Az egészségünk az egyik legfőbb kincsünk, amire tudatosan vigyáznunk kell. Testünk bölcs szerkezet, már kisebb problémák esetén is küldi a jelzéseket különféle tünetek formájában, melyekre ha nem figyelünk oda és nem kezeljük, egyre súlyosabbá válnak. A hajhullás a szervezet tipikus vészjelzése, melynek hátterében rengeteg egészségügyi ok állhat a hormonális elváltozástól a gyulladásos állapotig. És bár már van rá gyógymód, az első mindig a belső, valódi okok megkeresése és orvoslása kell legyen. Ditrói Brigitta mesterfodrásszal beszélgettünk a hajhullás okairól és kezelési lehetőségeiről.
Miért választottad a fodrász szakmát és később hogyan kezdtél el hajgyógyászattal foglalkozni? A szüleim mesterfodrászok voltak, így a szakmába általuk csöppentem. Szinte az anyatejjel együtt szívtam magamba a szakma szeretetét, a szüleim mellett tanultam ki a mesterséget. Egyértelmű volt, hogy követem az általuk megkezdett utat, mestervizsgát tettem és megnyitottam az első szalonomat, majd két éve, miután elköltöztünk a családommal Biatorbágyra, a másodikat, a Ditrói Hajszalont. Immár 30 éve vagyok a szakmában, de megunni azóta sem tudtam. Fontosnak tartom a folyamatos tanulást, a szakmai fejlődést, hogy mindig napra kész legyek, ismerjem a legújabb vágási, festési technikákat, a legjobb, legmodernebb anyagokat, technológiákat.
A hajgyógyászattal, azon belül pedig az oxigénterápiás hajkezeléssel egy éve kerültem kapcsolatba, méghozzá először nem is a vendégeim, hanem a kislányom miatt, akinek nagyon érzékeny, ekcémára hajlamos a bőre, amivel kicsi kora óta küzdöttünk. Teljesen kétségbe voltam esve, mert gyakran véresre vakarta a kezét. Orvosról orvosra jártunk, de igazi megoldást egyiktől sem kaptunk. Ugyan a szteroidos krémek, amiket felírtak, átmenetileg enyhítették a tüneteket, de nem szerettem volna hosszú évekig ilyen erős – és súlyos mellékhatásokkal járó – gyógyszereket használni nála, ezért nem nyugodtam bele, hogy csak ez az egyetlen megoldás létezik, ezért tovább kutattam. Változtattunk a táplálkozásán – mert ma már bizonyított, hogy a bőrtünetek, az ekcéma bizony azzal is szervesen összefügg -, kiiktattunk minden vegyszert, allergizáló anyagot a tisztálkodási, bőrápolási rutinjából, de az ekcéma csak nem akart elmúlni. És ekkor találtam rá az oxigénterápiára, ami segített a kislányomon és azóta is nagy szerelem, mert másoknál is látom a hatékonyságát.
Hogyan segít az oxigénterápia a hajhullás megszüntetésében?
A terápia során 100 %- os orvosi tisztaságú oxigént juttatunk be a megtisztított és előkészített fejbőrbe így a mikromolekulák sejtszinten hatnak, a hajhagymák életre kelnek és megerősödnek. A terápia során nem csak friss oxigént juttatunk a mélyebb rétegekbe, az oxigén, mint hordozó molekula segíti a célzottan összeválogatott hatóanyagokat is – csaknem 70 féle vitamint és ásványi anyagot- eljuttatni a megfelelő helyre. A módszer előnye, hogy tű használata nélkül vihetjük be az oxigént – és a hatóanyagokat – a sejtek közötti térbe, ami újraaktiválja a bőr természetes működését, önregenerációs folyamatait. Hogyan juttatható be az oxigén a fejbőrbe? A kezelés menete úgy néz ki, hogy először teljesen megtisztítom a fejbőrt, úgymond „kéregtelenítem”, hogy képes legyen a hatóanyagok befogadására és visszaállítom az egészséges pH értékét – mindehhez kizárólag 100%-ban kemikáliamentes, organikus anyagokat használok – majd jöhet a 70 féle vitamint és ásványi anyagot tartalmazó koktél, amit a bőr legmélyebb rétegéig juttatok be orvosi oxigén segítségével, 3 bar nyomással. A kezelés nagyon kellemes, olyan, mint egy lágy masszázs és nagyjából 90 percet vesz igénybe.
Milyen problémák kezelésére alkalmas ez a hajgyógyászati terápia?
A kezelés hatására nem csak a fejbőr újul meg, de a hajhagymák is visszanyerik vitalitásukat, visszaerősödnek, ezáltal a hajunk is dúsabb és élettelibb lesz, a hajhullás mértéke pedig jelentősen csökken vagy akár teljesen meg is áll. Sikeresen kezelhető vele a dehidratált, száraz, viszkető fejbőr, az ekcéma, a pikkelysömör, a zsíros vagy száraz korpás fejbőr, a kopaszodás – nőknél és férfiaknál egyaránt-, segítségével normalizálható a faggyúmirigyek zsírtermelése és sikeresen gyógyíthatók a roncsolt hajvégek is – ez utóbbi az ún. hajlaminálás eljárással-.
Említetted a hajlaminálást. Ennek a kezelésnek mi a lényege?
A hajlaminálás során a nehezen kezelhető, töredezett, száraz hajszerkezetet regeneráljuk. Az eljárás lényege, hogy feltölti és hidratálja a törött hajszálakat és megakadályozza a további töredezett hajvégek kialakulását. Az oxigénterápia és a hajlaminálás együttes hatása egészséges hajszerkezetet eredményez, míg az oxigén és a hatóanyagok belülről táplálják a hajhagymákat, addig a haj laminálás adja meg a külső fényes, egészséges hatást.
Úgy tudom, hogy nálad a vendégek nem csak a külső megújulásra és gyógyulásra vonatkozóan kapnak segítséget.
Így van. Hiszek benne, hogy minden mindennel összefügg, a hajhullás, a kopaszodás vagy a bőr- és fejbőrproblémák tünetek, melyeknek a gyökerét, a valódi okát kell megkeresni a teljes gyógyuláshoz. Ezért amikor megérkezik hozzám egy vendég és elmondja a panaszát, mindig azt javaslom, hogy a terápiával párhuzamosan vagy még jobb, ha azt megelőzően csináltat egy nagylabort, ellenőrizteti a pajzsmirigy értékeit, a vércukor szintjét, utánajár, nincs-e gyulladás a szervezetében, vas- vagy egyéb vitamin- és ásványianyag hiánya, a panaszai hátterében nem áll-e emésztőrendszeri vagy nőgyógyászati probléma, esetleg valamilyen felszívódási zavar, ételintolerancia. Sokszor környezeti hatás, stressz, egészségtelen táplálkozás vagy hormonális változások – például szülés után, menopauza idején – okozzák a hajhullást, a haj szerkezetének meggyengülését, de az elmúlt években egyre gyakrabban találkozom azzal, hogy a kellemetlen tünetekért a poszt covid a felelős.