','

' ); } ?> '; echo '.category-1perces { background-image: url(' . esc_url($featured_image_url) . '); }'; echo ''; } ?>

Második alkalommal ismerték el Richter Érdemérem-díjjal a háziorvosokat.

A Richter Gedeon Nyrt. kiemelt figyelmet fordít a társadalmi szerepvállalására, azon belül is elsősorban a hazai egészségügy működésének és fejlődésének támogatására. Ennek az elköteleződésnek a részeként hozta létre 2022-ben a Richter Érdemérem-díjat, amellyel a hazai egészségügyi szektorban dolgozó szakemberek pótolhatatlan munkáját ismeri el a magyar gyógyszergyártó vállalat. Az idei kitüntetteket között van Dr. Vajer Péter, városunk egyik családorvosa.

A rangos elismerést minden alkalommal a kutatás-gyógyítás területén elért kiemelkedő eredményekért és szakmai teljesítményekért ítélik oda. Idén ősszel az év leghatékonyabb betegkommunikációját, az év legjobb prevenciós gyakorlatát, valamint az év legkiemelkedőbb tudományos vagy innovációs munkáját díjazó kategóriák valamelyikében nyújthatták be pályaműveiket a hazai háziorvosok.
„Az elmúlt évben elindított Richter Érdemérem-díj célja az volt, hogy felhívjuk a figyelmet a háziorvosok elkötelezett munkájára, elősegítsük szakmai fejlődésüket, a díj segítségével is tovább erősítsük ennek a nemes hivatásnak a társadalmi elismertségét, és díjazott, illetve pályázó szakemberekkel közösen hozzájáruljunk a gyógyító munka fejlődéséhez.” – mondta Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. Igazgatóságának elnöke.

Az év legkiemelkedőbb tudományos vagy innovációs munkáját végző háziorvosa címmel a közösen benyújtott pályázati anyag eredményeképpen két háziorvost, Dr. Vajer Péter Ph.D.-t, (a képen jobbra) valamint Dr. Jancsó Zoltán Ph.D.-t tüntette ki a zsűri.

Dr. Vajer Péter 1998-ban szerzett diplomát a Semmelweis Egyetemen, 2003-ban szakvizsgázott háziorvostanból. 2014-ben tudományos fokozatot szerzett dohányzásról leszokás támogatás témában. Főbb érdeklődési területei a háziorvos képzés, továbbképzés, betegségmegelőzés, viselkedésváltozás elérésének módszertana. A Dohányzásról Leszokást Támogató Központ egyik alapítója, nemzeti képviselő az European Academy of Teachers in General Practice/Family Medicine szervezetben. 2014. tavaszától a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet alapellátásért felelős részlegének vezetője, majd az intézet megszűnése után az Országos Alapellátási Intézet jogutódjaként az Állami Egészségügyi Ellátó Intézetben működő Alapellátási Igazgatóság igazgatója 2019. decemberéig. Jelenleg családorvosként – Biatorbágy, I. sz. háziorvosi rendelő –, egyetemi oktatóként (Semmelweis Egyetem, Pécsi Tudományegyetem) illetve a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet Prevenciós Módszertani és Szervezési Osztályának vezetőjeként tevékenykedik.

KáeF (forrás: Richter Gedeon Nyrt., sajtóközlemény

Kép: Richter Gedeon Nyrt.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!


KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a WEBOLDAL.NET

Hide picture //