Novák: újabb támogatást kapnak az 1-es típusú cukorbetegséggel élők

Novák: újabb támogatást kapnak az 1-es típusú cukorbetegséggel élők

Az 1-es típusú cukorbetegséggel élők helyzetét könnyítő, valamint a bölcsődék létesítését egyszerűsítő döntéseket is hozott hétfői ülésén a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter, az operatív törzs vezetője Budapesten, sajtótájékoztatón.

Novák Katalin az operatív törzs ülése után elmondta, az 1-es típusú cukorbetegséggel élőknek állami támogatással elérhető lesz egy új típusú inzulinpumpa augusztus 1-jétől. A pumpa automatikusan adagolja az inzulint, amikor megemelkedik a vércukorszint, általa megelőzhető nemcsak a magas, de az alacsony vércukorszint is – magyarázta.

Ismertetése szerint erre az újgenerációs pumpára a 18 év alattiak és a felsőoktatásban tanuló fiatalok 98 százalékos támogatást, míg a felnőttek 80 százalékos támogatást kapnak.

Ha valaki a szöveti cukor mérésre alkalmas szenzort használ és mellé igénybe venné ezt az új inzulinpumpát, mindkettő mellé megkapja az állami támogatást. Ráadásul a fennmaradó részt is tudja a közgyógyellátásból finanszírozni, azaz lényegében a gyerekeknek ingyenes lesz ez a legkorszerűbb technológia – részletezte.
Megjegyezte, a döntés mintegy kétmilliárd forintos költségvetési hatással jár.

A miniszter kitért arra, hogy a bölcsődéket érintő döntéseknél a cél az adminisztratív akadályok csökkentése és az, hogy ezek az intézmények hamarabb elkezdhessék a működésüket. Elmondta, a jövőben elkezdhet működni az a bölcsőde, ahol az egyik csoport elindulásához szükséges feltételek rendelkezésre állnak. Hozzátette: a családi bölcsődékben hét- helyett nyolcfős csoportok is indulhatnak.
Szólt arról is, hogy a bölcsődék építésénél egyszerűsítették az eddig szükségesnél is részletesebb feltételeket.

A kulturális élet területén hozott döntésekről beszámoló Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója elmondta, hogy létrejött az Országgyűlés által nyár elején létrehozott Magyar Kultúráért Alapítvány kuratóriuma. Közölte, hogy a kuratóriumot ő vezeti, a döntéshozók tagnak jelölték ki Banai Péter Benőt, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkárát; Békés Márton történészt; Kelemen Lászlót, a Hagyományok Háza főigazgatóját és Závogyán Magdolnát, a Nemzeti Művelődési Intézet igazgatóját.
Közölte, addig is folyik a munka, amíg a bíróság hivatalosan bejegyzi az alapítványt. Hozzátette: július 1-jével 1,8 milliárd forinttal indult el a Kárpát-medence legnagyobb folyóirat-támogatási programja.

Demeter Szilárd beszámolt arról is, hogy hétfőn alakul meg az Petőfi Irodalmi Ügynökségen belül a könnyűzenei kollégium, amely a könnyűzenei támogatásokért felel majd. A szakemberek és nem a kuratórium dönt az egyes támogatási tételekről – mondta.

Közel kétmilliárd forintot osztanak ki nyílt pályázaton a magyar könnyűzenei élet szereplőinek és csaknem egymilliárd forint jut a könyvkultúrának – ismertette. Utóbbival kapcsolatban elmondta, a fordításokat is támogatni fogják, mivel abban bíznak, hogy a koronavírus negyedik hulláma nem viszi el a nemzetközi könyvvásárokat.

Elindulunk megint az exporttevékenység felé, szeretnénk eladni a magyar irodalmat és könnyűzenét – fogalmazott.

Novák Katalin azt mondta, Magyarországon is esélye van annak, hogy elsősorban a koronavírus delta variánsának köszönhetően növekszik a megbetegedések száma. Ez ellen az egyetlen megoldás az oltás – jelentette ki a miniszter, arra biztatva mindenkit, oltassa be magát.
Szerinte aki nincs beoltva, nagyobb veszélynek van kitéve, mint a járvány többi hullámakor, mert a delta variáns a korábbiakhoz képest fertőzőbb.

Megerősítette, hogy külön kampányt indítanak a 60 év felettiek beoltása érdekében.

Beszélt arról is, hogy a 16-18 éves korosztály közel 50 százalékát beoltották, de a 12-15 év közötti gyerekeknek csupán 13-14 százalék kapta meg a vakcinát. A szülők szabadon dönthetnek gyermekük beoltatásáról, a gyermekek kizárólag Pfizer-oltást kapnak.

Hozzátette: lehetővé teszik az iskolakezdést megelőző két napon, augusztus 30-án és 31-én a védőoltás felvételét az iskolákban.

A politikus megjegyezte, hogy ő mind a három gyerekének beadatta az oltást.
Elmondta, Magyarország Európában elsőként biztosítja a harmadik oltás lehetőségét augusztus 1-jétől. Kérdésre válaszolva azt mondta, a szakértők a heterológ oltási sort javasolják, vagyis harmadik oltásként más típusú vakcina beadását, mint az első kettő volt.

Közölte, az egészségügyben dolgozóknak kötelező lesz a koronavírus elleni védőoltás, hogy a betegek nagyobb biztonságban legyenek. Szerinte ez nem lesz nagy teher az egészségügyi dolgozóknak, mert már most is be van oltva a dolgozók 90 százaléka.

Beszámolt arról, hogy a jégkorong területén azt javasolják a kormánynak, hogy támogassa az akadémiai rendszer működését.
Novák Katalin megerősítette: a kormány támogatja, hogy a kistelepülések anyagi támogatást kapjanak a falunapok szervezéséhez.
Hozzátette: idén van Magyarországon az önkéntesség éve, ehhez a kezdeményezéshez 150 szervezet csatlakozott.

Novák Katalin: a maszkhasználat általános kötelezettsége megszűnik

Novák Katalin: a maszkhasználat általános kötelezettsége megszűnik

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter sajtótájékoztatót tartott a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs ülése után, ahol kulturális kérdésekről tárgyaltak és új javaslatok megfogalmazásáról döntöttek – olvasható a portfolio.hu-n.

Azt is megtudtuk, hogy az ülésen szó volt a negyedik hullám esélyéről, valamint a delta variáns következményeiről. A tájékoztatón részt vesz Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke és Fekete Péter kulturális államtitkár (EMMI).

Harmadik alkalommal ült össze az operatív törzs – emlékeztetett Novák Katalin. Az a feladatunk, ami segíti az élet újraindítását, soron kívül tudunk javaslatokat tenni a kormánynak – mondta.
Meghallgattuk az aktuális járványügyi helyzetről a tájékoztatást, az NNK képviselője mindig velünk van az ülésen. Ő elmondta, hogy a harmadik járványhullám véget ért. Ráadásul igen magas az átoltottság, több vakcina van már, mint ahányan jelentkeztek védőoltásra. Biztonságban van tehát az ország – magyarázta.
Számos olyan döntés született a múlt heti ülésünket követően, amelyeket az életünket megkönnyítik az előttünk álló időszakban. A járványügyi korlátozások fokozatosan szűnnek meg – idézte fel. 5,5 millió beoltottnál búcsút mondhatunk a maszknak. A maszkhasználat általános jelleggel megszűnik Magyarországon – fogalmazott.
A védettségi igazolvány is kevesebb esetben fog kelleni a jövőben – sorolta a lazító lépéseket.

A keddi ülés fő témája a kultúra volt. Az elmúlt 1,5 évben le kellett mondanunk a kultúráról, ez két szempontból is nehézséget okozott: az ágazatban dolgozók számára nehézséget jelentett, másrészt a kultúrafogyasztók számára is böjt volt ez az időszak – vezette fel a keddi bejelentését.

Lehet-e kultúra nélkül élni? Ha lehet is, nem biztos, hogy érdemes – mondta. Mindenki számára lehetővé kell tenni a kultúrát – fejtette ki.
A magyar kultúra újraindulásához forrásra van szükség első körben – húzta alá.

Kulturális csomagot ajánlunk a kormány számára, sürgős elfogadásra – vezette fel a részleteket Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke. 2021-2025-ös stratégiát jelentene ez.
17+1 kulturstratégiai intézmény számára adna ez plusz forrásokat, konszolidációt. A kiemelt nagy projekteket nem foglalja magában, viszont kiszámítható működéshez ad kereteket, plusz források biztosítása által – magyarázta.
Idén ez 19 milliárd forint plusz forrás, jövőre 20 milliárd forint, majd ezt követően inflációval megegyező mértékben emelkedik a forrás – részletezte az MMA elnöke.

Fekete Péter államtitkár összefoglalta az elmúlt másfél év lépéseit a kultúra területén, majd jelezte, hogy a kormánynak azt javasolják, hogy a kisebb településekre szervezendő fesztiválokat, koncerteket támogassa az állam. Egyelőre konkrét számot azonban nem mondtak a sajtótájékoztató résztvevői.

A tao-támogatások maximális összege az idei évben 100 milliárd forint volt 125 milliárd forint helyett. Az operatív törzs arra tesz javaslatot, hogy a sportszervezetek támogatása érdekében emelje vissza a kormány ezt a 100 milliárd forintot 125 milliárd forintra – mondta Novák Katalin. Működésre vagy futó programok támogatására tudják felajánlani a cégek – tette hozzá. Részben utánpótlást nevelünk, részben támogatjuk a gyerekek sporttevékenységét – ez a cél a forrásbővítéssel.
Nem tudtak bizonyos beruházásokat befejezni a sportszervezetek – indokolta Novák Katalin a javaslatot.

Legutóbb a politikus bejelentette az ülés után, hogy a kormány a szerdai ülésén tárgyalja az újranyitás következő lépcsőfokát. Ezt követően el is dőlt, hogy 5,5 millió első oltottnál újabb lazítások lépnek életbe.

Fel van-e készülve a kormány egy újabb hullámra? – hangzott a kérdés. Novák Katalin erre úgy felelt: elképzelhető, hogy lesz járványhullám, de sosem lesz már olyan, mint az eddigiek, mert be van már oltva közel 5,5 millió ember. A védekező képességünk nagyobb, mint valaha – húzta alá.

Delta variánsról is beszéltek az NNK járványügyi szakemberével a mai ülésen, aki Novák Katalin tájékoztatása szerint elmondta: a védőoltások nagy fokú biztonsággal védenek az új variánssal szemben a súlyos lefolyástól és a halálozástól. A brit tapasztalatok ezt mutatják – emelte ki.

További enyhítések jöhetnek júliustól, a maszkhasználatot is megvizsgálják

További enyhítések jöhetnek júliustól, a maszkhasználatot is megvizsgálják

Beszámolt a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs második ülésén elhangzott legfontosabb információkról Novák Katalin, a törzs vezetője egy kedd délelőtti sajtótájékoztatón – olvasható a telex.hu-n.

A családokért felelős tárca nélküli miniszter elmondta, hogy

  • Továbbra is vakcinabőség van, így fokozatosan újraindíthatják az életet.
  • Elindultak az Erzsébet-táborok és napközis táborok is, idén elvileg 150 ezer táborozó mehet Erzsébet-táborba.
  • Június végéig meghosszabbítják a felügyelet biztosítását a köznevelési intézményekben, ezt a lehetőséget naponta 15-17 ezren veszik igénybe.
  • Egész nyáron szervezhetnek táborokat a köznevelési intézmények, erről a törzs döntött. Korábban ezt augusztus 23-ig engedélyezték.
  • Elhangzott az is, hogy a járványügyi helyzet már lehetővé teszi, hogy az iskolákba bemehessenek a szülők maszk nélkül is, de egy-egy iskola ezt szabályozhatja másképp.
  • Az ATV kérdésére, hogy a maszkhasználatra vonatkozik-e majd az operatív törzs enyhítésre vonatkozó javaslata, Novák Katalin azt mondta: „a maszkhasználat biztosan egy olyan téma, amit érdemes megvitatni”. Szerinte azt is érdemes megvizsgálni, hogy melyek azok a könnyítések, amiket már akár július elsejétől be tudnak vezetni, de minden járványügyi korlátozást át fognak tekinteni.
  • A közművelődési házakban tartott esküvők esetén a lakodalmakra érvényes szabályozások vonatkoznak.
  • Sok olyan szabály van, amelynek alkalmazása tisztázást igényel, ezért az operatív törzs összeállítást készít a leggyakrabban feltett kérdésekből.

Novák Katalin kitért arra is: a gyermek- és ifjúsági alapprogramból 80 millió forintos keretet különítettek el arra, hogy ifjúsági szervezetek újratervezésre 500 ezer és 2 millió forint közötti összegekre pályázhassanak.
Emellett több pályázatról is beszámolt, amelyre június 30-ig lehet jelentkezni: a vállalatok 5 millió forintra pályázhatnak családbarát intézkedések megvalósítására, az 1-es típusú diabéteszeseket támogató civil szervezetek a 100 millió forintos keretösszegű pályázaton idén is maximum 30 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak, 500 millió forinttal pedig olyan 1-es típusú diabéteszcentrumokat támogatnak, ahol még fejlesztésekre van szükség. A kormány megteremti annak a feltételeit is, hogy az 1-es típusú diabétesszel élő gyerekek állami finanszírozással a legkorszerűbb inzulinpumpához jussanak – tette hozzá.

Schanda Tamás, az ITM államtitkára is beszélt a sajtótájékoztatón, ő azt mondta, hogy a járvány miatt nehézkes volt a nyelvtanulás, és azt látják, hogy 2021. augusztus 31-ig közel 50 ezren diplomáznának, és kb. 20 ezer hallgatónak egyelőre nincs meg a szükséges nyelvvizsgája. Az ifjúsági szervezetekkel folytatott tárgyalások után az ITM átvette a szóba jöhető megoldásokat.

A szervezetek azt javasolták, hogy aki 2021. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tesz vagy tett, az a tavalyi évhez hasonlóan könnyítésben részesüljön.

Schanda Tamás erről kedden jelentést adott az operatív törzsnek, amiről ők majd jelentést tesznek a kormánynak. Ebben azt kérik, hogy a fiatalok nyelvvizsga nélkül is átvehessék a diplomájukat. Erre tett javaslatot a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája is.

 

 

Megtartotta alakuló ülését a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs

Megtartotta alakuló ülését a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs

Megtartotta alakuló ülését a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs, a keddi ülés témája a gyerekek nyári táboroztatása volt – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a tanácskozás után újságírókkal.

Novák Katalin az operatív törzs vezetőjeként tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a járvány előtti évekhez hasonlóan, az idén minden korábbinál nagyobb volt az érdeklődés az Erzsébet-táborok iránt. Annak érdekében, hogy egyetlen gyereket se kelljen visszautasítani, félmilliárd forint többletforrást biztosítanak ezekre a táborokra – tette hozzá.

Idén a napközis táborok mellett ottalvósakat is lehet szervezni, így a nyári szünet tíz hetében 110 ezer gyerek töltheti a szünidő egy részét Erzsébet-táborokban, a hétvégéken pedig családi táborokat szerveznek – ismertette.
Novák Katalin beszámolt arról is, hogy a járványidőszak alatt felújították az Erzsébet-táborokat. A zánkait téliesítették is, Fonyódligetre pedig augusztus 1-jétől jurtatábort szerveznek.

Hozzátette: a táborokra a mindenkori járványügyi szabályok irányadók, és garantálják, hogy csak olyan felnőttek vehetnek részt a táborokban, akiknek van védettségi igazolványuk.

Kitért arra: az erdélyi Erzsébet-táborba az idén nem utaztatnak magyarországi gyerekeket, oda erdélyi magyar gyerekeket várnak.
A miniszter elmondta, a grémium azt javasolta, hogy a köznevelési intézmények augusztus utolsó hetében is szervezhessenek táborokat. Úgy látják, indokolt az eredeti rendelkezés felülvizsgálata – tette hozzá.

Novák Katalin azt mondta, hogy a nagyfokú átoltottság teszi lehetővé az élet újraindulását. Biztonságra és szabadságra van szükségük az embereknek, ezt segíti a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs – fogalmazott. Jelezte, ma Magyarországon több vakcina van, mint amennyire szükség van, ez jelenti a garanciát az élet újraindítására.

A közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs – Novák Katalin beszámolója szerint – hetente ülésezik majd, és a kormányzati szereplőkön kívül a kulturális és turisztikai élet képviselői, az országos tisztifőorvos, valamint a Nagycsaládosok Országos Egyesülete révén a civilek is képviseltetik magukat benne.

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com