A németajkú lakosság második világháborút követő kitelepítéséről történő biatorbágyi megemlékezés, majd koszorúzás a Füzes-patak partján álló kitelepítési emlékműnél kezdődött. Ezt követően a Faluház adott teret a biai és torbágyi családok kényszerűségből útra kelt tagjaival kapcsolatos emlékműsor megrendezésére, amelyen a Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános iskola diákjai idézték fel az elűzetés dicstelen korszakát. A megemlékezés szónoka Nánási-Kézdy Tamás, önkormányzati képviselő volt.
„Mit einem Bündel – Egy batyuval. Kitelepítési emlékművünkön ez a felirat szerepel. Ugyanez a mondat 1945. április 22-én a Szabad Szó aznapi számának címlapján díszelgett, kiemelt, vezető címként, közvetlenül a lap fejléce alatt. A Nemzeti Parasztpárt napilapjában az aznapi vezércikket Kovács Imre jegyezte. A más területeken, például az ormánsági egykézés feltárásában maradandót alkotó népi író világháborús uszító gyűlöletben fogant szavai – amelyek a magyarországi németajkú polgárok kitelepítéséhez vezető folyamat fő nyitányának számítottak –, nos e szavak termékeny talajra hullottak. A mindenkori magyar állam a negyvenes években – ugyan idegen hatalmak nyomására, de saját szorgalomból is – jelentős erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy saját állampolgárainak jogfosztásában, családok, életek elvesztésében segédkezzen. […]
Azokban a szörnyű esztendőkben számtalan, tragédiát hordozó tehervonat keresztezte egymást a Kárpát-medencében, amelyek máshová hurcolták vagy egyenest a halálba vitték utasaikat. Kevesen voltak azok, akik valamilyen szempontból nem számítottak áldozatnak. A háború borzalma és erőszaka mégsem volt képes arra, hogy véglegesen szétszakítsa Bia és Torbágy összetartó társadalmát. Ma is erős alapokkal rendelkezik és fejlődik – civil szervezeteiben, intézményeiben egyaránt – városunkban a német nemzetiségi önkormányzás, kultúra és oktatás, valamint elevenen él a lelki kapcsolat a kitelepítettek és az itt maradottak leszármazottai között. […]
Franz Bruckner, azaz Bruckner Ferenc – városunk díszpolgára, akinek a nevét remélem, hamarosan utca viseli – szavait idézném ide, aki a torbágyiakat szállító vonat indulására emlékezett. Eszerint amikor a szerelvényre rácsatolták a mozdonyt, „Oszfolk József azon hirtelenjében összehívta a zenészeit és egy utolsó szívszaggató üzenetet játszottak immár elvesztett hazájuknak: a magyar Himnuszt. Zúgott az Isten áld meg a magyart!”
(Beszámolónkban Nánási-Kézdy Tamásnak már a megemlékezés után javított beszédéből idéztünk. Az eredetileg elhangzott változatból ugyanis sajnálatos módon kimaradtak a biai németajkú családok, amiért a beszéd szerzője ezúton is elnézést kér – a szerk.)
A színpadi műsort követően a Faluház falán lévő emléktáblánál koszorúztak az emlékezők, majd Mit einem Bündel címmel kiállítás nyílt a művelődési központ kiállítótermében.
