Karanténkötelezettség nélkül ezekbe az országokba lehet utazni

Karanténkötelezettség nélkül ezekbe az országokba lehet utazni

Magyarország és Törökország megállapodott arról, hogy kölcsönösen elfogadja az egymás által kiállított oltási igazolványokat keddtől, és mindazok, akik oltási igazolvánnyal rendelkeznek, szabadon közlekedhetnek a két ország között – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter azt mondta, ez azt jelenti, hogy azok a török és magyar állampolgárok, akik már megkapták az oltást és az erről szóló igazolást, teszt és karantén nélkül utazhatnak a két országba.

Törökország mellett Bahreinnel, Horvátországgal, Montenegróval, Szerbiával és Szlovéniával rendelkezik  Magyarország kétoldalú megállapodással.

Védettségi igazolvánnyal már kiváltható a karantén Magyarországon

Védettségi igazolvánnyal már kiváltható a karantén Magyarországon

Péntektől nem vonatkoznak a magyar utazási korlátozások a védettségi igazolvánnyal rendelkező magyar állampolgárokra – derült ki a csütörtök este közzétett rendeletből.

A csütörtök este megjelent Magyar Közlöny 203/2021 (IV.19) rendelete alapján, ha valaki átlépi a magyar határt, és fel tudja mutatni az itthon kiállított védettségi igazolványt és a személyi igazolványát mentesül a karantén alól.

Ugyancsak mentességet kaptak az utazási korlátozások alól azok, akik védettségi igazolványát egy olyan országban állították ki, amellyel kétoldalú megállapodást kötött Magyarország a védettségi igazolások kölcsönös elfogadásáról – olvasható a Telex.hu-n.

Szijjártó Péter már be is jelentette, hogy Szerbiával és Montenegróval van hazánknak kétoldalú megállapodása, de tárgyalnak Izraellel és Görögországgal is. Amennyiben bővül azon országok köre, akikkel sikerül hasonló megállapodást kötni arról Szijjártó Péter külügyminiszter és Pintér Sándor belügyminiszter rendeletben teszi majd közzé. Egyenlőre a magyar védettségi igazolvánnyal Szerbiába és Montenegróba lehet korlátozások nélkül utazni, illetve az általuk kiállított védettségi igazolvánnyal hazánkba jönni.

A rendelet csütörtök 23 órakor már hatályba is lépett.

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com