Pincék, borok, csendéletek – egy kiállítás képei
Vajon néhány tárgyat összerendezve esetleg a rendezetlenségét nézve vagy a természetben sétálva az emberi szem ugyanazt látja, mint egy fotós a fényképezőgépe objektívén át? Alapvetően igen, de mégis másként. A színek, a kontúrok, a fények harmóniája egy komponált kereten belül egész másként jelenik meg a lencsében a fotográfus szemével. Így születnek a kép alkotások. A közelmúltban egy fiatal képalkotó munkáiból összeállított tárlat nyílt a Faluházban.
2022-ben került kiadásra A szőlő és bor Biatorbágyon című könyv, amelynek a fotóit Szabó Ferenc (Fefe) és fia, Szabó Máté készítette. A kötet képanyaga (is) igen figyelemre méltó, művészileg ihletett alkotások sora. A könyvet kiadó Bia-Veritas Egyesület a pozitív fogadtatás okán jelentkezett az önkormányzat Tehetséggondozási alap pályázatán, abból a célból, hogy a mű „folytatásaként” létre jöjjön egy kiállítás, amely a fotókat, illetve azokból egy válogatást hivatott bemutatni. A pályázat sikeres volt, az Értéktár Bizottság támogatásának is köszönhetően. A tizennyolc képet felölelő, A pincék mélyén, Ürge-hegyi csend „arcai” címet viselő kiállítás a nemrégiben diplomázott Szabó Máté alkotásaiból állt.
A fotók döntő többsége csendéletfotó, ezek mellett Biatorbágy különböző természeti értékeit is megörökítette az ifjú alkotó, így kerültek falra a tájfotók. A harmadik kategóriát a borral kapcsolatos biatorbágyi rendezvényekről készült fotóesszék alkották, amelyek apa és fia közös munkáját dicsérik. A csendéletek tárgya minden esetben a borospincékben vagy a környékükön rejlő rekvizitumok sokasága, a borkészítés eszköze és maguk a palackba zárt vagy pohárba töltött borok. A kiállított tájfotók mindegyike Biatorbágyhoz kötődik, hiszen a témát többek között a Nyakas-kő vagy a Madárszirt adta. Máté elhivatottsága a téma iránt nyilván nem véletlen. Édesapja sok-sok versenyen győztes alkotást jegyző fotós, édesanyja, Lipka Tímea, borász, a Bia-Veritas Egyesület elnöke. A kiállítás megnyitóját borkostolás követte – stilszerűen.
Király Ferenc