Biatorbágy, Etyek, Herceghalom, Páty települések Fogorvosi Ügyeleti Ellátást Biztosító Társulás Társulási Tanácsának 1/2023. (III.3.) számú határozata alapján pályázatot hirdet a fogorvosi ügyeleti ellátás biztosítására a 47/2004. (V.11.) ESzCsM rendelet 17. §.(3) bekezdés szerint a fogászati alapellátás körébe tartozó sürgősségi ellátásra Biatorbágy, Etyek, Herceghalom és Páty települések közigazgatási területén, – folyamatos elérhetőség biztosításával, minimum 4 óra helyszíni tartózkodással – kizárólag munkaszüneti napokon, heti pihenőnapokon, valamint ünnepnapokon, vállalkozási formában, feladat-ellátási szerződés keretében, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel kötött szerződés szerinti finanszírozással.
Pályázati feltételek:
• Háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000.(II.25.) EüM. rendeletben, valamint az egészségügyi ellátás folyamatos működtetésének egyes szervezési kérdéseiről szóló 47/2004.(V. 11.) ESzCsM rendeletben foglalt feltételek megléte;
• Fogorvosi képesítés;
• Az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről szóló 60/2003.(X.20.) ESzCsM rendelet szerinti rendelő és egyéb tárgyi feltételek megléte;
• Működtetési jog megléte vagy megszerzése feltételeinek fennállása.
Csatolandó dokumentumok:
• Részletes szakmai önéletrajz,
• 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány,
• A végzettséget igazoló okirat hiteles másolata,
• Vállalkozás meglétét igazoló dokumentumok,
• Tárgyi feltételek meglétét igazoló dokumentumok,
• Működtetési jog meglétét igazoló határozat, vagy a Pest Vármegyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályának határozata arról, hogy a pályázó megfelel a működtetési jog engedélyezési feltételeinek,
• A fogászati ügyelet rentábilis működéséhez szükséges tételes árajánlat megjelölése,
• Nyilatkozat arról, hogy a pályázat elbírálásában résztvevők a pályázati anyagot megismerhetik.
Az ügyelet megszervezése és működtetése a pályázó feladata.
A pályázat benyújtásának határideje: 2025. április 04. (péntek) 16:00
A pályázat elbírálásának határideje: 2025. április 08. (kedd) 9:00
Elbírálási szempont: A legalacsonyabb ajánlati ár.
A megbízás időtartama: 1 év
A feladatellátás kezdő időpontja: 2025. július 1.
https://www.biatorbagy.hu/palyazatok/palyazati-felhivas-fogorvosi-ugyelet-ellatasara-1
forrás: biatorbagy.hu