Főhajtás a kitelepített svábok tiszteletére.
A német ajkú lakosság 1946. évi február 25-én és 27-én történt kényszerkitelepítéséről évről-évre megemlékezik Biatorbágy. A főhajtás a tíz ével ezelőtt állított kitelepítési emlékműnél kezdődött, ahol sokan egy-egy szál virágot tettek az emlékmű talapzatára. A megemlékezők között volt Nánási-Kézdy Tamás és Tálas-Tamássy Richárd alpolgármester, valamint Barabás József, Mohácsy István és Sisa Márk önkormányzati képviselő is. A program a Faluházban folytatódott. A nagyterem színpadán az emlékműsort a Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium diákjai adták, majd sor került az épület falán lévő emléktábla megkoszorúzására.
A magyarországi németek kitelepítése a második világháborút követően, 1946 és 1948 között zajlott le. Ennek szele már 1946-ban elérte Biatorbágyot. 1946-ban csak Torbágyon 294 házat és a német lakosok mezőgazdasági termőterületének több mint nyolcvan százalékát vették el.
Álljon itt egy beszámoló, amely visszaemlékszik a kitelepítés napjára:
„A vasútállomás tele volt gyászoló emberekkel. A pap, Bokor József egy utolsó búcsúmisét celebrált az állomáson és utoljára megáldotta híveit. Még egyszer átölelték egymást szülők és gyerekek, testvérek, szomszédok és barátok. (…) Aztán rácsatolták a szerelvényre a mozdonyt. Erre Oszfolk József azon hirtelenjében összehívta zenészeit és egy utolsó szívszaggató üdvözletet játszottak immár elvesztett hazájuknak: a magyar himnuszt. Zúgott az Isten áldd
meg a magyart!” (Franz Bruckner, Biatorbágy)
KáeF (forrás: svabkitelepites.hu)
