Július 2-án elindul a nemzetközi vasúti forgalom az Adriára

Július 2-án elindul a nemzetközi vasúti forgalom az Adriára

Újra elindul július 2-ától Splitbe a MÁV-Start egyik legnépszerűbb éjszakai vonata, az Adria InterCity, a vonat légkondicionált fekvő- és hálókocsikkal közlekedik – közölte a vasúttársaság az MTI-vel csütörtökön.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta: az átoltottság növekedésével élénkül a külföldi idegenforgalom és újraindult a nemzetközi vonatforgalom is. Most minden eddiginél bizakodóbbak, és a nyári szezonban megnövekedett utasszámra számítanak – tette hozzá.

Míg áprilisban még csak közel 14 ezer, májusban már majdnem 26 ezer, míg júniusban eddig már közel 19 ezer utas váltott nemzetközi menetjegyet. A statisztikák szerint a legfontosabb célországok Ausztria, Németország, Románia, Szlovákia és Csehország – ismertette.

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com