','

' ); } ?> '; echo '.category-1perces { background-image: url(' . esc_url($featured_image_url) . '); }'; echo ''; } ?>

A víz világnapja nem múlik el biatorbágyi rendezvény nélkül.

Idén – a víz világnapjának ENSZ általi meghirdetésének harmincadik évfordulóján – is így volt ez: március 22-én a Juhász Ferenc Művelődési Központ várta a 10-14 éves diákokat, azaz a felső tagozatos általános iskolásokat több, játékos, interaktív foglalkozásra. Az invitálás célja a víz élettani szerepének bemutatása, a környezetre gyakorolt hatásának ismertetése volt, mindenekelőtt Biatorbágy vonatkozásában. Ismert, hogy úgy Bia, miként Torbágy is annak idején vízpart mellé települt, s ez nagy szerepet játszott, játszik fejlődésükben, későbbi, a mai napig tartó közös életükben.

A 2023-as rendezvény szervezésében a Biatorbágyi Tájvédő Kör, az Egészségfejlesztési Iroda és a Pászti Miklós Alapfokú Művészetoktatási Intézmény vállalt igen fontos szerepet. A tájvédők egy séta keretében ismertették meg a gyerekeket a város vizes élőhelyeivel, forrástól forrásig. Az érintett helyek: Békás-patak, Kölcsey utcai madárles, Füzes-patak, Madár-forrás. A gyaloglás közben rövid ismertetésekre, beszélgetésekre is sort kerítettek a tájvédő kör túravezetői, amelyek témája a vizek tisztasága (vagy szennyezettsége), valamint a vízgazdálkodás kérdése volt – mondta Tüske Emil, a tájvédő kör elnöke.

A PMAMI interaktív zenés foglalkozást tartott a diákok számára. Népzenei művek, klasszikus-zenei alkotások egyaránt szerepeltek a repertoárban. A program közös énekléssel indult, s elhangzott Smetana Moldva című műve is. A víz világnapja kapcsán az iskola tanára, Inokai Máté, a foglalkozás vezetője arról beszélt, hogy a vízhez hasonlóan a művészetek egy fajta (szellemi) táplálékként szolgálnak.

A vízi világhoz kapcsolódó tematika játékos, mozgásos formában való megismerését szolgálta az EFI szórakoztató, egyben edukációs céllal szervezett programja. A tematikus nap negyedik eleme a Szabó Anna vezette kézműveskedés volt, szintén a víz jegyében. A víz körforgását ábrázoló makett elkészítését kapták a feladatul az iskolások, amelynek a kivitelezéshez a hétköznapok során használt és ismert anyagokat használták. A hangsúly, csakúgy, mint a biatorbágyi vizes élőhelyekhez vezetett túra során, itt is a vízkészlet megóvásán, tisztántartásán, ennek a makett révén történő bemutatásán volt.

Szerző: Király Ferenc


Iratkozzon fel hírlevelünkre!


KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a WEBOLDAL.NET

Hide picture //