjuk későbbi oltási lehetőségre érvényes lesz.

A Magyarországon jelenleg elérhető oltóanyagok közül csak a Pfizer-vakcinával lehet oltani a 16-18 éves korosztályt – emlékeztetett.
Kérdésre válaszolva azt mondta: a 16-18 éves korosztály regisztrációja a mostani oltási kampánytól függetlenül folyamatos, a későbbiekben a lakosság számára megnyitott oltási lehetőségeket tudják igénybe venni.

Az országos tisztifőorvos kiemelte: a járványügyi adatok kedvezően alakulnak. A kórházban ápoltak száma 3 ezer alá csökkent. Jelenleg 2974 ember van kórházban, közülük 361-en vannak lélegeztetőpen.
Müller Cecília azt mondta: az elmúlt napon 905 új fertőzöttet regisztráltak és 96 jellemzően idős, krónikus betegségben szenvedő beteg hunyt el. Kiemelte: egyre csökken az aktív fertőzöttek, és egyre nő a gyógyultak száma.

Elmondta, hogy mivel az elmúlt időszakban “mozgás” volt tapasztalható a főváros és agglomerációjának szennyvízében mért koronavírus örökítőanyagának mennyiségében, ezért a Nemzeti Népegészségügyi Központtól (NNK) kérte: ezeken a helyeken gyakrabban végezzenek vizsgálatokat.

Az NNK szerdai adatai alapján Budapesten és környékén is elkezdett csökkenni a koronavírus örökítőnyagának szennyvízben mért mennyisége – közölte Müller Cecília, aki szerint ez azt vetítheti előre, hogy nem várható emelkedés a fertőzöttek számában, azt is jelzi továbbá, hogy a teraszok nyitása sem okozott többlet fertőzéseket.

Az országos tisztifőorvos felhívta a figyelmet, hogy május 12. az ápolók nemzetközi napja. 1820-ban ezen a napon született az ápolóképzés kiemelkedő alakja: Florence Nightingale. Ő fogalmazta meg, hogy az ápolónő munkája háromszoros érdeklődést kíván: szellemi érdeklődést az eset iránt, szívbeli érdeklődést a beteg ember iránt és szakmai érdeklődést a gyakorlati munka technikája iránt – ismertette Müller Cecília.

Hozzátette: Magyarországon és a világon 1982 óta ünneplik az ápolók nemzetközi napját. A koronavírus-járvány kemény kihívás elé állította az ápolókat, akik példaértékű helytállásáukkal “minden elismerésünket és köszönetünket kivívták” – értékelt Müller Cecília, aki az ápolóknak az egy éve tartó járványügyi helyzetben való munkáját az 1848-49-es szabadságharc idején tevékenykedő Kossuth Zsuzsanna, az ország első főápolónője és munkatársaiéhoz hasonlította.

Kedden 477 esetben intézkedtek a rendőrök a maszkviselési kötelezettség megszegése miatt – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a szerdai online sajtótájékoztatón.
Kiss Róbert alezredes ismertette: 465-en közterületeken, hárman tömegközlekedési eszközökön, illetve a megállókban, kilencen pedig bevásárlóközpontokban, üzletekben szegték meg a szabályokat.
A jogszabály hatálybalépése óta 68 449-re emelkedett a maszkviselési kötelezettség megszegése miatt indult intézkedések száma – mondta.

A kijárási tilalom és a közterületi magatartási szabályok figyelmen kívül hagyása miatt kedden 104 ember ellen intézkedtek a rendőrök – fűzte hozzá.

 

Elkezdődött a kismamák oltása

Elkezdődött a kismamák oltása

A csütörtökön indult regisztrációs lekérdező oldalt több mint 600 000 terheléses támadás érte, ami a rendszer akadozásához, leállásához vezetett – ismertette Kiss Róbert alezredes a mai operatív törzs sajtótájékoztatóján. Hozzátette, hogy az elkövetők ellelen feljelentést tettek az illetékesek.

A sajtótájékoztatót Maruzsa Róbert oktatásért felelős miniszter folytatta és elmondta, hogy az eredetileg tervezet április 7-i nyitást kis mértékkel ki kell tolni az iskolák, óvodák tekintetében. Mindemelett arra kérte az iskolákban, óvodákban dolgozókat – nem csak a tanárokat, óvónőket, hanem az oktatási intézmény minden munkatársát -, hogy aki még nem tette meg, az regisztráljon az oltásra, mivel az ő oltásukra is – soron kívül –  jövőhéten sor fog kerülni. Azok akik március 24 előtt vagy legkésőbb március 29 éjfélig regisztrál, azt SMS-ben fogják értesíteni, hogy mikor és hol kerül beoltásra.

Müller Cecília tisztifőorvos a napi adatok ismertetése után továbbra is mindenkit óvatosságra int, hisz a harmadik hullám még mindig felszálló ágában vagyunk annak ellenére, hogy egy kis megtorpanás látszik a számok terén.
Kiemelte, hogy a kismamákra is egyre nagyobb kockázatot jelent a járvány és ezért az ők oltását is megkezdik az Pfizer és Moderna oltásokkal. Minden kismama aki betöltötte a 12. terhességi hetét megkaphatja az oltást és szülés után a második vakcinát is.
Jelenleg a kismamák körében a III. fázisú klinikai vizsgálatok nem fejeződtek be, de nemzetközi tapasztatok, tudományos ajánlások állnak rendelkezésre, amelyek alapján a magyar szakkollégiumok fogalmaztak meg egy olyan iránymutatást, amellyel Magyarországon is lehet élni. Minden esetben, mielőtt egy várandós oltásáról dönt az oltóorvos, számos körülményt kell mérlegelni. Akik alapbetegségüknél vagy foglalkozásuknál fogva többletkockázatúvá teszi, ajánljuk a védőoltás felvételét. Nemzetközi ajánlásokon nyugszik a magyar ajánlás is. Feltétlenül szükséges az egyéni mérlegelés. A védőoltás felvétele sokkal több előnnyel jár, mint annak elmulasztása. Az eddigi klinikai vizsgálatok során nem bizonyosodott be semmilyen magzatkárosító hatás, illetve fejlődési rendellenességet sem tapasztaltak – fogalmazott, majd hozzátette, hogy még zajlanak a kutatások – olvasható a portfolio.hu-n.

Átveheti-e a koronavírus elleni immunitást az újszülött baba az anyukától?

Átveheti-e a koronavírus elleni immunitást az újszülött baba az anyukától?

Kutatók vizsgálják, hogy ha egy nő a terhessége alatt koronavírus-fertőzött lesz, a baba át tudja-e venni az anyától az immunitást – olvasható a hirado.hu-n.

Egy tanulmányban, amelyet január 29-én tettek közzé a JAMA Pediatrics folyóiratban, a tudósok több mint 1470 várandós nő vérmintáit elemezték, akik közül 83-nál pozitív eredményt mutattak ki a koronavírus-tesztelésen. A koronavírus-fertőzésen átesett nőktől született csecsemők többségének köldökzsinórvér mintája szintén pozitív antitesttesztet mutatott, ami arra utal, hogy a csecsemők felvették ezt a passzív immunitást – olvasható a LiveScience.com honlapján.

Azonban a csecsemőnek átadott antitestek száma nagymértékben függ az anyában jelen lévő antitestek típusától és mennyiségétől, valamint attól, hogy terhesség alatt mikor kapta el a koronavírus-fertőzést. Arra a megállapításra jutottak a kutatók, hogy az antitest azokban az esetekben volt magasabb a piciknél, ahol az anya a terhesség korai szakaszában esett át a víruson. Ez azt jelenti, hogy minél hosszabb idő telt el a fertőzés – ami lehetett akár tünetmenés is – és a szülés között annál magasabb volt az újszülött védettsége is.
A kutatók még vizsgálják, hogy azok a csecsemők, akik az anyaméhben már ellenállóvá váltak a koronavírussal szemben, milyen antitestekkel rendelkeznek és a immunitásuk meddig áll fenn a COVID 19-cel kapcsolatban.

Nem minden csecsemő kapott immunitást
A méhlepény csak bizonyos antitesteket enged át egy speciális receptor és fehérje segítségével, amely az antitesteket a szervbe továbbítja. A tesztek pozitív anyáktól született 83 csecsemő közül 72-nél mutattak ki antitestet a köldökzsinórvérből, ezekben az esetekben teljesen megegyezett a vérben lévő antitestek koncentrációja az anyáéval.

Mit jelentenek ezek az oltások esetében?
Míg a tanulmány azt mutatja, hogy az IgG antitestek átjuthatnak a méhlepényen, a tudósoknak még mindig meg kell határozniuk, hogy az átvitt antitestek mennyire védenek a fertőzés ellen. A kutatók a jövőben nyomon követik majd az antitestekkel született csecsemőket, hogy lássák mennyi ideig maradnak meg az antitestek.

Ezek a tanulmányok támpontot adhatnak azon kérdések megválaszolására, hogy egy várandós nő szervezete miként viselkedik, ha saját szervezete természetes immunválaszt ad a fertőzésre azzal szemben, hogy az oltáson átesetteknél az oltás válaszreakciójaként kezd el termelődni az ellenanyag.

A terhes nő szervezete sok szempontból sérülékenyebb főként az utolsó, harmadik trimeszterben, ezért a kutatók azt is vizsgálták, hogy más vakcináknál tapasztaltak, mint például a tetanusz vagy szamárköhögés elleni oltásoknál, a koronavírusnál is hasonló gyorsasággal csökken le az antitestek szintje a csecsemőknél vagy sem.
Eddigi tapasztalatok alapján azt javasolják a kutatók, hogy az oltás optimális beadása a terhesség közel felénél – 17. hét után – a leghatékonyabb. Erre az időszakra már a méhlepény elég nagy, hogy jelentős mennyiségű antitestet juttasson le a magzathoz.

A biztató eredmények ellenére még számos klinikai vizsgálatot kell elvégezni, hogy a kismamák beoltásának legoptimálisabb időszaka megállapítható legyen.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com