A virtuális térben várja a tudományok rajongóit az idei Tudományok Fővárosa

A virtuális térben várja a tudományok rajongóit az idei Tudományok Fővárosa

A járványhelyzetre tekintettel idén a virtuális térben várja az érdeklődőket a Tudományok Fővárosa október 17-én. A tudománynépszerűsítő fesztivált a Svábhegyi Csillagvizsgálóból közvetítik majd, a programok között planetáriumi bemutatóval, látványos fizikai kísérletekkel és ismeretterjesztő előadásokkal várják a közönséget.

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) főtámogatásával megvalósuló eseményen az érdeklődők elmerülhetnek a digitalizáció rejtelmeiben, megismerhetik a legmodernebb technológiákat, felfedezhetik az égboltot, kitekinthetnek a világűrbe, bebarangolhatják a környezettudományok hegyeit és völgyeit, drónok szárnyán járhatják be az ismeretlen vidékeket, feltérképezhetik a társadalom sűrű szövetét és tanulmányozhatják az egészségtudományok újdonságait – olvasható az eseményt beharangozó keddi közleményben.

“A speciális helyzetre lehetőségként tekintünk, így ugyanis még szélesebb közönséget elérhetünk, akik talán éppen az előadások és bemutatók hatására fedezik fel új hobbijukat, hivatásukat vagy csak minőségi időt töltenek el a családdal a közvetítést követve” – idézik a közleményben Bartók Marcellt, az 4. Tudományok Fővárosa főszervezőjét.

A fesztiválon az interaktivitás jegyében a hallgatóság kérdéseket tehet majd fel az előadóknak egy erre a célra létrehozott felületen és bekapcsolódhat a játékokba, bemutatókba is – olvasható a szervező, Vízió Budapest Tudománykommunikációs Ügynökség közleményében. Maróth Miklós, a főtámogató ELKH elnöke elmondta: az intézmény örömmel áll a tudományos ismeretterjesztést és tudomány-népszerűsítést célzó kezdeményezések mögé, ilyen a Tudományok Fővárosa is.”Egy ország versenyképességének záloga a felnövekvő nemzedékének tudásában, kreativitásában, tenni akarásában rejlik. A tudományos szervezeteknek, így az ELKH-nak is, feladata a fiatalok szemléletformálása, hogy valós perspektívát lássanak a tudományokban, értékeljék azt a mindennapjaikban és a pályaválasztásuk során is. Erre teremt lehetőséget ez az esemény” – fogalmazott.

Kiemelt kép: tudomanyokfovarosa.hu

Várandós, cukorbeteg édesanyának nagy valószínűséggel szívbeteg gyereke lesz?

Várandós, cukorbeteg édesanyának nagy valószínűséggel szívbeteg gyereke lesz?

Fokozott lehet a kockázata a szívbetegség kialakulásának azoknál a fiatal felnőtteknél és kamaszoknál, akiknek az édesanyja cukorbetegséggel küzdött a várandósság idején – derült ki egy friss tanulmányból. A szakemberek csaknem 190 ezer anyától született több mint 290 ezer olyan gyerek adatait elemezték, akik 1979 és 2005 között jöttek világra a Kanada déli középső részén lévő Manitoba tartományban – írja a hirado.hu.

A winnipegi Manitoba Egyetem kutatói megállapították, hogy azoknál az embereknél, akiknek az édesanyja terhességi cukorbeteg volt, 50-200 százalékkal nagyobb eséllyel alakult ki szívbetegség még 35 éves koruk előtt, mint azoknál, akik nem voltak kitéve a cukorbetegségnek a méhen belül – olvasható a Canadian Medical Association Journal (CMAJ) című orvosi folyóiratban. „Ezek a megfigyelések alátámasztják azt a feltételezésünket, hogy a szív- és érrendszeri betegségek kamaszkori és fiatal felnőttkori kialakulása összefüggésben van az anyai cukorbetegséggel” – húzta alá Jonathan McGavock, a manitobai gyermekkórház kutatóintézetének munkatársa, a Manitoba Egyetem docense.

A szakemberek csaknem 190 ezer anyától született több mint 290 ezer olyan gyerek adatait elemezték, akik 1979 és 2005 között jöttek világra a Kanada déli középső részén lévő Manitoba tartományban. A gyerekek 2,8 százaléka volt kitéve gesztációs diabétesznek (terhességi cukorbetegség) és 1,1 százalékuknál az anya már a terhesség előtt is 2-es típusú cukorbetegséggel küzdött. A két érintett cukorbetegségnek való kitettség gyakorisága egyre nőtt a tanulmány ideje alatt, és a tendencia a világ más területein is megfigyelhető volt.

Az anya cukorbetegségének kitett fiatalok körében a három leggyakoribb diagnózis a magas vérnyomás (8713 ember), a 2-es típusú diabétesz (3568 ember) és az iszkémiás szívbetegség (715 ember) voltak. „A Manitobában több mint 30 év alatt született csaknem összes gyerek adatait elemezve megállapítottuk, hogy azoknál a gyerekeknél, akiknek az anyja cukorbeteg volt a várandósság idején, 30-80 százalékkal nagyobb valószínűséggel jelentkezett valamilyen szívpanasz és 2-3,4-szer nagyobb eséllyel alakult ki valamilyen szívbetegség-kockázat, például magas vérnyomás, diabétesz, mint azoknál, akiknek az anyja nem küzdött diabétesszel a terhességkor” – mutatott rá McGavock. A kutatók szerint az eredményeik hozzájárulhatnak a megelőzést szolgáló egészségügyi intézkedésekhez.

Kiemelt kép: pixabay.com

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)