Nyilvánosságra hozták az oltások utáni fertőzési és halálozási adatokat

Nyilvánosságra hozták az oltások utáni fertőzési és halálozási adatokat

A kormány nyilvánosságra hozza az oltások utáni fertőzési és halálozási adatokat – olvasható a Magyarország Kormánya Facebook oldalán. 

Az alábbi táblázatban látható, hogy az oltakozók közül, hányan kaptál el igazoltan a Covid-19 fertőzést és ebből mennyi az elhunytak száma.

“Ezekből az adatokból jól látható, hogy minden Magyarországon használt vakcina hatékony és erős védelmet nyújt a fertőzés ellen. Mindenkit arra kérünk, hogy éljen az oltás lehetőségével. Az oltás életet ment!” – tették hozzá.

A táblázatból az is látható, hogy akik mind a két oltásukat megkapták 2021. április 20-ig (1 425 124 fő) azok közül 5 714 fő betegedett meg és 273-an halt meg közölük.

 

Módszertani ajánlást készített a pulmonológiai intézet a betegek utógondozására

Módszertani ajánlást készített a pulmonológiai intézet a betegek utógondozására

Módszertani ajánlást készített az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet a koronavírus-fertőzésen átesett emberek utógondozására – közölte Bogos Krisztina, az intézet főigazgatója az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Azt mondta: intézetük elsőként ismerte fel, hogy a koronavírusból felgyógyultak rehabilitációjára ki kell dolgozni a protokollt. Kiemelte: a koronavírus elsősorban a tüdőben okozhat károsodást, de szív-, érrendszeri és idegrendszeri szövődményeket is okozhat.

Ezért az intézet ajánlást készített, amelyben a szakembereknek, háziorvosoknak leírja, mely tünetekre kell odafigyelni, és azokkal hová kell irányítani a betegeket. A főigazgató szerint meg kell nézni, mi állhat a hátterében annak, ha valakinél a koronavírus-fertőzésből történt felgyógyulása után még 4-12 héttel is fennáll a krónikus fáradtság, a nehézlégzés vagy valamilyen idegrendszeri tünet (memóriazavar, alvászavar).

Bogos Krisztina felhívta a figyelmet arra, hogy nem függ össze a betegség súlyossága a hosszan tartó szövődmények kialakulásával. Enyhe lefolyású fertőzést követően is lehetnek maradandó tünetei a betegeknek – mondta.

Merkely: a gyógyultak védettségéhez egy vakcina is elég

Merkely: a gyógyultak védettségéhez egy vakcina is elég

A koronavírus-fertőzésen három hónapja bizonyítottan átesetteknél egy vakcina elégséges a védettség kialakulásához – hangsúlyozta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön a Kossuth rádió Napközben című műsorának új, Vírusinfó néven indult rovatában, amelyben a hallgatók a kérdéseikre kaphatnak választ.

Merkely Béla a műsorban elmondta, hogy a kórházi oltópontokat ajánlja az időskorú, többfajta allergiától szenvedőknek. A pajzsmirigybetegek bármelyik, Magyarországon elfogadott vakcinával beoltathatják magukat – közölte. Kitért arra is, hogy tetanuszoltás után két hetet kell várni bármilyen koronavírus elleni vakcina beadása előtt.

Több telefonáló panaszkodott, hogy bár fertőzöttek voltak, a vérükben nem mutattak ki antitestet, ugyanakkor mégis fél évre szóló, védettségi igazolást kaptak. Ezzel kapcsolatban a rektor azt mondta, nemcsak antitestes, hanem úgynevezett sejtes immunitás is létezik.

Budapest és Pest megye mellett elsősorban a nyugati megyékben jelentős mértékű a fertőzöttség

Budapest és Pest megye mellett elsősorban a nyugati megyékben jelentős mértékű a fertőzöttség

Budapest és Pest megye mellett elsősorban a nyugati megyékben – Győr-Moson-Sopron és Vas megyében – jelentős mértékű a fertőzöttség – közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília hozzátette: a magyarországi települések 88 százalékán azonosítottak koronavírusos fertőzést. Nem azonosított fertőző beteget “a többi településen is találnánk, és előbb-utóbb találni is fogunk”. Gyakorlatilag bármelyikünk lehet fertőzött vagy fertőző személy – figyelmeztetett. Közlése szerint a 46. héten az előző héthez képest Heves megyében intenzíven, több mint 90 százalékkal nőtt a fertőzöttek száma, ennek ellenére itt még mindig kevesebb a fertőzött, mint a nyugati országrészben. Vas megyében 74, Nógrádban 55 százalékkal nőtt, míg Somogyban stagnál a fertőzöttek száma, Fejérben 32, Zalában 30 százalékkal kevesebb fertőzöttet mutattak ki. A 45. héten diagnosztizált 32 003-mal szemben a 46. héten 32 684 pozitív esetet regisztráltak.

Az életkort tekintve a 40-49 éves korosztály a legérintettebb, a fertőzöttek csaknem negyede tartozik ide, a 65 év felettiek aránya 15, a 80 éven felülieké 5 százalék, a 14 év alattiak aránya 4 százalék körül van – mondta, hozzáfűzve, hogy a nők aránya 54, a férfiaké 46 százalék. Az országos tisztifőorvos beszámolt arról, hogy Magyarországon a 45. héten 100 ezer lakosra 1174 fertőzött jutott, számuk a 46. héten 1509-re nőtt.

A november 18-ai, európai antibiotikum nap kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy az antibiotikumokkal való visszaéléssel sok esetben multi- vagy pánrezisztens baktériumokat termel a szervezet, amelyek ellen hatástalanok az antibiotikumok. Hangsúlyozta: a koronavírusos megbetegedésre az antibiotikumok hatástalanok. Antibiotikumot kizárólag orvosi javaslatra szabad szedni, és nem szabad következő betegség esetén önállóan alkalmazni – húzta alá. Kérdésre válaszolva felhívta a figyelmet arra is, hogy a PCR-tesztek elvégzése előtt három órával nem szabad enni és inni, mert előfordulhat, hogy a mintavevő nem tud a teszthez megfelelő mennyiségű sejtet nyerni. További kérdésre adott válaszában elmondta: a szűrőbuszok jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy gyorsabban történjenek a mintavételek, ezért tervezik, hogy vidéken is lehetőséget biztosítanak az ilyen típusú tesztelésre.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Súlyos szövődményeket hagyhat hátra a koronavírus

Súlyos szövődményeket hagyhat hátra a koronavírus

Súlyos szövődményeket hagyhat hátra a koronavírus, a kigyógyult embereknél sok esetben szívbetegség, izomrendszert érintő faradtság, különböző alvászavarok és általános gyengeség jelentkezik – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa szerdán az M1 aktuális csatornán.

Szlávik János hozzátette: az esetek körülbelül 40 százalékban jelentkeznek ilyen tünetek. Ez is mutatja, hogy ez a vírus nemcsak a tüdőt támadja, hanem szinte valamennyi szervrendszert – hangsúlyozta. Az adatok szerint a koronavírusból felgyógyultak jelentős része még hónapokig fáradtságra panaszkodik – mondta, megjegyezve, hogy a gyógyultak tüdőkapacitásának szintje gyakran nem áll vissza az eredetire. Az intenzív osztályra került embereknél poszttraumás stressz szindróma is jelentkezhet – fűzte hozzá.

Szlávik János kitért arra is, hogy Izraelben és Magyarországon már folynak kísérletek a vírus nyálból történő kimutatására. Egy sikeres fejlesztés hatása rendkívül pozitív lenne, mivel így gyorsabbá és kényelmesebbé válna a tesztelés folyamata – mutatott rá a főorvos.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com