TOP 10 középiskola Magyarországon

TOP 10 középiskola Magyarországon

2021. január 23-án közel 75 000 diák írta meg a központi írásbeli felvételi vizsgát. Azon felvételizők, akik igazoltan nem tudtak megjelenni a szombati időponton, 2021. január 28-án adhattak számot a tudásukról.

A HVG készítette el a 2021-es középiskolai rangsort. A lista alapjául a tavalyi évben jelentkezők és az adott intézmény által meghirdetett helyek száma szolgált.

Az alábbi táblázatban a HVG 2021-es középiskolai rangsora szerinti TOP 10 középiskola látható. A arányosításon jól látszik, hogy az első helyen szereplő Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnáziumba 17-szeres volt a túljelentkezés a 2020-as évben.

A középiskolák rangsorának 3 módja:

  • vagy általános iskolai tanulmányi eredmények,
  • vagy a tanulmányi eredmények és a központi írásbeli felvételi pontok,
  • vagy a tanulmányi eredmények, a központi írásbeli és szóbeli vizsga eredményei.

A középiskolás felvételi jelentkezés határideje 3 hét múlva, azaz 2021 február 19-én lejár és a szóbeli vizsgákat ezt követően, február 23. – március 12. közt tartják meg.

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com