Elhunyt egy beteg Magyarországon

Elhunyt egy beteg Magyarországon

5 millió 583 ezer a beoltott, 71 az új fertőzött, elhunyt egy beteg – olvasható a koronavirus.gov.hu-n.

A beoltottak száma 5 582 815 fő, közülük 5 344 123 fő már a második oltását is megkapta. 71 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 809 016 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Egy beteg elhunyt, így az elhunytak száma 30 020 fő. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 744 714 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 34 282 főre csökkent. 62 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 10-en vannak lélegeztetőgépen.

Magyarország a teljes átoltottságot tekintve második az Európai Unióban, így járványügyi szempontból hazánk továbbra is az egyik legbiztonságosabb ország. A delta vírusmutáns azonban több európai országban erősen terjed, ezért a kormány kéri, hogy aki még nem oltatta be magát, tegye meg. A megelőzés érdekében az Operatív Törzs újabb intézkedéseket hozott, így Európában elsőként lehetővé tesszük a harmadik oltást mindenkinek, augusztus 1-től. Az átoltottság növelése érdekében a még be nem oltott időseket személyesen is fel fogják keresni, és iskolakezdés előtt minden oktatási intézményben elérhető lesz az oltás.

György István: Európában elsőként válik lehetővé a harmadik oltás beadatása Magyarországon

György István: Európában elsőként válik lehetővé a harmadik oltás beadatása Magyarországon

Orbán Viktor péntek reggeli bejelentését követően György István is megerősítette, hogy Magyarország – Európában elsőként – lehetővé teszi a harmadik oltás beadatását ingyen, önkéntes alapon.

A Miniszterelnökség közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője hangsúlyozta, járványügyi szempontból Európa egyik legbiztonságosabb országa ma Magyarország, ez annak köszönhető, hogy mindkét oltás beadásában a második, de világviszonylatban is előkelő helyen áll.

A felnőtt lakosság 55 százaléka kapta meg eddig mindkét oltást, az idős korosztálynak pedig mindössze 18 százaléka nem oltatta be magát az első vakcinával sem – ismertette.
Elmondta, hogy Belgiumban több mint négyszeresére nőtt a fertőzések száma az utóbbi hetekben, és Ausztriában, Hollandiában is már kétszeres sebességgel terjed delta variáns. Ezért teszik lehetővé Magyarországon a harmadik oltást, ami pluszvédettséget jelenthet.

Kifejtette: a harmadik oltást négy hónappal a második oltás után javasolják beadni, de orvosi, háziorvosi ajánlásra ettől el lehet térni, hamarabb is meg lehet kapni. Elsősorban az időskorúaknak és a járványügyi szempontból veszélyeztetetteknek javasolják. Az orvosi-szakmai kérdés, hogy milyen vakcinával oltsanak.

A harmadik oltást “főszabályként” azokon a helyeken lehet beadatni, ahol az első két oltás történt, vagyis a háziorvosnál és oltópontokon – közölte.

Kiemelte, hogy a legveszélyeztetettebbek a vírus terjedése szempontjából azok, akik még nincsenek oltva, ezért törekedni fognak arra, hogy őket is rávegyék az oltásra. A 60 éven felülieket külön megkeresik. “Kérem ezt ne vegyék zaklatásnak, hiszen ez az egész magyar társadalom érdeke” – mondta az államtitkár.

A gyerekek beoltására is külön akciókat szerveznek. A cél, hogy a 12-15 és a 16-18 évesek közül minél többen megkapják az oltást. Az iskolakezdés előtti két nap mellett szeptember 30-án és 31-én is szerveznek nekik az iskolákban oltási akciókat – tudatta György István.

Tájékoztatása szerint a harmadik oltásnál az egészségügyi dolgozóknak nincs elsőbbségük, de azt szeretnék, hogy közülük is minél többen megkapják a harmadik adag vakcinát.

Beszámolt arról is: az operatív törzs javaslata alapján döntött úgy a kormány, az egészségügyi dolgozóknak meg kell kapniuk az első két oltást, csak így végezhetnek a továbbiakban “aktív feladatellátást”.

Külön kategóriát jelentenek azok az egészségügyi dolgozók, akiknek valamiért nem javasolt az oltás felvétele. Nekik ezt két külön orvosi véleménnyel kell igazolniuk, és a kórházigazgató dönti el, engedélyezi-e a további munkájukat. Ez attól is függ, milyen munkakörben dolgoznak – válaszolta az államtitkár az MTI kérdésére.

György István hangsúlyozta: elegendő oltóanyag áll rendelkezésre. Mindenkit arra szeretne biztatni – mondta -, hogy oltassa be magát, hiszen nem a bezárások és korlátozások jelentik a járványban az igazi védettséget, hanem ha az átoltottság minél magasabb szintet ér el.

A magyar erdők évente öt millió tonna üvegházhatású gázt kötnek meg

A magyar erdők évente öt millió tonna üvegházhatású gázt kötnek meg

A magyar erdők évente öt millió tonna széndioxidot, vagy más üvegházhatású gázt kötnek meg, amely a magyar kibocsátásnak körülbelül a 8 százaléka – mondta a miniszterelnök-helyettes csütörtökön, Gödöllőn.

Semjén Zsolt a 2021-es Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás, valamint a Pilisi Parkerdő Zrt. közös emlékerdő-átadó ünnepségén arról beszélt, hogy két évvel ezelőtt indult útjára az emlékerdők telepítése a vadászati és természeti világkiállítás keretében, emléket állítva a rendezvénynek. Hozzátette, hogy mind a 22 állami erdészet létesített egy-egy hektárnyi emlékerdőt, amelyek mennyiségi, de legfőképpen minőségi módon javítják a magyar erdők arányát.
Semjén Zsolt elmondta, hogy az emlékerdők telepítésével szimbolikusan három rossz dolgot szüntetnek meg és három hasznos dolgot hoznak létre: megszüntetik a régi kerítéseket, amelyekből abszurd módon 8 ezer kilométer van a magyar erdőkben, és amelyeknek csak egy kis része indokolt. Ezen túlmenően elviszik a felhalmozódott törmeléket, illetve megkezdik az idegenhonos fajok felszámolását is. A három hasznos dolog pedig az őshonos fajok telepítése, az elegyes erdők kialakítása és a többszintű erdők létrehozása – fűzte hozzá a miniszterelnök-helyettes.
Kovács Zoltán az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás és az ehhez kapcsolódó rendezvénysorozat lebonyolításáért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy a 20 napig tartó vadászati kiállítás a Hungexpo területén 75 000 négyzetméteren valósul meg. Hozzátette, hogy ilyen nagyságú kiállítás még a Hungexpo területén nem volt, legutóbb is csak 1971-ben láthatott ilyet a közönség.
A kormánybiztos elmondta, hogy az emlékerdők kialakítása során összesen 200 ezer fa ültetése történt meg, és befejeződött az a program is, amelynek a keretében 550 hektárnyi erdőt telepítettek az elmúlt két évben. Hozzátette, hogy Magyarországon az erdősültségi arány megközelíti a 25 százalékot.
Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkár elmondta, hogy a 2019-ben elindított ország fásítási program keretében eddig összesen 31 ezer hektár erdő ültetésére nyújtottak be kérelmet a gazdálkodók, és meghaladta a 100 milliárd forintot az ehhez megítélt támogatási összeg.

Magyarországra érvényes brit utazási korlátozások

Magyarországra érvényes brit utazási korlátozások

Július 19-től nem kell karanténba vonulniuk azoknak a Nagy-Britanniában élő utazóknak, akik a brit kormány által a sárga, vagyis fokozott járványkockázatú kategóriába sorolt országokból, köztük Magyarországról térnek vissza Angliába, és a brit oltási kampány keretében kapták meg a koronavírus elleni vakcina mindkét dózisát – jelentette be csütörtökön Grant Shapps brit közlekedési miniszter.

Shapps a londoni alsóház képviselőinek tartott tájékoztatóján hangsúlyozta: az intézkedés egyelőre “előnyben részesíti” azokat, akik az Egyesült Királyságban kapták meg mindkét oltási adagot. Hozzátette ugyanakkor: a brit kormány már dolgozik azon, hogy “a nyár későbbi szakaszában” a fontos turisztikai piacokról, köztük az Egyesült Államokból és az Európai Unió országaiból Angliába érkező külföldiekre is kiterjedhessen a beutazási korlátozásokat enyhítő intézkedés.

Az enyhítéssel egy időben érvényét veszti az a kormányzati ajánlás, amely eltanácsolja a Nagy-Britanniában élőket a sárga kategóriás országok felkeresésétől.

A brit kormány május 17-én léptette érvénybe a közlekedési lámpákéhoz hasonló színkódos rendszert, amely zöld, sárga és vörös kategóriák alapján határozza meg, hogy Angliába milyen feltételekkel lehet külföldről beutazni. Jórészt ugyanezt a rendszert követi az Egyesült Királyság másik három országa, Skócia, Wales és Észak-Írország is.

A sárga kategóriás országokból érkezőknek tíz napot karanténban kell tölteniük, indulásuk előtt egy, érkezésük után két koronavírustesztet kell elvégezniük, és a két angliai szűrővizsgálathoz szükséges eszközöket még indulásuk előtt saját költségükön meg kell rendelniük angliai tartózkodási címükre a brit kormány erre kialakított online felületén.

A 167 országot számláló sárga kategória a legnépesebb. A brit kormány ide sorolja Magyarországot és – a zöld kategóriába nemrégiben átsorolt Málta kivételével – az összes többi EU-tagállamot. A sárga kategóriába tartozik az Egyesült Államok is.

A július 19-én érvénybe lépő enyhítések nyomán a sárga kategóriás országokból Angliába érkezőkre gyakorlatilag ugyanazok a szabályok vonatkoznak majd, mint a zöld kategóriába tartozó országokból beutazókra. A közlekedési miniszter elmondta: az új szabályozás alapján a sárga kategóriás országokból érkezőknek indulásuk előtt legfeljebb 72 órával, illetve az angliai érkezésük utáni második napon koronavírustesztet kell elvégeztetniük, de mentesülnek az érkezés utáni nyolcadik napon elvégzendő, a jelenlegi szabályok alapján még kötelező újabb szűrővizsgálat, valamint a tíznapos karantén alól.

Shapps hozzátette: mindez azokra vonatkozik, akik angliai beutazásuk előtt legalább két héttel megkapták az Egyesült Királyságban a koronavírus elleni oltás második adagját.
A miniszter hozzátette: változatlanul minden beutazónak ki kell töltenie indulás előtt a Passenger Locator Form nevű utasazonosító online űrlapot, és ezen a szabályok enyhítése után fel kell majd tüntetni az oltási státust, vagyis azt, hogy az utas mikor és hol kapta meg a koronavírus elleni vakcinát, és hány oltási dózisban részesült.

Péntektől fogadja Magyarország a szomszédos országok határ menti területein élőket oltásra

Péntektől fogadja Magyarország a szomszédos országok határ menti területein élőket oltásra

Magyarország péntektől megnyitja a koronavírus elleni oltás lehetőségét a szomszédos országok határ menti területein élők számára is – közölte a koronavirus.gov.hu.

A kormányzati portálon azt írták, a kormány egy hete jelentette be, hogy tovább növeli Magyarország koronavírus-járvány elleni védettségét, és a magyar lakosság, valamint a külhoni magyarok védelme érdekében kiterjeszti a védettek körét a magyar határok mentén élőkre is, függetlenül attól, hogy magyar vagy nem magyar állampolgárok.

A Kárpátalján élők az oltást bizonyos határátkelőknél kihelyezett oltópontokon, oltóbuszokon és határ közeli kórházi oltópontokon kaphatják meg, ahová a határtól e célra kijelölt buszok szállítják a beoltandókat.
A többi szomszédos országból – Romániából, Horvátországból, Szlovéniából, Szlovákiából, Ausztriából – érkezők az e célra kijelölt kórházak oltópontjain vehetik fel az oltást.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a Magyarországon oltakozni szándékozók mindenképpen hozzák magukkal az útlevelüket, a személyi irataikat és a lakcímüket igazoló közokiratot.

A portálon a részletekről és jogosultak köréről tájékoztató is olvasható.

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com