','

' ); } ?> '; echo '.category-1perces { background-image: url(' . esc_url($featured_image_url) . '); }'; echo ''; } ?>

Augusztus 20-án, államalapításunk évfordulóján, Szent István királyunk ünnepén adta át Tarjáni István polgármester Biatorbágy egyik jelentős, a város kultúrális életében kiemelkedő munkát végzők elismerését jelképező kitüntetését, a Dévay Gyula közművelődési díjat, Lesták Bedő Eszternek.

Lesták Bedő Eszter hegedűművész, az Erkel Ferenc Kamarazenekar – Biatorbágy hangja – koncertmestere, hatévesen kezdett hegedülni Király Alice irányítása alatt. A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Pichner Teréz növendéke volt; a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Kapás Géza, Szabadi Vilmos és Rados Ferenc voltak a mesterei. Rendszeres résztvevője volt Zsigmondy Dénes, Fenyves Loránd és Rados Ferenc mesterkurzusainak.
2002 óta a Pulzus Vonósnégyes tagja, 2017 óta első hegedűse. 2002 őszétől a Budapesti Fesztiválzenekar művésze, három alkalommal is díjazottja lett a Fesztiválzenekar Végh Sándorról elnevezett versenyének. 2012-től vendégkoncertmesterként szerepel Pécsett, a Pannon Filharmonikusoknál. Számos hangversenyt ad barokk, illetve klasszikus (korhű) hangszeren a BFZ tagjaként és az Anneke Boeke által alapított Ensemble Cantilene együttessel.
Lesták Bedő Eszter városunk nyomtatott médiumában, a Biatorbágyi Körképben szerzőként is szerepel. A lap augusztusi számában, az EFKZ nyári fesztiváljáról megjelent cikket a művésznő jegyi.
(Távolléte okán a díjat Lesták Bedő Eszter később veszi át városunk polgármesterétől.)

Király Ferenc


Iratkozzon fel hírlevelünkre!


KÖVESSEN minket itt is:


Artisjus Egyesület
1016 Budapest, Mészáros u. 15-17.
Tel: (1) 488 2600
Fax: (1) 212 1544
info@artisjus.com


A Völgyhíd Tv médiaszolgáltatási tevékenységét
és műszaki fejlesztését a
Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.

 

Összes videónk a szerzői jog védelme alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos. (Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény)


Készítette és karbantartja a WEBOLDAL.NET

Hide picture //