Biatorbágy is részesül az Aktív Magyarország program támogatásából

Biatorbágy is részesül az Aktív Magyarország program támogatásából

Több mint 1,1 milliárd forintból 39 új bringa- és görpark épül az Aktív Magyarország programban 2022 tavaszáig – közölte az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda pénteken az MTI-vel.

A Biatorbágyon épülő BiabringaRing is ezen pályázat keretén belül részesül a támogatásból. Március közepén már meg is történt a tervezett erdei kerékpárút bejárása, amin Tarjáni István városunk polgármestere mellett számos civil és állami szervezett képviselői is részt vett.

A Vögyhíd TV felvételét itt láthatják:

A kormánybiztosi iroda a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) bevonásával 2021-ben is Országos bringapark programot hirdetett azzal a céllal, hogy Magyarországon minél nagyobb számban és minél magasabb színvonalon álljon rendelkezésre a sportolni vágyók számára bringa- és görpark.

A kormánybiztosi iroda az 50 százalékos önrész mellett idén 558 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt ilyen létesítmények építésére, így 36 új bringapark és 3 görpark épül az országban 1,1 milliárd forintot meghaladó értékben. A hozzájárulási összegeket nem kizárólag a bringaparkok építésére, hanem a közvetlen környezetükben felépülő, felújítandó infrastruktúra fejlesztésére is fordíthatják a jelentkezők. A program lebonyolítója az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK).

A tájékoztatás szerint a támogatásra minden olyan önkormányzat, önkormányzati szerv, nemzetipark-igazgatóság, erdészeti szervezet, sportegyesület, natúrpark, egyházi szervezet, illetve egyéb civil- és gazdasági szervezet jelentkezhetett, amely többek között vállalta, hogy beruházását legkésőbb 2022. március 31-éig megvalósítja. Hozzátették, hogy az Országos bringapark program iránt hatalmas volt az érdeklődés, végül 39 jelentkező nyert támogatást.

A létrejövő parkokkal a kormány célja az volt, hogy az alapvetően óvodás és alsó tagozatos korú gyermekek számára épült hagyományosabb játszóterekből már kinőtt fiataloknak ne a digitális világ legyen az egyetlen alternatíva a szabadidő eltöltésére – közölték.

Az építési program támogatási kerete számos különböző pályatípust tartalmaz. A pályázók single trailek (egynyomvonalas, földutas pálya), pumpapályák (épített, egyensúlyérzéket fejlesztő ügyességi pálya) és kifejezetten az extrém sportok szerelmeseinek szánt BMX-, triál- és görparkok, valamint dirt/freeride pályák létesítését vállalták.

A pályák országszerte 36 településen épülnek fel, közöttük kisebb lélekszámú községek éppúgy megtalálhatóak, mint nagyobb városok. Bringaparkok épülnek Balassagyarmaton, Békéscsabán, Biatorbágyon, Budakeszin, Budapesten Kőbányán és Újbudán is, továbbá Cegléden, Domaszéken, Dorogon, Gencsapátin, Győrött, Gyulán, Hajdúböszörményben, Hosszúhetényben, Iszkaszentgyörgyön, Karcagon, Kiskunfélegyházán, Komlón, Kozármislenyen, Mátraszentistvánon, Nagymaroson, Nemesvámoson, Pápán, Pécsett, Sopronban, Szekszárdon, Szentgotthárdon, Szurdokpüspökin, Tarjánban, Vácott, Vácrátóton, Velencén, Veszprémben, Zircen, illetve Debrecenben, ahol azonnal két ilyen létesítmény is épül. Görparkok Fóton, Győrött és Törökbálinton létesülnek.

Sikeres kerékpáros vizsga a Biasuliban

Sikeres kerékpáros vizsga a Biasuliban

“Gyermekeink nap, mint nap részt vesznek a forgalomban közlekedőként. Ahhoz, hogy önállóan is biztonságosan tudjanak közlekedni, számos szabályt kell ismerniük.” – olvashatjuk a Biatorbágyi Általános Iskola közösségi oldalán.

“Mivel az ő biztonságuk mindennél fontosabb számunkra, ezért az országos felhívásnak eleget téve, felsős tanulóink technika órák keretében sok hasznos ismeretet kaptak a gyalogos és kerékpáros közlekedés alapismereteivel kapcsolatban, a közlekedési szabályokról.

Ennek eredményeként márciusban az ötödik, hatodik és hetedik osztályosok közül 155 tanuló tett sikeres online vizsgát kerékpáros közlekedésből.”- írják.

A Völgyhíd TV ebben a témában készített interjút Vad Erzsébettel, amit itt láthatnak:

lll. helyezett a Budai Egészségprogram az egészségfejlesztők Oscárján

lll. helyezett a Budai Egészségprogram az egészségfejlesztők Oscárján

Biatorbágy is része annak a Budakörnyéki Társulásnak ami a 2020 EU Health Award-on III. helyeztet ért el.

Az egészségfejlesztés Oscar-díjának is nevezett 2020 EU Health Award rendezvényen Város kategóriában, a világ valamennyi pályázója közül a Budakörnyéki Társulás Egészségprogramja nyerte el a bronz érmet. Ez a díj a legmagasabb szakmai elismerés az egészségfejlesztés területén dolgozók számára a nemzetközi színtéren.

Ezáltal a Budakörnyéki Társulás illetékességi területén – többek közt Biatorbágyon is – működő iskolákban folytatott egészségfejlesztő programjának és a zsámbéki medencében a gyermekek egészségének javítása, és támogatása érdekében zajló partneri összefogásnak a híre az Európai Bizottság portáljain keresztül eljut Európa szerte. Ezen partneri együttműködésen alapuló program egy újfajta, eredményes és szélesebb tudás, valamint erőforrás mobilizálást nyújtó megközelítést kínál az intézmények és a különböző szektorokban dolgozók számára az egészség területén.

A szakmai díjátadóról készült (eredeti nyelven hallható) felvételt ITT lehet megtekinteni. A Budakörnyéki Egészségprogram bemutatása 1:10:00-től látható.

A program az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet és a Budakörnyéki Önkormányzati Társulás, valamint számos helyi és országos partner együttműködésének sikere. Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet által készített videóhoz a Völgyhíd Tv biztosította a gyerekekről készült felvitelt.

Napi Facebook szemezgető

Napi Facebook szemezgető

Az elmúlt 24 óra hírei/cikkei, közérdekű biatorbágyi facebook oldalakon

 

A Juhász Ferenc Művelődési Központ

Egészségfejlesztési Iroda Biatorbágy

Biatorbágy Önkéntes Tűzoltó Egyesület

 

A bejegyzések a címekre kattintva érhetők el.

Életakadémia – Beszélgetés Turi Erzsébettel (2020.02.27.)

 

Öt éve áll a Völgyhíd TV mikrofonja és műsorai mögött, ezalatt rengeteget megtudott a biatorbágyiakról. Most a másik székben ülve Szádváriné Kiss Mária faggatta életútjáról a több helyi tévét alapító Turi Erzsébetet, aki megjárta az oktatás minden lépcsőjét s tanítja és kényezteti hat unokáját.

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com