Egyre többen vállalnak gyereket Magyarországon

Egyre többen vállalnak gyereket Magyarországon

A magyar családpolitika pozitív hatást gyakorol a demográfiai folyamatokra, a gyermekvállalás támogatásának eredményeként emelkedett a termékenység az elmúlt tíz évben – olvasható az Állami Számvevőszék (ÁSZ) honlapján kedden megjelent elemzésben.

Az ÁSZ szakértői azt írták, a gyermekvállalás feltételeinek javítása, a családok jólétének növelése mellett hosszabb távon kedvezően hat a gazdasági aktivitásra és ezen keresztül a fenntartható fejlődésre.

Kifejtették, a magyar családpolitika eredményeként az elmúlt tíz évben a termékenységi ráta 1,25-ról 1,55-ra emelkedett.

Az elemzés készítői a nemzetközi összehasonlítás alapján azt emelték ki, hogy a családpolitika kiemelten támogatja a harmadik gyermek megszületését, valamint több olyan problémára kínál megoldási lehetőséget, amely hátráltatja a gyermekvállalást, vagyis más országokban nem alkalmazott támogatási elemeket is tartalmaz. Ilyen például a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása vagy a nagyszülők által is igénybe vehető gyermekgondozási díj – tették hozzá.

Ugyanakkor az elemzők arra hívták fel a figyelmet, hogy célszerű a családpolitikai intézkedéseket a változó igényekhez igazodva időről időre aktualizálni, és nyomon követni, hogy a családpolitikai intézkedések milyen hatást gyakorolnak a családok, illetve a nők különböző társadalmi/korosztályi csoportjaira.

>>>Ossza meg ismerőseivel<<<

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)