Múltidéző 2020.11.21.

Múltidéző 2020.11.21.

 

Múltidéző műsorunkban: KÁRPÁTALJAIAK KÁRPÁTALJÁÉRT

A Biatorbágyi Vöröskereszt évek óta jótékonysági esteket szervezett a kárpátaljai magyarság támogatására. Az estek során kárpátaljai származású vagy érintettségű művészek közreműködésével testvértelepülésünket, Nagydobronyt támogatták a befolyt összeggel. Ebben az évben ez a program is elmarad, de kárpótlásul szemezgessünk az elmúlt évek előadásaiból.

  • Kárpátaljaiak Kárpátaljáért – Jótékonysági Gálaest
  • Kárpátaljaiak Kárpátaljáért 2017. – részletek
  • Gyűjtés Kárpátaljáért
  • Kárpátaljaiak Kárpátaljáért 2018. – részletek
  • Kárpátaljaiak Kárpátaljáért 2019. – részletek
Véradásra buzdítja a fiatalokat a vöröskereszt

Véradásra buzdítja a fiatalokat a vöröskereszt

Fiatalok számára indított véradókampányt a Magyar Vöröskereszt – hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat reggeli adásában.

A műsorban Váradi Mariann, a Magyar Vöröskereszt véradásszervezésért felelős szakmai vezetője elmondta, eddig a felsőoktatásban tanuló diákokat szólították meg, de a koronavírus-járvány kezdete óta ez egyre nehezebb, ezért szervezték az internetes kampányt.

Hozzátette, naponta 1600-1800 véradóra lenne szükség az országban, de a járvány alatt ennél kevesebben mutatnak erre hajlandóságot. A műsorban szó volt arról is, hogy a vöröskereszt a véradással párhuzamosan tanfolyamot is indít újraélesztési ismeretek megszerzése, gyakorlatának elsajátítása érdekében.

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)