Az Aldi 4-8 százalék között emelte a béreket idén

Az Aldi 4-8 százalék között emelte a béreket idén

>>>Ossza meg ismerőseivel ezt a hírt<<<

Idén is az inflációt meghaladó mértékben emelte az Aldi az áruházi és a logisztikai munkavállalói bérét, a legtöbb pozícióban legalább 4 százalékkal nőttek a bérek január 1-jétől, de egyes munkakörökben az emelés a 8 százalékot is elérte – közölte az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a vállalat bérezési politikája továbbra is a lojalitást díjazza, vagyis minél hosszabb, az Aldinál eltöltött munkaviszonnyal rendelkezik a munkavállaló, annál magasabb bért kap.

A 2021-es béremelés után az áruházlánc üzleteiben 8 órában dolgozó munkavállalók kezdő bére legalább bruttó 335 700 forint, míg az elérhető legmagasabb bér bruttó 465 100 forint. Az Aldi a biatorbágyi logisztikai központjának munkatársai számára ugyanazt a bért biztosítja, mint az áruházi dolgozóknak. Az áruházvezetők kezdő bére az év elejétől bruttó 603 400 forintra nőtt, a pozícióban elérhető legmagasabb bér pedig bruttó 974 100 forintra emelkedett.

A közleményben Bernhard Haider, az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy a vállalat a járvány idején is stabil, megbízható és kiszámítható munkaadónak bizonyult, a csökkenő fluktuáció is mutatja, hogy ez a munkavállalók számára még nagyobb értékké vált az elmúlt hónapokban. A dolgozók lojalitását jelzi, hogy 25 százalékuk több mint öt, 10 százalékuk pedig több mint 10 éve dolgozik a cégnél – közölte.

Az idén is folytatódik a Nők 40

Az idén is folytatódik a Nők 40

>>>Ossza meg ismerőseivel ezt a hírt<<<

Az idén is folytatódik a Nők 40, vagyis korábban elmehetnek nyugdíjba azok a nők, akiknek 40 év jogosultsági idejük van, és így nem kell megvárniuk, amíg elérik a nyugdíjkorhatárt – közölte a Miniszterelnökség az MTI-vel.

A kormány a Nők 40 programmal is elismeri azt az erőfeszítést, amelyet a nők életük során a családban és a munkahelyükön párhuzamosan nyújtottak – emelték ki a közleményben.

A közlemény szerint a Nők 40 kedvezménnyel azok a nők élhetnek, akik 40 év jogosultsági idővel rendelkeznek és a nyugdíjkorhatár betöltése előtt nyugdíjba szeretnének menni, ezáltal teljes értékű nyugdíj folyósítása mellett is együtt lehetnek az unokáikkal, a családdal és akár az idős családtagok ápolásában is segítséget tudnak nyújtani.

Tájékoztatásuk szerint évente átlagosan 27 ezer nő él a lehetőséggel, amelyet 2011-es bevezetése óta közel 298 ezren vettek igénybe. A központi költségvetésben erre a célra 2021-ben is jelentős összeget, 302 milliárd forintot különített el a magyar kormány.

További részletek a Magyar Államkincstár honlapján olvashatók.

Megjelent az alapszakmákat ismertető új tájékoztató füzet

Megjelent az alapszakmákat ismertető új tájékoztató füzet

>>>Ossza meg ismerőseivel ezt a hírt<<<

Megjelent az alapszakmákat ismertető új tájékoztató füzet, a kiadványból a fiatalok és szüleik megismerhetik az átalakított szakképzés struktúráját és részletesen tájékozódhatnak a választható képzésekről – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormány célja, hogy a magyar fiatalok versenyképes tudásra tegyenek szert, ezért alakította át a szakképzés teljes rendszerét – hangsúlyozta Schanda Tamás. Közölte: a statisztikák az új szakképzési rendszer népszerűségét mutatják, a pénteken összesített adatok szerint csaknem 56 800 diák kezdte meg a tanulást idén a szakképzés 9. évfolyamán. Tavaly mintegy 51 800 volt ez a létszám, tehát egy év alatt csaknem 10 százalékkal emelkedett az általános iskola után a szakképzést választó gyerekek aránya – ismertette az államtitkár.

Hozzászámítva a 13. évfolyamon és a felnőttoktatásban tanulni kezdőket, a szakképzésbe újonnan beiratkozók létszáma meghaladja a 85 300-at – tette hozzá. Az államtitkár jelezte, a tájékoztató kiadványból már minden intézmény kapott, és online is elérhető az Innovatív Képzéstámogató Központ oldaláról, az ikk.hu-ról.

Kiemelt kép: MTI

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)