','

' ); } ?> '; echo '.category-1perces { background-image: url(' . esc_url($featured_image_url) . '); }'; echo ''; } ?>

A Biatorbégyi Körkép már több alkalommal foglalkozott a Füzes-patak szennyezettségével. A közelmúlt eseménye, hogy megérkeztek a városunk önkormányzata által megrendelt, a patak nem szűnő szennyezésével kapcsolatos mérési eredmények – tudósította a városlakókat a Völgyhíd Televízió kamerája előtt Tarjáni István polgármester.

A legutóbbi vizsgálatok során összesen öt mérést hajtottak végre a szakemberek, többek között a pátyi szennyvíztisztító telep bebocsátásánál és a felette lévő szakaszokon.

Korábban már kiderült, hogy szabad szemmel is jól láthatók a szennyezés nyomai, a legfrissebb szakértői vélemény pedig hivatalosan is megerősítette: a mostani eredmények majdnem miden mért értékben túllépik a vízügyi engedélyben előírt hivatalos határértékeket – mondta a polgármester.

Biatorbágy Város Önkormányzata természetkárosítás ügyében korábban feljelentést tett a Pest Vármegyei Főügyészségen, de a keresetet elutasították. Az ügy a panasztételt követően az államügyészséghez került. A legutóbbi mérési eredményeket az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelet is megkapja, amely szervezet a szennyvíztelepet felügyelő hatóság. A polgármester elmondta, hogy az üzemeltetővel és a pátyi önkormányzattal is felveszi a kapcsolatot.

Tarjáni István megköszönte a helyi civilek munkáját és hangsúlyozta, hogy a városvezetés addig nem áll meg, amíg a patak nem lesz olyan tiszta, mint régen volt.

Forrás: Völgyhíd Televízió


Iratkozzon fel hírlevelünkre!


KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a WEBOLDAL.NET

Hide picture //