Suleika Jaouad, a könyv szerzője és főszereplője a húszas éveinek elején megkapja a leukémia diagnózisát. Ezzel elveszti azt az életet, amelyet korábban elképzelt magának.
Két királyság határán
Suleika története egy egyszerű viszketéssel kezdődik, amelyet a lány valamilyen benne élő parazitának tulajdonít. Azonban amikor az érzés egyre erősödik, és Suleika egyre fáradtabbnak érzi magát, kénytelen bevallani magának, hogy valószínűleg soha nem volt benne semmilyen parazita, és a probléma ennél sokkal súlyosabb: vele van gond.
Rövid időn belül kiderül azonban, hogy a probléma nem ő maga, hanem a ráknak azon formája, amely a vért és a csontvelőt támadja meg. A lány ekkorra már – princetoni egyetemi tanulmányait követően – Párizsba költözött, ahol nem partikba és az éjszakai életbe veti bele magát, hanem végeláthatatlan és sokszor reménytelennek tűnő kezelésekbe. Suleika sok hasonló sorsú betegtársat veszített el. Az átélt élmények hatására teljesen megváltozott.
Korábbi álmai, elképzelései az életéről gyökeresen átalakultak, így egy olyan problémával találta szemben magát, amelyre addig soha nem
gondolt. Most, hogy túlélte a túlélhetetlent, hogyan illeszkedjen vissza egy olyan életbe, amelyről korábban már teljesen lemondott, amely teljesen más, mint az „átlagemberé”?
A könyvben erre keresi a választ a The New York Times bestsellerlistás írónője. A történet nem könnyű olvasmány, de támogatást jelenthet azoknak, akik éppen hasonló megpróbáltatáson mennek keresztül, vagy azoknak, akik az élettől kissé elszakadtnak érzik magukat. Suleika Jaouaddal együtt átélve a nehézségeket esélyük lehet arra, hogy a legrosszabban is felfedezzenek valamit, aminek értéke van.