Tudtad, hogy az utolsó pillanatban mentették meg a lefejezéstől Madame Tussaudst?

Tudtad, hogy az utolsó pillanatban mentették meg a lefejezéstől Madame Tussaudst?

Érdekelnek a nem mindennapi dolgok, kíváncsi vagy mit miért hívnak úgy, ahogy, nyitott vagy a nagyvilág érdekességeire? Szombaton reggel, a kávé mellé egy rövid „Tudtad, hogy…?” hírmorzsa, amivel könnyebben indulhat a nap.

A héten érkezett a hír, hogy jövő év elején Budapesten is megnyílik a világ egyik leghíresebb panoptikuma a Madame Tussauds. A hír olvasása után kellemes emlékképek villantak fel előttem arról a mesevilágról, amibe volt szerencsém még gyerekként belecsöppeni, mikor cserediákként Londonban jártam. 14 évesen „találkozni” Michael Jacksonnal vagy a királyi család mellé beállni egy fotó erejéig felemelő érzés volt, de a London történelmét bemutató, interaktív tárlat egyszerűen örök élményt adott számomra.

Marie Tussaud (1761-1850) Anna Maria Grosholtz néven született Strasbourgban, Franciaországban. Anyja házvezetőnőként dolgozott Dr. Philippe Curtius házában Bernben (Svájc), aki a viasz modellek készítésében jártas orvos volt. Curtius tanította meg Tussaud-t viasz modellezés művészetére. A család 1765-ben költözött Párizsba, ahol egy különleges múzeum létrehozásán ahol a közönség a kor híres politikusainak, nemeseinek, illetve magának az uralkodó párnak a tökéletesen élethű másait is megtekinthette.

Tussaud első viaszfigurája a kor nagy gondolkodója, Voltaire volt 1777-ben, rajta kívül még számost hírességet mintázott meg, többek között Jacques Rousseaut és Benjamin Franklint. Bizarr módon bizonyította a forradalom iránti elkötelezettségét, ugyanis halotti maszkokat készített lefejezett arisztokraták fejeiből. Még korábbi munkaadóinak, XVI. Lajosnak és Marie Antoinette-nek is ő készítette el halotti maszkjait. 
1794-ben Dr. Curtius halálát követően Tussaud örökölte a doktor hatalmas viaszmodell-gyűjteményét. 1795-ben Marie-t feleségül vette François Tussaud – innen a kiállítás neve: Madame Tussauds. Két gyermekük született, Joseph és François. A családi életéről nem nagyon vannak információk, inkább a szakmai előmeneteleiről maradtak fenn feljegyzések.

A forradalom bukása után, 1802-ben magával vitte nagyra nőtt kollekcióját egy brit körútra. A napóleoni háborúk után nem tudott visszatérni Franciaországba, így Nagy-Britanniában maradt. Bejárta egész Angliát, szobrai roppant népszerűek voltak, mert testközelbe hozták a történelmet, a francia forradalmat az angol középosztálynak. Egy ideig látható volt a londoni Lyceum Színházban is a kiállítása. 1831-től a Baker Street-en bérelt lakást 1836-tól ez volt Tussaud első állandó otthona.
1835-ben megnyitotta múzeumát, melynek egyik fő attrakciója volt a Rémület Kamrája. A kiállításnak ezen a részén a francia forradalom áldozatai, illetve gyilkosok és más bűnözők viaszmásai álltak.
Több híres ember figurájával bővült a kiállítás, beleértve a brit királyi családot, Horatio Nelsont és Sir Walter Scottot, sőt hírhedt bűnözők szobrát is elkészítette. 1842-ben Marie elkészítette önarcképét, amely ma a múzeum bejáratánál látható. Marie Tussaud 1850. április 16-án álmában halt meg.

1883-ra a korlátozott hely és a Baker Street-i helyszín növekvő költségei arra vezették Tussaud unokáját, Joseph Randallt, hogy a kiállítást átköltöztesse jelenlegi helyére, a Marylebone Road-ra. Az új kiállítás 1884. július 14-én nyitott és hatalmas sikert aratott. Azonban az épület költségei miatt, illetve hogy 1881-ben Randall kivásárolta unokatestvére, Louisa részét az üzletből, a vállalkozás tőkehiányban szenvedett. 1888-ban korlátolt felelősségű társaság alakult meg, hogy friss tőkét vonzzon a vállalkozásba, de meg kellett szüntetni a részvényes családtagok nézeteltérései miatt, és 1889 februárjában a Tussaud’s vállalkozást eladták egy Edwin Josiah Poyser által vezetett üzletemberek csoportjának. Edward White művészt az új tulajdonosok kirúgták, hogy pénzt takarítanak meg, aki állítólag emiatt bosszúból egy csomagban bombát küldött John Theodore Tussaudnak 1889 júniusában.

Madame Tussaud viaszmúzeuma napjainkra az egyik legjelentősebb turisztikai attrakcióvá nőtte ki magát Londonban a londoni Planetárium nyugati szárnyában. A múzeumok száma bővült és bővülni is fog Amszterdam, Bangkok, Berlin, Dubaj, Hamburg, Hollywood, Hongkong, Las Vegas, Moszkva, New York, Sanghaj, Bécs és Washington városaiban is. A panoptikum mai viaszfigurái is történelmi és királyi személyek, filmsztárok, a sportolók és híres gyilkosok. Az úgynevezett “Madame Tussauds” múzeumok egy Merlin Entertainments nevű cég tulajdonában vannak, mely felvásárolta a Tussauds Group céget 2007 májusában. 2010-ben a Merlin Entertainments a Tatweer-rel közösen létrehoz egy Madame Tussauds múzeumot Dubajban is.

 

Madame Tussauds panoptikum számokban
  • A múzeum megnyitása óta eltelt időszakban több mint 500 millió látogatót fogadott a panoptikum. Ez több mint Észak-Amerika és Ausztrália lakosságának együttese!
  • Egy viaszfigura elkészítéséhez kb. 500 különböző mérést tartalmazó és nagyjából 2 órás találkozó szükséges a modellel, hogy a végeredmény élethű legyen. Ha a találkozó nem lehetséges, akkor egy kutatócsoport több hónapon át dolgozik a pontos adatok beszerzésén.
  • Egy viaszfigura elkészítése 4 hónapig tart 20 tapasztalt szobrásszal, és 150 000 fontba kerül, ami közel 60 millió Ft! A 4 hónapból kb. 140 óra csak az, amit a haj fejre illesztésével töltenek.
  • A 400 figurához több mint 1000 kg viaszt használtak fel. Egy fej közel 5 kg, egy pár kézfej pedig kb. 2 kg.
  • Fél kg viasz elkészítéséhez 17 millió virágra van szükség, hiszen a méhviasz az egyik leginkább környezetbarát megújuló viasz.
Érdekességek
  • A legtöbbet csókolt viaszfigura Kyle Minoque
  • A legtöbbet ölelt pedig Justin Timberlake, ezt az öltönyének mosodai számlája is bizonyítja. Egyébként a múzeum teljes gardróbjának éves fenntartása fedezné Justin ruházkodását 30 évig.
  • A múzeum legrégebbi viaszfigurája 1765-ben készült és XV. Lajos szeretőjét, Madame du Barry-t ábrázolja alvás közben.
  • A legújabb figurák Sherlock Holmes történetét elevenítik fel.
  • A legkisebb figura mindössze 16 cm-es (Csingiling, az egyik leghíresebb tündér), a legnagyobb pedig Hulk, akinek egy ujja vastagabb mint egy férfi karja!
  • Azt pletykálták, hogy igazából Philippe Curtius, akinek a házában az édesanyja dolgozott, volt Marie igazi apja.
  • XVI. Lajost és Marie Antoinette-et például a Versailles nagy étkezőjének mintájára megépített helyiségben mutatták be vacsora közben, egy másik teremben a királynét hálóruhában lehetett látni, amint lefekvéshez készülődik; az akkori köznép tehát úgy legeltette szemét Grosholtz-ék figuráin, ahogyan ma a pletykalapok fotóit bújják az arra éhesek.
  • A forradalom kitörése után királypártinak könyvelték el, letartóztatták, és még a fejét is leborotválták a lefejezéshez, de az utolsó pillanatban támogatói közbenjárására megkegyelmeztek neki.
  • Néhány olyan szobrok, melyeket maga Marie Tussaud készített, még mindig léteznek. A galéria eredetileg mintegy 400 különböző viaszmást tartalmazott, de egy tűzkár 1925-ben, majd egy német bomba által okozott kár 1941-ben tönkretette a legtöbb ilyen régebbi modellt. Az öntvények maguk túlélték ezeket, lehetővé téve a történelmi figurák újra elkészítését, és ezek láthatóak a múzeum történeti kiállítás részében.
  • A bőr színét festékekkel imitálták, a fogazat azonban valódi volt; a korabeli “fogorvosok”, az utcai foghúzó emberek gondoskodtak róla.
  • Természetesen a haj is valódi hajból készült, a szemeket üvegből készítették, és festékkel tették élethűvé.

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com