nov 14, 2023 | Mozaik, Videók
November 14. a diabétesz világnapja. Ezen a napon több mint 170 országban emberek millió fognak össze a cukorbetegekért és tisztelegnek Sir Frederic Banting előtt, aki felfedezte és száz évvel ezelőtt alkalmazta először az inzulint a diabétesz kezelésében.
Diabétesz Világnapot első alkalommal 1991-ben szervezett a Nemzetközi Diabetes Szövetség (IDF) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO), látva a cukorbetegség világszerte növekvő terjedését. A diabétesz globális probléma, ma már több mint 537 millió cukorbeteg él világszerte, számuk évente 7 millióval növekszik.
Európa legelhízottabb nemzetei közé tartozunk
Elhízás és túlsúly tekintetében a magyar lakosság benne van az első háromban Európában, míg világszerte az első tízben. Az Elhízástudományi Világszövetség (World Obesity Federation) idei jelentése szerint főként a férfiak és a fiú gyerekek körében nő drámaian az elhízottak aránya, sajnos egyre több túlsúlyosból lesz elhízott, valamint az elhízásnak egyre súlyosabb formái jelennek meg. A cukorbetegség is sajnos valódi népbetegséggé „lépett elő”: 2021-re elérte az 537 millió főt az anyagcsere-rendellenességben szenvedők száma globálisan, 2030-ra pedig már közel 650 millió diagnosztizált esetet jósolnak az előrejelzések. Hazánkban 750.000 diagnosztizált cukorbeteg van, becslések szerint viszont ugyanennyi ember élhet úgy Magyarországon, hogy nem tud anyagcsere-betegségéről.
A 2-es típusú cukorbetegségben szenvedők száma az elmúlt húsz évben megháromszorozódott hazánkban, előfordulása egyre gyakoribb gyerekeknél is, aminek fő oka a már gyermekkorban tapasztalható elhízás.
Az 1-es típusú, gyerekkorban vagy fiatal felnőttkorban kialakuló cukorbetegség ritkább ugyan, de gyakorisága ennek is jelentősen megnőtt az elmúlt időszakban: a fejlett országokban 30 év alatt megháromszorozódott a gyakorisága. Változás az is, hogy a probléma korábban főképp tizenéves korban alakult ki, vélhetően azért, mert a serdülőkori hormonális változások az inzulin ellen dolgoznak, így abban az életszakaszban nagyobb eséllyel borulhat fel a korábbi szénhidrát-egyensúly. Azonban az elmúlt 30 évben észlelt emelkedés nagyobb részben az óvodásokat és kisiskolásokat érintette, így a betegek átlagéletkora ma jóval alacsonyabb.
Milyen típusú betegség a diabétesz?
A cukorbetegség egy szénhidrát-anyagcserezavar, azon belül a glükóz feldolgozási zavara. Két fő típusa van, az egyik a döntően életmódbeli tényezőkre visszavezethető 2-es típusú diabétesz, a másik a gyerekkoriként is emlegetett, autoimmun okok miatt kialakuló 1-es típusú diabétesz. A 2-es típusú cukorbetegségnél a gondot az okozza, hogy az inzulin nem tud megfelelően hasznosulni a szervezetben, emiatt a cukor sem tud lebomlani. Ráadásul erre a hasnyálmirigy is rosszul reagál, és még több inzulint termel, idővel pedig kimerül, tönkremegy. Az 1-es típusú diabétesznél immunrendszeri okok miatt károsodnak a hasnyálmirigy inzulintermelő béta-sejtjei, emiatt van szükség annak pótlására.
A cukorbetegség okai
A 2-es típusú cukorbetegség az esetek túlnyomó többségében életmódbeli okokra – túlsúlyra, nem megfelelő étkezésre és mozgásszegény életmódra – vezethető vissza. Kialakulásának kockázatát növelik olyan hormonproblémák, amelyek pajzsmirigy alul- vagy túlműködést okoznak, de fokozzák a rizikót a mellékvesekéreg hormonjait érintő betegségek is.
Megkülönböztetnek úgynevezett hasnyálmirigy-diabéteszt is, ami olyan esetekben alakul ki, amikor az inzulint termelő béta-sejteket magába foglaló hasnyálmirigy valamilyen betegség vagy gyulladás miatt károsodik. Kialakulhat cukorbetegség gyógyszer-mellékhatás miatt is, főképp akkor, ha valaki szteroid gyógyszereket szed tartósan, nagyobb dózisban és az is kedvez a cukorbetegség kialakulásának, ha valakinek túl kevés az izomszövete. Emiatt magasabb a cukorbetegség kockázata az olyan genetikailag meghatározott betegségeknél is, amelyek izomgyengeséggel, izomsorvadással járnak.
A terhességgel járó hormonális változások is indukálhatják a diabétesz egy speciális formáját, az ún. terhességi cukorbetegséget, amely zömében a 2-es típusú cukorbetegség előfutára. Hátterében az áll, hogy a 24-28. hét között a méhlepény olyan hormonokat kezd termelni, amelyek a magzat védelme miatt fontosak, de az inzulin ellen dolgoznak. Ilyenkor azoknál, akik erre hajlamosak, kialakulhat terhességi cukorbetegség. A probléma a gyerek születése után általában elmúlik, de ha az anyuka a súlyfeleslegét nem tudja leadni, akkor meg is maradhat, vagy később 2-es típus formájában jelentkezhet.
Az 1-es típusú diabétesz autoimmun betegség, amelynél a hasnyálmirigy inzulint termelő béta-sejtjei pusztulnak el. Az ezt okozó immunfolyamat pontos okát nem tudják, egyedül a rizikótényezői ismertek. Ilyen például a családi halmozódás és az egyéves kor alatti tehéntejfogyasztás. Feltételezhetően az 1-es típusú diabétesz hátterében sem egyetlen ok áll, hanem egyszerre több. Ma már tudják, hogy a kialakulásban bizonyos esetekben közrejátszhatnak egyes vírusfertőzések, például a rubeola, illetve a rotavírus. Ismert az is, hogy a D-vitamin-hiány emeli a rizikót, mind kisgyerekkorban, mind olyan esetekben, amikor az édesanya a várandósság alatt D-vitamin-hiányos volt.
A cukorbetegség tünetei
A 2-es típusú cukorbetegség az esetek többségében sokáig tünetmentes, ezért akár 10 évig is lappanghat, mire a diagnózis megszületik. Gyanakodni gyakran csak a szövődmények miatt szoktak rá, vagy csak egy rutin vérvételnél fedezik fel a betegséget.
Az 1-es típusú diabétesznek egészen más tünetei vannak. Ott a cukor a hiányzó inzulin miatt nem tud bejutni a sejtekbe, így a vérben felszaporodik, majd a vesén keresztül távozik. Ez váltja ki a betegség első tüneteit, a gyakori és bőséges vizeletürítést. Az elvesztett folyadékot pótlandó az érintettek nagyon sokat isznak, akár napi 4-5 literre is szükségük lehet. Mivel a sejtek az inzulin hiányában nem jutnak cukorhoz, az 1-es típusú diabétesznél fogyás is beindul – annak ellenére, hogy az érintettek étvágya jó. A sejtek éhezése fáradékonyságot és gyengeséget is okoz, a betegek gyakran aluszékonnyá válnak, nem tudnak figyelni, nem bírják a terhelést.
Figyelmeztető jelek lehetnek: az acetonszagú lehelet, a gyakori hányinger és szomjúság érzés, szájszárazság, a fertőzésekre való hajlam, a szapora légzés és a gyakori vizelési inger.
A diabéteszt vérvizsgálattal már a betegség korai szakaszában diagnosztizálni lehet. Ennek során az éhgyomri és a terheléses vércukor szintet is nézik, de ellenőrizhetik az inzulinszinteket is, mivel sok esetben a cukorszintben még nem kimutatható az eltolódás, az inzulinszint hullámzása azonban már jelzi azt.
A cukorbetegség kezelése
A 2-es típusú cukorbetegség kezelésében az életmód változtatás, amely magában foglalja a megfelelő diétát, a rendszeres testmozgást, a megfelelő mennyiségű és minőségű alvást, kulcsfontosságú. A túlsúly csökkentése is életbevágó, mert akin jelentős súlyfelesleg van, annak a béta-sejtjei nem képesek elegendő inzulint termelni ahhoz, hogy elérjék az egyensúlyi állapotot.
Az életmódra való odafigyelés mellett szükség lehet gyógyszerekre is. Ezek egy része abban segít, hogy a béta-sejtek több inzulint termeljenek, illetve hogy jobb legyen az inzulinhatás. Olyan gyógyszerek is vannak, amelyek csökkentik a cukor vagy a zsírok felszívódását a bélrendszerből a vérbe. Más készítmények fokozzák a cukor kiürítését a szervezetből. Az egyes gyógyszereket esetenként önmagukban, de többnyire kombinálva adják az orvosok. A már inzulinra szoruló 2-es típusú cukorbetegeknek inzulin beadására is szükségük van.
A diabétesz a tudomány mai állása szerint nem gyógyítható, de életmóddal, és szükség esetén gyógyszerek és inzulin alkalmazásával karbantartható.
Forrás
okt 18, 2023 | Hírek, Körkép, Mozaik, Videók
2002 óta hazánkban minden év október 18-án rendszeresen megünnepeljük a Magyar Festészet Napját, mely egyben Szent Lukács névnapja is, aki évszázadok óta a festők védőszentje. Ez a nap a fény, a színek, a formák és ritmusok, az élő festészet ünnepe Biatorbágyon is.
Mit jelent a Magyar Festészet Napja?
„Minden ellentétes véleménnyel szemben a festészet – mint művészeti műfaj, kategória – él és virul, mert mögötte az ember ősidők óta tartó képalkotási igénye áll. És ha van magyar nyelv és kultúra, akkor léteznie kell kortárs magyar festészetnek is. A jellemzőiről, irányáról és az egyetemes festészetben betöltött szerepéről kell és érdemes beszélnünk. És mi lenne alkalmasabb arra, hogy évről-évre a figyelmünk fókuszába ezt a fontos kérdést állítsuk, mint egy rendezvénysorozat, melynek a középpontjában október 18-a, Szent Lukácsnak, a hagyomány szerint, a festők védőszentjének a napja áll. Egy rendezvénysorozat, melyhez az ország és a Kárpát-medence művészeti közélete csatlakozik évről-évre immár huszadik alkalommal. Ünnepeljük együtt a Magyar Festészet Napját, azt, hogy van festészet, van magyar festészet, van jó magyar festészet, ami mögött kiváló művészek állnak és, hogy mindez összeköt, és nem elválaszt minket egymástól.”- olvashatjuk a Magyar Festészet Napja Alapítvány honlapján.
Biatorbágy is ünnepel
A Magyar Festészet Napja fontos esemény Biatorbágy számára is, ezért ebből az alkalomból a biatorbágyi Juhász Ferenc Művelődési Központ – Faluház Galéria szeretettel meghívja Önt egy felejthetetlen alkotó estre. Az eseményt Gémes Anetta rajztanár vezeti, aki segít eligazodni a festészet rejtelmeiben.
Gémes Anetta rajztanár leírása a programról:
„Az alkotó este témája a beállított csendélet festése hagyományos stílusban temperával. Együtt fedezhetjük fel a hagyományos festészeti technikát, és megtanulhatjuk, hogyan jeleníthetünk meg a látványt egyéni stílusban. A tempera festészet egyik előnye, hogy könnyen kezelhető, és gyorsan szárad. Az alkotó este során minden eszközt biztosítunk, amire a festéshez szükség lehet. A célunk, hogy egyszerre tanuljunk és átéljük az alkotás örömét, miközben új barátságokat kötünk és örömteli pillanatokat oszthatunk meg egymással. Töltődjünk fel közösen az alkotás örömével, ünnepeljük együtt a festészet világnapját közös alkotásunkkal. Várunk profit és kezdőt, felnőttet, gyereket és az idősebb korosztályt is, hiszen a művészet az örök kortalanság. A foglalkozás 18:00-19:30-ig tart.”
A Faluházban 2023. október 11-én nyílt a Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium 8-14 éves tanulói munkáiból rendezett kiállítás is, mely 2023. október 30-ig megtekinthető. Az alkotások – az iskola pedagógiai programja alapján – a környezettudatosságról, takarékosságról, a tudatos fenntarthatóságról szólnak. Újrahasznosított anyagokból készültek, ötvözve a modern képzőművészeti technikákat a gyermeki látásmóddal.
Ünnepeljük együtt a Magyar Festészet Napját!
szept 25, 2023 | Köztünk élnek, Videók
Jövőre lesz 30 éve, hogy a helyi közművelődésben tevékenykedik. Vezetett Irodalmi Kört, szervezett országos bábjátékos tanulmányi versenyt, de ő volt az is, aki id. Hegedűs Lóránt püspököt Biatorbágyra hívta Ady-estet tartani. Színjátszó kört szervezett, ahol maga is színpadra állt, legutóbb pedig a felnőtt bábcsoport tagjaként lépett föl. Újságot szerkeszt, megjelentek interjúkötetei, s legújabban podcast beszélgetésekbe fogott. Három, felnőtt gyermeke, hat unokája van és egy csodás férje, akiről még mindig csillogó szemmel mesél. Azt sugározza, teljes az élete. Szádváriné Kiss Máriával, a Biatorbágyi Juhász Ferenc Művelődési Központ igazgatónőjével beszélgettem.
Gyerekként mi szerettél volna lenni?
Kicsinek óvó néni, aztán gyógyszerész, majd pszichológus. Középiskolában viszont már tudatosan arra készültem, hogy magyar szakos középiskolai tanár lesz belőlem. Annak ellenére, hogy nagyon nehezen tanultam meg olvasni: amikor elsős voltam, az anyukám sokat betegeskedett, ezért a nagymamám tanult többet velem, aki az olvasmányokat felolvasta, így gyorsan megtanultam hibátlanul, kívülről a szöveget. Csak a szigorú felmérőn, amikor a tanító néni asztalánál kellett olvasni, derült ki, hogy nem követem, nem ismerem rendesen a betűket…
Az irodalommal való első igazán meghatározó találkozásom a gimnáziumban történt, amikor az Antigonét kellett elolvasnunk. Szabó István, a sárbogárdi gimnázium igazgatója tanította a magyart és jól emlékszem, egy teljes órát végigbeszélgettünk ketten, a drámát elemezve. Az osztálytársaim boldogok voltak, mert „elvittem a balhét”, az igazgató meg azért, mert az Antigoné kapcsán ilyen lelkesedéssel valószínűleg ritkán találkozott egy diák részéről. Talán az emberi kapcsolódások lélektana fogott meg, amit Szophoklész zseniálisan ábrázolt. Ettől a szereplésemtől kezdve aztán senki nem mosta le rólam, hogy magyar szakos leszek. És én valóban nagyon megszerettem az irodalmat, a verseket kiemelten és mindenki legnagyobb döbbenetére faltam a szakirodalmat.
És magyar tanár is lettél?
Elsőként magyar-francia szakra jelentkeztem és mindössze fél ponton múlt, hogy nem vettek fel Szegedre. Majd egy év képesítés nélküli tanítóskodás után az ELTE magyar- történelem szakos hallgatója lettem. Bár akkor meggyőződésem volt, hogy középiskolában fogok tanítani, már az egyetem alatt elkezdtem dolgozni a Nyelvtudományi Intézetben – a nyelvtörténeti osztályon-, Benkő Lóránd professzor úr invitálására; egy fantasztikus közegben töltöttem még két évet diploma után „tudományos segédmunkásként” azzal a tervvel, hogy kutatok, doktorálok, tanítok majd. De szép sorban, egymás után megszülettek a gyermekeim: 1990-ben Anna, 15 hónappal később Lilla, majd rá 18 hónapra Dani. A tanítás ugyan vissza-visszatért az életembe, de sosem kapott főszerepet: tanítottam egy évet általános iskolásoknak média tantárgyat és oktatok alkalmanként középfokú felnőttképzésben szakmai tárgyakat.
Úgy tudom, nem tősgyökeres biatorbágyi vagy. Miért Biatorbágyra költöztetek?
Sárbogárdon éltem, a férjem is vidéki, de a megismerkedésünkkor már Budán lakott. A diplomaosztóm utáni héten házasodtunk, s a 17. kerületben, egy kis panel lakásban kezdtük a közös életünket. De ahogy jöttek a gyerekek, kinőttük. S mikor édesapám ápolása miatt hazaköltöztem hosszabb időre a két kicsivel, a férjem eladta a fejünk fölül (persze közös akarattal) a lakást, így egy évet távházasságban éltünk, mi Sárbogárdon, a férjem a szüleinél, Budán. Hetente egyszer és hétvégén találkoztunk. Már majdnem feladtuk, hogy a budai agglomerációban találjunk új otthonra, amikor az Attila utcában ráleltünk arra a házra, amibe első látásra beleszerettünk. Ide született a kisfiúnk. A település is nagyon megfogott, gyakran kijártam a temetődombra naplementét nézni. Érdekelt a falu: felpakoltam mindhárom gyerekemet a babakocsira és úgy jöttem-mentem a városban, intéztem az ügyeimet. Síkvidéki lányként elbűvölt a dimbes-dombos táj látványa! 1992-ben adták át a Faluházat, pont abban az évben, amikor beköltöztünk a biatorbágyi otthonunkba, így a helyi közművelődési intézménnyel egyidős lakosok vagyunk.
Hogyan kerültél a biatorbágyi kulturális élet központjába?
Több, mint hat évig voltam otthon a gyerekekkel és akkor már nagyon vágytam vissza a felnőttek világába. A rendszerváltás után a civilek kezdtek feléledni és ennek köszönhetően 1994-ben megszületett a Biatorbágyi Ökumenikus Művelődési Egyesület (BÖME). Mi hitünket gyakorló keresztényként fontosnak tartottuk, hogy ahol élünk, legyen református gyülekezet, ahova csatlakozhatunk. A biai gyülibe jártunk, ahova a BÖME vezetője is, az akkori alpolgármester, Győrik Ferenc, aki irodalmi kör alapítására toborozott embereket. No, én rendesen megkritizáltam a felhívást, mire visszakaptam a labdát, hogy akkor csináljam. Lelkesen belefogtam, élveztem, hogy még több és hasonló érdeklődésű embert megismerhettem. Még regnált a Faluház igazgatója, előálltam, hogy szeretnék egy irodalmi előadás-sorozatot tartani. Ő megkérdezte: és fog ez valakit érdekelni? Ez még jobban inspirált a szervezésre, s előadókat hívtam, amikor sétáltam a gyerekekkel, akkor ragasztottam a plakátokat. Olykor engem is megdöbbentett, milyen sok embert érdekelt az irodalom (vagy talán a közösség?). Akiktől én tanultam, őket akartam megismertetni másokkal is. Így lett meghívott vendég Kuklai Antal Pilinszky-kutató, Grétsy László nyelvész, és id. Hegedűs Lóránt püspök úr, aki Adyról tartott előadást. Az ő látogatása hatalmas eseménynek számított, tömeg jelent meg a Faluházban. Hallottam, hogy többen találgattak: ki ez a háromgyermekes édesanya és hogyan sikerült neki elhívni a püspököt? Innen nőtte ki magát a versmondó kör, ahol magunk verseltünk és én szerkesztettem a műsorokat, a zeneiskolai tanárok pedig örömmel muzsikáltak velünk. Ezek az összejövetelek azért válhattak igen hamar sikeressé, mivel a Faluház, az igazgató betegsége miatt leállt, az emberek pedig igényelték a kulturális programokat. Így 1996-ban az Önkormányzat, illetve Palovics Lajos polgármester felkért az igazgató helyettesítésére egy évre. „Ugyanazt fogod csinálni, mint eddig és még fizetést is fogsz kapni érte” – mondták nekem.
Milyen volt újra munkába állni?
Ekkora „kiszabadulásra” nem számítottam, lelkesedésből nem volt hiány, az újdonság mindig csábított, de a vezetés, a szakma… A pelenka mellől hirtelen egy intézmény élén, egy egyszemélyes házban találtam magam. Ráadásul, nem minden gyerekemet vették föl az oviba. Egy teljes hónapot kellett úgy végigdolgoznom, hogy az egyébként Sárbogárdon élő, nyugdíjas édesapám vigyázott a gyerekeimre. Az első napomat reggel 8 órakor kezdtem és csak este 8-kor keveredtem haza, amitől sem édesapám, sem a férjem nem voltak elragadtatva. És ez nem egyszer ismétlődött. De már sok ember ismert és bárkihez fordulhattam segítségért. Beiratkoztam egy szakmai képzésre is, ami rengeteg hasznos tudást adott és a szakmához kapcsolt annyira, hogy amikor egy év után döntenem kellett, maradtam, s a férjem és az édesapám sem beszélt le. 1997-ben öt évre megválasztottak a Faluház és a Karikó János Könyvtár vezetőjének, de 2002-ben már nem pályáztam újra.
Hol dolgoztál ezután?
A Pest Megyei Közművelődési Intézetbe hívtak, ahol nagyon sokat tanultam, többek között hét évig szerkesztettem a szakmai periodikát. S itt szerettem bele az újságírásba, ami rövid ideig a főállásom is lett és a mostani munkám is nagy hasznát látja. De közben mindig tudtam a helyi kultúráról. 2012-ben tértem vissza Biatorbágyra, immár egy komoly méretű kisvárosi intézménybe, ami újabb kihívást jelentett, elsősorban vezetői szempontból.
Mire emlékszel legszívesebben, mire vagy büszke ebből a majd három évtizedes szakmai pályádból?
Az irodalmi körös erdélyi turnénkra, a színjátszó kör próbáira, a gyereknapokra szívesen emlékszem. Komoly értéknek tartom, hogy sokszínű és viszonylag stabil csapattal dolgozunk évek óta. Azt hiszem, jól érzik magukat nálunk a munkatársak, s elfogadnak bennünket a településen is. Büszke vagyok a fantasztikus Szenior klubunkra és a több évtizedes bábos hagyományainkra, a gyermekbábos érték megőrzésére, fejlesztésére, a Bábosházra, a felnőtt bábcsoport elindulására, aminek én is tagja vagyok. A bábjáték szülőként is kedves nekem, mert egy rövid ideig mindhárom gyermekem részt vett a Nánási-házaspár foglalkozásain. Különleges emlékem a 2002 májusi gyerekbábos találkozó, ahol mindhárman szerepeltek. Ekkor már eldöntöttem, hogy nem fogok újra pályázni a Faluház vezetésére. De a bábos projektet nehezen engedtem el – az előadás alatt csöndben kilopóztam az iskola udvarára és könnyezve búcsúztam. A következő években mégis visszahívtak konferálni a bábos találkozókon, majd a Pászti Miklós Alapfokú Művészeti Iskola felkérést kapott, hogy szervezze meg az I. Országos Bábjátékos Tanulmányi Versenyt. Az akkori oktató, Nánási Marika, valamint Bolyki Eszter, az iskola igazgatója azzal a feltétellel vállalta, ha én segítek nekik. Így lettem részese ennek a csodálatos eseménynek. Azt gondolom – és ezt nem egyszer megtapasztaltam-, hogy ha valamit el tudsz engedni, az akár többszörösen visszatér hozzád.
Volt olyan időszak, amikor azt érezted, nőként, édesanyaként, hogy nagyon nehéz?
Bizony voltak és vannak ilyen időszakok, ugyanakkor mindig érzem a családom megtartó erejét, a férjem a teljes hátországot biztosítja és mindig védőhálót tart nekem. Nagyon hálás vagyok ezért neki! Lehet, hogy ma már több dolgot másként csinálnék, miközben azt gondolom, minden okkal történik az életünkben. (Ezért is jó látnom, hogy a magasan képzett lányaim jelenleg milyen odaadással vállalják az édesanya szerepet.) Merész vállalás volt három kicsi gyerekkel visszaállni egy intenzív munkába, de akkor vitt a naivak bátorsága és a vágy a kimozdulásra. És talán nem csak rám jellemző, hogy gyakran azt éreztem, pengeélen táncolok: a dolgozó nő és a családanya feszült egymásnak bennem. Sajnos a helyzetet nehezítette az is, hogy anyukám korán meghalt, nem foglalkozhatott az unokáival, bár az édesapám igyekezett a nagymamát is pótolni. Aztán a zömmel férfiakból álló képviselő-testületekkel való együttműködés, kommunikáció sem volt egyszerű sosem. Ha szereted, amit csinálsz, terveid vannak, nőként talán nehezebb megtalálni az egyensúlyt, hogy mikor kell kiállnod és harcolnod magadért, az ügyedért és mikor jobb visszavonulni a háttérbe. Tanulni kell azt is, hogy ne legyél mindig érzelemvezérelt, ne vegyél mindent magadra, mert lehet, hogy az nem is neked, csak az ügynek szól.
Még milyen felismeréseket hoztak számodra az eltelt évek, miben változtál a legtöbbet és mi foglalkoztat most leginkább?
Gyakran megtapasztaltam azt a bibliai mondatot, hogy, „az én erőm erőtlenség által ér célhoz”. Nagyon fontos felvállalni ugyanis, ha valamiben segítségre van szükséged. Az élet nem egyszemélyes történet! A közművelődési munka sem egyéni, mindig közösségben működik, ma sem egyedül egy emberen múlik semmilyen program. Egyszemélyes ház vezetőjeként anno rengeteget kértem, s azzal csak gazdagodtak az emberi kapcsolataim, épültek közösségek és senki nem gondolta, hogy ettől rossz szakember lennék.
Extrovertált ember vagyok, hajlamos hatalmas érzelmi amplitúdóval működni és nem mindig számoltam el háromig, mielőtt kimondtam valamit vagy ahogyan kimondtam valamit. Viszont a kimutatott lelkesedésem többször tudott másokat is lelkesíteni. Az is fontos, hogy amit tudunk, helyesnek tartunk, azt képviseljük higgadtan! És adott esetben tudjunk bocsánatot is kérni. A helyes önértékeléshez hosszú út vezet és sosincs vége ebben előre haladni. Ha sokáig nem boldogulok egy elakadásommal, nem restellek (gondolom, a személyiségemből fakadóan is) külső segítséget kérni, akár szakembertől is. Nekem mindig hasznos volt a vezetői pályázat megírása is, mert az jól mutatja, honnan hova jutottam.
Amióta megszülettek az unokáim – hat fantasztikus apróság büszke nagymamája vagyok – újra bajlódnom kell az időmenedzsmenttel. Ahhoz, hogy rájuk is legyen szabadidőm, arra van szükség, hogy újrastrukturáljam a napjaimat. A kollégáim szerint már az első unokám jó hatással volt rám. Igyekszem a fontosságot, az ügyek súlyát jobban mérlegelni, a feladatokat delegálni, és a belső folyamatok fejlesztésén is sokat jár az agyam. És persze próbálok fölfelé és befelé is figyelni, de ebben (is) bőven van feladatom.
