Nem csak a természetnek, nekünk, embereknek is szükségünk van vízre, hiszen testünk 90%-a is ebből az anyagból áll. A víz maga az élet, életünk feltétele. Gazdálkodjunk vele okosan! Mutatjuk, hogyan tudjuk ezt megvalósítani, egyszerűen és költséghatékonyan!
Ne gondoljuk, hogy a környezeti problémák megoldása kizárólag a szakértők feladata! A felelősség a miénk is, hiszen a környezetvédelem „közös ügyünk”.
A jövő a mi kezünkben van, ne hagyjuk elfolyni!
A meteorológiai modellvizsgálatokból egyértelműen arra következtetnek, hogy a globális felmelegedés hatására a Kárpát-medence éghajlata egyre szárazabbá fog válni. Az éghajlatváltozás hatására bekövetkező vízkészlet-csökkenést pedig mindenképpen érezni fogjuk a mindennapjainkban. A víz számos előrejelzés szerint szűkös erőforrás lesz már a közeli jövőben is. Ennek ellenére a nyáron és ősszel monszun esőként lehulló csapadékvizek jelenleg kihasználatlanul folynak el, nincsenek „megfogva”. Pedig ez az esővíz ingyen van, ráadásul lágy víz, ami a növények számára igen előnyős a csapvízzel szemben, de még a háztartás szürkevíz ellátására is alkalmas. Ne hagyjuk hát csak úgy elfolyni, mert a csapadékvíznek nem a szennyvízcsatornában van a helye!
Gyűjtsünk esővizet!
Az otthoni esővízgyűjtés korszerű, egyszerű és egyáltalán nem kerül sokba. Költségeink mérséklése érdekében hazánkban bárhol- városkörnyéki, hegyvidéki, sík területen egyaránt-érdemes csapadékvizet tárolni és felhasználni. Hazánkban korábban (néhány helyen még napjainkban is) az eresz alá helyezett bádoghordók képezték a háztartási csapadékvíz-hasznosítás műszaki létesítményeit. Komolyabb tetővíz-hasznosítás csupán az ország néhány településén alakult ki – zömében karsztvidéki nyaralóövezetekben, illetve borvidékeken. Csak az utóbbi években váltak nálunk is elérhetővé a nyugati országokban már régóta forgalmazott beton, acél, műanyag csapadékvíz-tároló tartályok. Ezen berendezések térhódítása reményeink szerint egyre növekedni fog az ország egész területén.
Megoldások esővízgyűjtésre
Az esővíz gyűjtésére legegyszerűbb megoldás, ha egy hordót állítunk az ereszcsatorna alá. Ezzel azonban az a baj, hogy kevés a befogadóképessége, nehéz a vizet kinyerni belőle, nincs az öntözéshez szükséges víznyomás, ráadásul hamar elkoszolódik, bealgásodik a víz. A legmodernebb megoldás a megfelelő műanyagból, speciálisan víztárolásra gyártott tartályok földbe süllyesztése. Ezeknek az esővízgyűjtőknek vannak alaptípusai, de a célnak megfelelően mindenféle méretben és összeszerelésben kaphatóak. A műanyag tartály további előnye, hogy könnyen telepíthető, köszönhetően a kis súlyának és egyszerű szerelhetőségének. A tartályok összekapcsolhatók, ezért nagy felhasználók igényeit is képesek kielégíteni.
Csapadékvíz gyűjtése otthon
Minden épületre szerelhető ereszcsatorna, amelynek segítségével a csapadékot össze lehet gyűjteni. A tető minden egyes négyzetméteréről évente 500-700 liter, igen jó minőségű víz folyik le.
Tudta, hogy egy 80 nm-es ház 100 négyzetméternyi tetőfelületről évente 50-60 m³ esővíz gyűjthető? Ez egy 2 fős háztartás átlagos éves szükséglete.
A növények fejlődéséhez a víz elengedhetetlen, hiszen annak segítségével veszik fel az éltető tápanyagokat a talajból. Az esővizet felhasználhatjuk a kert öntözésére is, ezáltal pénzt is megtakarítunk, hiszen a növények vízellátásához nem a költséges vezetékes ivóvizet használjuk, hanem a víz természetes körforgását „utánozva” a leeső csapadékot juttatjuk vissza a talajba, javítva annak vízgazdálkodását. Amennyiben nemcsak öntözésre szeretnénk használni az összegyűjtött vizet, hanem WC-öblítésre, mosásra, takarításra is, abban az esetben a vezetékes vízhálózattól teljesen különálló hálózat kiépítése szükséges.
A csapadékvíz jelenleg egy kiaknázatlan lehetőség. Ideje elgondolkozni azon, hogy nekünk, a családunknak is legyen egy rendszere, ezzel mutatva példát gyermekeinknek és környezetünknek. Amennyiben beigazolódnak az éghajlat változással kapcsolatos tudományos előrejelzések, a csapadékvíz lehet a vízgazdálkodás egyik vésztartaléka. Legyünk mi is az elsők között, akik előre gondolkoztak és cselekedtek!
Öntözés
Ez a legkézenfekvőbb megoldás, hiszen ez teljesen független a házi ellátó rendszertől. Ez a takarékossági szempontból igen előnyös csapadék-újrahasznosítási eljárás a legkedveltebb és a legelterjedtebb. Az esővízgyűjtő berendezéseknek köszönhetően jelentősen csökken a kifizetendő víz- és csatornadíjunk, ráadásul a növények számára is előnyösebb a csapadékvíz.
Ha elolvassuk azokat az érveket, amelyek az esővíz gyűjtése és felhasználása mellett szólnak, beláthatjuk, hogy minden szempontból előnyös, hiszen hosszú távon óriási költségterheket vesz le a vállunkról, és ha nemcsak a pénztárcánkra, hanem a környezetünkre is összpontosítunk a csapadékvíz gyűjtése során, akkor már tettünk valamit a fenntartható fejlődés érdekében. A pénztárcánkat nem kíméli a csatorna-díj, éppen ezért fontos az energiaforrásokkal való takarékoskodás, illetve az újrahasznosítási formák kiaknázása. Cselekedjünk együtt a jövőért és gyűjtsük a vizet, mert szükségünk van rá!
A jövő az Ön kezében van, ne hagyja elfolyni! Mi segítünk, hogy megvalósíthassa önálló rendszerét! Most van itt az idő az őszi csapadék begyűjtésére, amit tavasszal már tud is használni!